Sisitől Romy Schneiderig

Melyik magyar turista ne ismerné Bécsben a bevásárlóutcának tartott Mariahilferstrassét? Az innen nyíló egyik mellékutcába viszont sokkal kevesebben térnek be, pedig megérné a fáradságot. Az Andreasgasse 7. szám alatt található ugyanis 1747 óta a Mária Terézia által alapított Kaiserliches Hofmobiliendepot, azaz a Habsburgok udvari bútorraktára, bútorjavító műhelye, s ez az épület volt a császári família bútorbeszerzőjének székhelye. Számunkra különösen kedves lehet az állandó kiállításnak az a részlege, amelyik Erzsébet királyné egykori schönbrunni lakosztályát, illetve azokat a szobákat mutatja be, amelyeket Erzsébet a gyermekei számára rendeztetett be. Különösen szembetűnő már messziről az a mívesen faragott és dúsan festett magyar paraszti szoba, amelyik azért is lehetett kedves a tragikus sorsú osztrák császárné és magyar királyné számára, mert olyannyira hasonlít a bajor népi lakásberendezésre. A magyaros hangulatot népies ihletésű Zsolnay-kerámiák teszik még teljesebbé, a függőlámpától a falitálakon át a díszvázákig. A hatalmas bútorlerakat európai viszonylatban is a legnagyobb állandó bútortörténeti kiállításnak számít, hiszen a stílus a barokktól a rokokón és a biedermeieren át az empire-ig vagy a szecesszióig terjed. A századvég eklektikus jellegét jól példázza az operadíszlethez hasonlító egyiptomi szoba – a fekete ébenfa és a dús aranyozás frappáns kontrasztjával, amelyet Mária Ludovika császárné, a szigorú anyós rendelt magának a hofburgbéli lakosztályába –, beleértve az oroszlánlábú és női felsőtestű, félelmetesen titokzatos szfinx hasonmásait is... A Sisinek becézett Erzsébet királyné és császárné alakját a szintén tragikus sorsú Romy Schneider keltette életre feledhetetlen bájjal a nevezetes filmtrilógiában, amelyet a német nyelvterületen mindmáig óriási közönségsikerrel újítanak fel időnként. Kézenfekvő ötlet volt tehát, hogy a bécsi császári bútorlerakatban rendezzék meg a Romy Schneider-mítoszt idéző emlékkiállítást, amelyen négy évtizedet elevenítenek fel a népszerű filmsztár rövid, de annál változatosabb életéből. Megfakult filmplakátok, kissé sárgult fotográfiák, levelek tömkelege mellett korabeli sajtókivágások, híradók idézik a kort. Megelevenedik a művésznő alakja is, örömeivel és bánataival, amelyeket már-már gyermeteg naivitással osztott meg környezetével. A tárlat újdonságaként a rendezők lehetővé tették a rajongók számára, hogy magukkal vigyék az őket érdeklő anyagokat, mert a helyszínen azonnal kinyomtathatták őket. A Romy Schneider-konjunktúrát jó érzékkel kamatoztatja a műkereskedelem is a császárvárosban. A patinás bécsi Dorotheum már március elején rekordárakat ért el autográfárverésén. Romy Schneider ötvenes évek végén és hatvanas évek elején kelt levelei – amelyeket sztárfotókkal bélelt, és többek között Ernst Marischkához, a Sisi-filmsorozat rendezőjéhez intézett – tételenként tíz-tizenkét ezer schillingről startoltak, ámde rövidesen húsz-huszonöt, sőt harmincezer schilling körül tetőztek. A négyezer schillinges kikiáltási árról kereken tizenötezer schillingre ment fel az az eddig ismeretlen fénykép a hozzá fűzött kísérőlevéllel, amely egy apácával együtt örökítette meg őt a Salzburg melletti Goldenstein bentlakásban. Az 1955 végén íródott levél a korai emlékek közül való, és egyik iskolatársnőjéhez intézte. „Kedves Heidi! – írta –, ezer köszönet kedves leveledért, amelynek nagyon örültem. Valóban elragadó, hogy még olyanok is írnak nekem, akikkel nem is jártam egy osztályba. 1956-ra a legjobbakat kívánom Neked és családodnak. Sok szeretettel: a te Romyd.”