– A szír elnök titkos budapesti landolása, a kémtollak és zebrák után azt hittem, nem lehet már fokozni, de azzal, hogy Magyar Péter szerint miatta lesz Trump–Putyin-békecsúcs Budapesten, sikerült – mutatott rá Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán. A budapesti Fidesz elnöke jelezte, hogy arra kíváncsi, hogy ezt a nevetséges hazugságot sikerül-e überelnie áprilisig.

Magyar Péter szavai pont olyanok, mint a lufik. Szépek, de üresek
– mutatott rá a fővárosi frakcióvezető.
Ahogy a Magyar Nemzet már beszámolt róla, Magyar Péter azt állította, hónapokkal ezelőtt ők javasolták, hogy „ha a tárgyalásoknak Budapest adhat otthont, akkor adjon”. A Tisza Párt elnöke csupán azt „felejtette el”, hogy Orbán Viktor kormányfő évek óta az orosz–ukrán háború kapcsán a tűzszünet és béketárgyalások fontosságát hangsúlyozza. A pártelnök azt az apróságot is elfelejthette, hogy
Szijjártó Péter külügyminiszter már 2022 februárjában, a háború másnapján javaslatot tett a budapesti béketárgyalásokra.
Pedig ez még abban az évben volt, amikor Magyar Péter a Fidesz győzelmét ünnepelte.