Sztálin fiókban maradt sírfelirata

Izgalmas belekotorni egy nagy költő papírkosarába. Mert a verstörmelékek és a papírfecnik közt ékkövek is fénylenek. Tudta ezt maga Weöres Sándor is, aki a Három veréb hat szemmel című antológia összeállításakor – a kötet egyébként a magyar költészet „rejtett értékeinek és furcsaságainak” foglalata – előszeretettel válogatott nagy költőink ismeretlen darabjaiból. Az említett antológia persze több mint kuriózumok gyűjteménye, benne Weöres lényegében költészetünk fájóan hiányzó metafizikai vonulatának „előképét” kereste és találta meg. Steinert Ágota irodalomtörténész, aki régóta gondozta és gondozza Weöres műveit, most a hátrahagyott versekből adott ki egy kötetre valót. Egyik-másik remek versről tudható, hogy miért maradt ki a korábbi kötetekből. A Testamentum például, amelyben Weöres a maga művét kellő öntudattal helyezi irodalomtörténeti távlatokba, nyilván a szerző közismert aggályossága okán maradt kéziratban. Más darabok azért, mert nem érezhette őket elég erősnek, vagy ugyanazt a motívumot felhasználta másutt is. Néha viszont egyértelmű, hogy az ok a korabeli viszonyokban keresendő. A Darwinra többször is utaló versek (amelyek „lényege”: nem ismerhető az emberiség származása, de a legjobb úton halad afelé, hogy majommá legyen), a Válasz egy körkérdésre, a Kritika, a Rémes a tülekedés, a Skandinávia népeihez és a Sztálin sírfelirata – folytathatnánk a sort – a maga idejében nem láthatott nyomdafestéket. A Sztálin sírfeliratában írja: „Erőszak és rettegés glóriája / aki koponyát koppant koponyára / akinek vérrongyában észrevétlen / minden jövendő megfulladt a vérben / a csira dermedt a zene süket / ne hozzatok világra gyermeket...” A kötet jó néhány remek darabja esetében viszont nem tudható, miért hevert máig is kéziratban. Az egysoros versek közül néhány, a Luna és Endimion, a Halott és halandó, a Régi újságok meg a Citera (a sor itt is tetszés szerint folytatható) a költő legjava verseivel egyenrangú mű. Ahogy a Nagy költő volt című hatsoros is, amely vagabund hangjával igazi Weöres-ékkő: „Nagy költő volt. Úgy kell neki, / most hát dicsőség fürdeti. / Szavakból tojt nagy büdös dombot, / turkálják rossz-izlésű verebek: / Már bánná, hogy egy szót is mondott, / ha nem nőne a fejéből retek.” (Weöres Sándor: Versek a hagyatékból, Saxum Könyv Kft., Budapest, 1999., 185 oldal)