Hősökből árulók: a mexikói történelem legsötétebb alakjai

Rivalizálás, korrupció, merényletek és hűtlenség kísérte végig Mexikó múltját. A történelemkönyvek tele vannak nevekkel, akiket „mexikói árulóknak” bélyegeztek – sokszor igazságtalanul. Malinche, a tlaxcalaiak, Agustín de Iturbide, Antonio López de Santa Anna és Porfirio Díaz sorsa egyszerre tanít és figyelmeztet: az árulás és a hősiesség gyakran ugyanannak az éremnek a két oldala.

Cortez és Malinche Fotó: Open AI

Malinche: az áruló vagy a mexikói identitás anyja

A mexikói történelem gazdagabb, mint bármelyik latin-amerikai országé. A hódítástól a diktatúrákig hősök és árulók egyaránt formálták. De vajon ki volt valóban áruló – és ki vált áldozatává a történelem torz tükörének?

Malinche portréja egy metszeten. Forrás: Wikimedia Commons

Malinche (1495–1527) a mexikói történelem egyik legvitatottabb alakja. Egyes történészek szerint hazaáruló, mások szerint a mesztic Mexikó szimbolikus anyja. Eredeti nevén Malinalli, egy nahua törzsfőnök lánya volt. A rabszolgaságba kényszerített lány a kivételes nyelvtudása révén vált Hernán Cortés tolmácsává, tanácsadójává – és szeretőjévé. Malinche közvetített a spanyol hódítók és a helyi törzsek között, ismerte a nahuatl és maja nyelvet, valamint az azték világképet. Ő volt Cortés „hangja” II. Moctezuma előtt, és ő próbálta elérni, hogy az uralkodó megadja magát, elkerülve népe lemészárlását. A hódítóval közös fiuk, Martín az egyik első meszticnek számít Új-Spanyolországban. Malinche az életét később Juan de Jaramillóhoz kötötte, akitől lánya született.

Cortez és Malinche az Azcatitlan-kódexben. Forrás: Wikimedia Commons

Bár sokan elítélték, valójában ő teremtett hidat két civilizáció között. Nevéből született a „malinchismo” kifejezés – azokra használják, akik idegen értékeket követnek a saját kultúrájuk helyett.

 

A tlaxcalaiak szövetsége: árulás vagy túlélés?

A mexikói árulók közé sorolják gyakran a tlaxcalai népet is, akik Cortés szövetségeseivé váltak. A valóság árnyaltabb. Az aztékok és tlaxcalaiak között régóta dúlt a rivalizálás. Tlaxcala sosem volt az azték birodalom része, és a spanyolokkal kötött szövetségük célja inkább az ősi ellenség legyőzése volt, mintsem a birodalom elárulása.

Hernando Cortez egykorú portréja. Forrás: Wikimedia Commons

Cortés a tlaxcalai urakkal közös paktumot kötött I. Károly spanyol császár nevében. A tlaxcalaiak adómentességet és királyi címert kaptak, ami a kortársak szemében árulásnak tűnt. A történelmi valóság azonban inkább politikai pragmatizmus: a túlélés stratégiája egy olyan korban, amikor Mexikó még nem létezett egységes nemzetként.

 

Agustín de Iturbide: hős vagy a függetlenség árulója

Agustín de Iturbide (1783–1824) a mexikói árulók hivatalosan elismert alakja lett: az Első Szövetségi Köztársaság kongresszusa nevezte annak. Kezdetben a spanyolok oldalán harcolt a függetlenségi felkelők ellen, később azonban – felismerve a történelmi pillanatot – 1821-ben kihirdette az Iguala-tervet, amely Mexikót független és szuverén országgá nyilvánította. Iturbide vezetésével megszületett a „Három Garancia Hadserege”, és aláírta a cordóbai szerződéseket, amelyek a spanyol csapatok kivonását rögzítették.

Agustín de Iturbide császári ornátusban. Forrás: Wikimedia Commons/Primitivo Miranda 

Rövid időre császárrá kiáltották ki, de 1823-ban megdöntötték a hatalmát. 

Európába menekült, majd hazatérése után törvényen kívülinek nyilvánították és kivégezték. Ma is kérdés: áruló volt-e vagy épp a független Mexikó valódi alapítója?

 

Antonio López de Santa Anna, aki eladta önmagát

Santa Anna (1794–1876) a mexikói történelem legellentmondásosabb alakja. Katonából vált diktátorrá, aki tizenegy alkalommal került hatalomra. Politikai ügyessége legendás volt, de állandó oldalváltásai miatt hazaárulónak tartották. Texas és a Mesilla-terület elvesztése után „vende patriasnak”, vagyis „hazaárulónak” bélyegezték.

                                 Antonio López de Santa Anna portréja. Fotó: Wikimedia Commons/Carlos Paris

A mexikói–amerikai háború (1846–1848) során elbukott, majd mégis visszatért a hatalomba. Egyes történészek szerint az eladott területek árát az ország újjáépítésére szánta, mások szerint saját hatalmát akarta megmenteni. 1853-ban „Alteza Serenísimaként” életfogytiglani diktátorrá tette magát, de két év múlva végleg megbuktatták.

 

Porfirio Díaz: az újító, akit diktátornak neveztek

Porfirio Díaz (1830–1915) több mint három évtizeden át irányította Mexikót. Katonai hős volt a franciák elleni harcban, majd politikai vezető, aki modernizálta az országot. Vasútépítések, külföldi befektetések és a gazdaság fellendülése fémjelzik kormányzását. Az általa megteremtett „Porfiriato” időszakában béke és fejlődés uralkodott – de a demokrácia rovására. 

Ellenzői szerint rendszere zsarnoki volt, a szegénység és a társadalmi feszültségek elnyomása jellemezte. 

A gazdasági válság és az élelmiszerárak emelkedése után Díaz hatalma megingott, és 1911-ben lemondott. Porfirio Díaz egyszerre volt a modern Mexikó megteremtője és a nép szemében a szabadság elárulója.

Porfirio Díaz egykorú fotográfián. Forrás: Wikimedia Commons

A mexikói árulók története nem csupán bűn és hűtlenség krónikája. Ezek az alakok mind a hatalom, a félelem és a túlélés metszetében éltek.
Malinche, Iturbide, Santa Anna és Díaz mind ugyanazt tették: alkalmazkodtak a korszakukhoz. Talán éppen ezért maradtak fenn – mert az árulás és a hősiesség határa mindig az, amit az utókor annak lát.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.