Pelikánok földjén

A Duna deltája számos természetfilmest ihletett meg a múltban, hisz ez a tájék a nyolcvanas évek rendezési kísérletei ellenére is mindmáig megőrizte eredeti szépségét, állapotát. A kontinens belsejében élők számára a delta még mindig titokzatos, földerítetlen vidék, majdnem olyan, mint egy őserdő, tehát az innen visszaérkezőktől joggal várhatnak új és izgalmas információkat. A Duna Televízióban kedden éjjel láthattuk az Életem vadvízország című egyórás dokumentumfilmet, amely a Magyardécséről elszármazott s immár több évtizede a deltában élő Kiss János Botond életútjával foglalkozott. A film, melyben egymást váltogatták a nyolcvanas években rögzített és az 1997-ben fölvett jelenetek, nemcsak a kutató-biológus portréját vázolta föl, hanem tőle függetlenedve, eltávolodva a delta ökoszisztémájának összetettségét, sérülékenységét is. Láthattuk a kommunista éra román „emlékhelyeit”, azokat a félbehagyott beruházásokat, amelyek a folyam torkolatvidékének természeti kincseit voltak hivatva kiaknázni. A rozsdásodó, homoklepte gépek, betonmonstrumok a bősi építkezést juttatták eszünkbe, s természetesen azt, hogy a folyam – ha az ember nem próbálja rabigába kényszeríteni – minden tudóstársaságnál bölcsebben irányítja a saját életét. A film készítői rövid kirándulást tettek egy kicsiny hordalékszigetre, ahol régebben még tömegesen fészkeltek a csérek, ám a környezeti károk vagy a sziget földrajzi helyzetének változása következtében már mutatóban sem maradt belőlük. Kiss Botond „sztalkerként” vezette át a forgatócsoportot a dzsungelsűrű nádason, olyan rejtekhelyekre, ahol a kárókatonák karnyújtásnyi közelségbe engedik az embert, sőt nyakukat nyújtogatva pózolnak a felvevőgépnek. Két ilyen növényfal mögé bújtatott, a szó valódi értelmében megközelíthetetlen tó védelmében a kutatók pelikánok ezreit tanulmányozhatták, mi pedig megtudhattuk, hogy az itt élő populáció a legnagyobb az egész kontinensen. Érdekes volt látni a folyó és a tenger bejáratánál megfeneklett s már tizenöt éve rozsdásodó hajóroncsot, amelyet ezüstsirályok hada vett birtokába, s amely éppen úgy a delta tartozéka lett, mint Kr. e. 600-ban Isztria város romjai. A valamikor virágzó kikötőnek számító hellén települést cserbenhagyta a tenger, s most, elfeledve a régi dicsőséget, csak romjaiban hirdetve bizonyítja azt, hogy a Duna-deltában az állandósulást a folyóvíz keltette változások hozzák és hozhatják létre.