Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága tegnap Pomázon megtartott kihelyezett ülésén határozatot hozott arról, hogy ki kell deríteni, kit terhel a felelősség a pomázi szeméttelepen engedély nélkül tárolt, a település ivóvízbázisát is fenyegető veszélyes hulladék lerakásáért. Az ügy általános tanulságait pedig célszerű beépíteni a készülő hulladékgazdálkodási törvénybe.Kulin Imre, a település polgármestere a környezetvédelmi bizottság tegnapi, Pomázon megtartott kihelyezett ülésén elmondta: 1991-ben bízták meg a magyar–osztrák Concordia Invest Kft.-t, hogy a község határában lévő szeméttelepet a régió kommunálishulladék-tároló telepévé fejlessze. A jelenleg elérhetetlen, a felelősség alól kibújó kft. azonban veszélyeshulladék-szállítmányokat is befogadott. Az évek során emiatt mintegy 6 ezer tonnányi ilyen anyag halmozódott fel Pomáz határában. Amikor e gyakorlatra fény derült, az önkormányzat 1995-ben felmondta a szerződést, ám a több tízmillió forintba kerülő telepfelszámolást azóta sem végezte el senki. Mint ismeretes, az ügy kapcsán felmerült az Ereco Rt. mint lehetséges szállító neve, ám a vállalat vezetői több alkalommal is határozottan cáfolták a vádakat. Pap János, a bizottság fideszes tagja a felelősség megállapításánál is fontosabbnak nevezte a hulladék villámgyors elszállítását, Tóth István, a párt másik képviselője pedig jogszabályi módosítást sürgetett. A felszámolás alatt lévő Concordia vezetője ugyanis jelenleg büntetlenül dolgozhat egy hasonló célra szakosodott cégnél. A MIÉP-es Kiss Andor a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőséget is a felelősök között említette, mert az elmulasztotta a pomázi telep ellenőrzését.
Mobilvécék miatti elviselhetetlen bűztől szenvednek a józsefvárosiak