Német november kilencedikék

A XX. századi német történelemben bűvös napnak számít november 9. A sors vagy a politikai erők akaratából négy ízben is olyan események történtek ezen a napon, amelyek jelentős – reményteljes vagy baljós – fordulatot vetítettek előre Németország és népe számára.Az első híres november kilencedike évszáma 1918. A világháborús hadszíntéren elszenvedett vereség után a tengelyhatalmak kénytelenek voltak békét kérni. A frontról hazatért katonák elkeseredése és az otthoni nyomorúság több országban forradalmi helyzetet teremtett. Így volt ez Németországban is, ahol megbukott a császárság. II. Vilmos a családjával Hollandiába menekült, és november 9-én egyszerre két proklamációra került sor. A szociáldemokrata Philipp Scheidemann a Reichstag ablakából kiáltotta ki a polgári (későbbi elnevezés szerint weimari) köztársaságot, míg – légvonalban alig egy kilométerre tőle – a kommunista Karl Liebknecht a berlini Hohenzollern-kastély erkélyén állva hirdette ki a szocialista köztársaság létrejöttét. Míg az utóbbi tiszavirág-életűnek bizonyult (alig két hónap múlva Liebknecht gyilkosság áldozata lett), a weimari köztársaság még 14 évig állt fenn. Hogy ezt a kort megérhette, ahhoz a Reichswehr segítségére is szükség volt. 1923. november 9-én ugyanis egy bizonyos Adolf Hitler egy müncheni sörpincében összeesküvést szervezett a köztársaság megdöntésére. A szélsőséges csoport „sörpuccsát” a hadsereg leverte, Hitlert várfogságra ítélték, ám alig egy év múlva kiszabadult – és 1933 elején kancellár lett. A fogságban írt főművének (Mein Kampf) egyik vezérfonalát képező eszelős antiszemitizmus nyílt tombolását vezette be egy újabb november kilencedike 1938-ban. Hitler propagandaminisztere, Joseph Goebbels utasítására e nap estéjén országszerte pogrom indult a zsidók ellen: civilbe öltözött SS- és SA-legények, náci párttagok zsinagógákat, imaházakat gyújtottak fel, zsidó tulajdonban lévő üzleteket, házakat raboltak ki, tulajdonosaikat megölték vagy elhurcolták. E nappal éles fordulatot vett a német zsidóság 1935 óta folyó társadalmi kirekesztése, az az út, amelynek végén a wannseei értekezlet által elhatározott „Endlösung”, a „végső megoldás” állt – a haláltáborok és gázkamrák. Ötvenegy évvel később újabb fordulat érlelődött Berlinben november elején. Az októberi lipcsei demonstrációk és a november 4-i berlini tüntetés nyomán teljesen elbizonytalanodott keletnémet vezetés sebtében utazási rendeletet dolgozott ki, hogy elejét vegye állampolgárai tömeges nyugatra áramlásának. Egy történelmi bakinak köszönhetően azonban a másnapi lapoknak szánt közlemény már november 9-én este nyilvánosságra került, és elhangzott az NDK rádió- és tv-műsoraiban. A hír hallatán tízezrek gyűltek össze a Berlint kettéosztó fal mentén, s nyomásuknak végül kénytelen volt engedni a keletnémet határőrség: a „kilyukadt” fal fölött (képletesen és a szó szoros értelmében) örömünnepet ült Berlin népe.