– Nem elég, hogy nem beszélhet, már róla sem szabad – hívta fel a figyelmet Kocsis Máté Tarr Zoltánnal kapcsolatban. A Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán egy videót osztott meg, amelyben Magyar Péter idegesen reagál, mikor alelnökéről akarják kérdezni.

Emlékezetes, hogy a Tisza Párt alelnöke egy fórumon elismerte, hogy titkolózniuk kell a választásokig, különben megbuknak, majd arra utalt, hogy előbb választást kell nyerni, utána „mindent lehet”. Ezek után Tarr Zoltán szinte eltűnt a nyilvánosság elől, csakúgy, mint Kulja András, aki megsemmisítő vereséget szenvedett Takács Pétertől egy televíziós vitában.
Így mondhatni, már bevált gyakorlat a Tisza Pártnál, hogy kispadra kerülnek azok, akik rontják a baloldali párt esélyeit, például azzal, hogy kikotyogják a titkokat, mint ahogyan Tarr Zoltán tette.
Feltehetően a hasonló váratlan igazságbeszédek visszaszorítása miatt is kapott a közelmúltban Tarr Zoltán maga mellé egy új kommunikációval is foglalkozó asszisztenst ráadásul nem is akárhonnan. Cmarits Milán korábban a 444 gyakornoka volt, Facebook-oldalán pedig egyebek mellett O1G-s profilképpel hirdeti kormányellenes nézeteit.