Ősi rítus és modern gondolat

Metz Katalin
1999. 11. 01. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahány előadás, anynyi rangos nemzetközi díj. Az 1994-ben alapított Sámán Színház eleddig minden produkcióját (Amine, Alakoskodók, Ringató, Duhaj) a lengyelországi, a kairói, tavaly pedig az edinburgh-i nemzetközi fesztiválon díjazták. No meg a hazai Országos Színházi Találkozón. Magyar Éva táncos-koreográfus kicsiny csapata mégsem rendelkezik itthon játszóhellyel; még csak próbateremmel sem. Jelenleg például „kénytelenek” Londonban dolgozni. Legújabb produkciójuknak, a Szarvasok házának a létrehozására is a londoni B.A.C. igazgatójának kérésére került sor. Az ősbemutatót már itthon – az őszi fesztivál keretében – tartották, a szigetország fővárosában eztán kerül rá sor. Pedig a szüzsé „vérbeli” magyar műalkotás ihletésére született: Bartók Cantata profanájának nyomán, aminek forrásául viszont, való igaz, egy román kolinda szolgált.Ki ne ismerné az otthonuktól elszakadt fiúk szarvassá válásának történetét – ha máshonnan nem, a Cantata profanából? Magyar Évát a téma jelenkori áttételei izgatták. Az elszakadás, a felnőtté válás, mi több, az emigráció fakasztotta belső konfliktussorozat, válsághelyzet. Nem véletlen, hogy az ötletet a nemrég elhunyt, világhírű emigráns karnagy, Solti György egyik legutóbbi interjúja adta a koreográfusnak: a dirigens – mint vallotta – saját életútja során döbbent rá, önnön sorsa is benne foglaltatik a szarvassá vált fiúk történetében. A Műcsarnok hatalmas padlásterében tompa világítás fogadja a libasorban bevonuló nézőket: csak a fal mentén, egyetlen széksoron helyezkedhetnek el. A civilizációs veszélyeket rejtő-jelképező, tönkretett, „elektronizált” természet szimbóluma lenne a három hatalmas, üres térség, a kipusztított erdőségek halott világa, a többszörösen díjazott, londoni tervező s egyúttal az előadás egyik szereplője, Alice Purcell színpadképe? Fehér szarvaskoponyákat, kisebb-nagyobb trófeákat rögzítettek a játéktér felső korlátjához. Ott, a szűk „sikátorban” zenélnek az ütőhangszeresek is, a fuvóssal egyetemben (Monori András, Kovács Tamás, Pusztai Gábor). Állandó dobpergésük, monoton ritmusokból vijjogó-fenyegető crescendókig fölzúgó muzsikájuk „együtt lélegzik” a produkció táncosaival. Űzött vadként szalad, bukdácsol körbe-körbe a nyűtt atlétára-sortra vetkőzött táncosnő (Magyar Éva) – talán a szűknek bizonyuló otthon, a rabságot jelentő szülőföld béklyói közül – messzire, messzire. Menekülése közben botlik a kopott kabátos, szemlátomást ugyancsak űzött-elűzött férfiba (Simon Vincenzi), aki műprémmel szegélyezett aranylamé divatpelerint segít a lányra. Az „átváltozás” nyilván az otthontól távolra szakadt emigráns új, a konzumtársadalomban hamarosan üresnek bizonyuló életformáját hivatott jelképezni. Aranycsillogású, szűk miniruhában feszít – melyet a jelmezeket, kiegészítőket, jelképes kellékeket, a „folyosón” masírozó másik nő szereplő (A. Purcell) ad rá. Popsztárként rázza-riszálja magát. (Megítélésem szerint ez az ötlet, sajnos, meglehetősen olcsó, szájbarágós). Újabb váltás – kopottas, drapp ballon- (vagy bőr) kabát kerül a sorsát befutó nőre. Kezébe nyílvesszőket adnak, akárha maga is vadászatra indulna. Mintha szarvasokra nyilazna, legalábbis a trófeák mellé, a falba fúrja (szúrja) őket. A kulminációs ponton három, egymás melletti fatönkön egyensúlyoz, a sugallat azt diktálja az új életformák csereberélése közepette, a vadász önbizalmáig eljutott „emigráns”, adott pillanatban, az élet kegyetlen örvényében maga is áldozattá, azaz szarvasfiúvá változik. Az olykor hosszúra nyúló, bizonnyal szándékoltan monotonra csupaszított táncos száguldozás körös-körül, kifejezőerő dolgában most hevesen koncentrálódik; véres agancskorona kerül a lány fejére, homlokát-nyakát is vér borítja, fejére száraz avart szór „kellékes” partnernője, aki hatalmas papírmasé vadászpuskát hordoz körbe. A rideg, katonás masírozás meg a szarvassá vált főszereplő vergődő táncmozdulatai között megrázó kontraszt borzongatja a nézőt. Majd, egy végső erőfeszítéssel, vad táncba lendül, hogy aztán lassan vonszolódva a háttérfalra festett, hatalmas szarvaskép árnyékába roskadjon. A kör bezárult, már csak a nézők kortyolgatják a nyűtt férfi kínálta pohárka vörösbort, mintha bűnrészesként a szemünk láttára kimúlt áldozat véréből innánk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.