Századunk olasz zeneművészetének jeles képviselője, Otto-rino Respighi inkább pompás szimfonikus költeményeiről ismert idehaza, mint a dalirodalom művelőjeként. Ezért is figyelemre méltó, hogy a mintegy négy tucatra tehető zongorakíséretes dalaiból most 22 felcsendül Kincses Veronika előadásában a Hungaroton új lemezén. Respighi, akit a hangszerelés nagy művészeként tartanak elsőrangú koloristának, nem sorolható az újítók közé, de vitathatatlanul nagy összegző, aki remekül ötvözte hazája zenei hagyományát (Verdi, Puccini) és a századforduló főbb stíluselemeit, amelyeket Debussy, Richard Strauss vagy az orosz Rimszkij-Korszakov neve fémjelez. Az ezüstkorongon megszó-laló négy dalciklust hallgatva azonnal feltűnik a szerzőt ért hatások sokfélesége, az eklektikus harmóniavilág, az egy darabon belül is tapasztalható hangnemváltások alkalmazása. Az érzéki hanghatások élménye nem véletlen: a dalok döntő hányada Gabriele D’Annunzio költeményeire íródott, aki a fiatal Kosztolányi Dezső szavaival „...tragikus és részeg lírai koncertté hangszereli az egész életet.” D’Annunzio a másodpercek örömét, bánatát zengi fülledt erotikájú verseiben, amelyek dekadenciája kitűnő megjelenítést kap Respighi imp-resszionisztikus és a késő romantikát idéző megzenésítésében. A hallgatóban felmerül egy magyar párhuzam: Ady Endre versei Bartók feldolgozásában. A tematikai és formai nóvumok, az egyetemes érvényűség e két utóbbi művész sajátja. A mikro- és makrokozmosz úgy, mint náluk, nem jelenik meg Respighi dalaiban. Mindazonáltal a CD-n színgazdag pódiumra termett dalokat szólaltat meg érzékletesen olaszul és franciául a minden vokális műfajban kiváló énekesnő, Kincses Veronika, és csodálatos hanghatásokat fest zongorajátékával hátterül Péter Szabó Anikó. (Hungaroton Classic.)
origo.hu
Dömötör Csaba: A néppárti-baloldali többség jó nagy erővel rúgta fel az Európai Parlament szabályait
