Az orvos, aki az ördöggel cimborál

Sápadtak a leveseid, asszony! A pörköltödnek meg semmi íze! Embernek való bogyiszlóit tégy elém, ne ezt a gazt, nem vagyok én kecske! Mit iszol, Józsikám? Mindegy az, sógor, csak ártson! Ismerős szövegek a hazai családok hétköznapjaiból. Mert mi, magyarok belevaló, kemény legények vagyunk! Hogy meddig? Amíg egy reggel kínzó, elviselhetetlen hasi fájdalomra nem ébredünk. Akkor aztán orvosért, mentőért, olykor papért kiáltunk. S elkezdődik Canossa-járásunk a magyar egészségügy útvesztőiben.Dr. Pap Ákos professzorral, a MÁV Kórház osztályvezető főorvosával az emésztőrendszer betegségeiről, azok okairól s magyarországi orvoslásának jelenlegi lehetőségeiről beszélgetünk.- Szegeden kezdő orvosként választottam szakterületemnek a gasztroenterológiát, amely az emésztőrendszer, a gyomor, máj, hasnyálmirigy, epehólyag, lép és a bélrendszer betegségeivel foglalkozik. Sajnálatos, hogy főleg életvezetési okokból, az esetek számát tekintve – a daganatos és keringési betegségekhez hasonlóan – Magyarország az ilyen típusú megbetegedések terén is „dobogós” helyen áll. Az emésztőrendszer laboratóriuma, a máj igen sérülékeny. A hasnyálmirigy köldök alatt, keresztben, műszeresen is igen nehezen hozzáférhető ponton helyezkedik el. Munkavégzése felpörgetett, ezért a májénál ötször nagyobb a sérülés lehetősége. Mind a máj, mind a hasnyálmirigy – lényegében az egész emésztőrendszer – első számú közellensége a rendszeresen, hosszú távon fogyasztott alkohol. Napi húsz gramm ital – fél deci pálinka vagy fél liter sör – a májnál 20-22, a hasnyálmirigynél 10-17 év alatt végzi el – lassan, de többnyire biztosan – roncsoló munkáját. A hagyományos magyar konyha és vendégszeretet egészségkárosító hatásáról szemléletesen nyilatkoznak a pár napig itt tartózkodó nyugat-európai és amerikai turisták: fejfájás, hányinger, hasfájás gyötri őket, azt mondják, ha tovább kellene maradniuk, belehalnának a nálunk szokásos háromfogásos menükbe. Jól tudjuk, azért tömik a mi térségünkben a libát, hogy szép nagy mája legyen. Így alakul ki az embernél is a zsírmáj, a májnagyobbodás.- Miközben a professzor úrra vártam, elcsíptem egy beteg mondatfoszlányait: „Azt mondták, próbáljam meg a Papnál. Te jó ég, gondoltam, akkor ez már az utolsó kenet!” Feltételezem, van tudomása arról, hogy az ön különleges munkamódszere nem örvend osztatlan sikernek a kollégák körében?!- Mivel ösztöndíjasként alkalmam volt egy évet dolgozni Franciaországban, majd egy évet Amerikában, a világhírű Mayo-klinikán, van összehasonlítási alapom, és kellően fölvérteztem magamat a „dögöljön meg a szomszéd tehene is!” típusú mentalitás ellen. Nekem arra kell tartalékolnom az energiámat, hogy kiverekedjem a munkámhoz, a gyógyításhoz legszükségesebb feltételeket, de ha muszáj, e célból az ördöggel is cimborálok! A finanszírozás nehézségei, a hivatalok könnyelmű ígérgetései jobban boszszantanak! Manapság egy orvosnak menedzsernek, üzletembernek is kell lennie. Éppen most jövök a vállalkozóktól, ahol szponzorokat szereztem az osztályomnak. A Gasztroente-rológiai Szakmai Kollégium ügyvezető elnöke vagyok. Óriási előrelépés, hogy sikerült beindítanunk a háziorvosok továbbképzését. Sokat javítana a szakorvos munkájának eredményességén, ha a legújabb gyógymódokról, gyógyszerekről tájékozott kolléga referálná a beteget a klinikushoz, mint például Amerikában, ahol nem kaphat állást az az orvos, aki ötévenként nem újítja meg a vizsgáját. A közelmúltban a MÁV Kórházba helyeztem át működési területemet. Létrehoztuk és működtetjük a Gasztro Klubot, ahol kéthavonta az orvos, a beteg és a dietetikus személyre szólóan beszélik meg a diétát, az életviteli kérdéseket.- Az egészségügy és az orvoslás reménytelen helyzetéről rengeteget hallunk mostanában. A professzor úrnak vannak-e sikerélményei?- Kisvárosi orvosszülők gyermeke vagyok, anyám 88 évesen is a hódmezővásárhelyiek köztiszteletben álló doktor nénije. A vidéki normák, szokások beivódnak, egész életében elkísérik az embert. Nekem tízévesen az volt a sikerélményem, hogy krumplit termeltem, szinte családfő voltam, mivel apám korán meghalt. Nemrég vettem egy telket a Balatonnál, aminek az egyik vége meredek, csupasz löszfal volt. Saját kétkezi munkával sikerült beültetnem bokrokkal. Ötvenhárom évesen még maradt valami a kosaras és úszóévek izomzatából. A lelki tartalékokat is képes előhívni az ember, ha úgy hozza az élet. Most eszembe jut például, hogy amikor Franciaországban dolgoztam a Psalmus Hungaricussal, amatőr Óda-fordításommal sikerült feloldanom a honvágyat és a franciák ridegségét. Friss, kézzelfogható sikerélményem, hogy nemrég egy Svájcban dolgozó ösztöndíjasom hazahozott egy értékes, ott már erkölcsileg elavult, kiselejtezett orvosiműszer-szállítmányt, amelyet kórházunk kemény valutáért nem tudott volna megvenni. Nem kis fegyvertény volt kiverekedni, hogy átengedjék a vámon! Anyám egyszer azzal fogadott, vége a kutyának, menthetetlen beteg. Infúzióval próbálkoztam, sikerrel. Anyám nézte, nézte, majd mintha csak a krumplitermést dicsérné, megszólalt: „Te tényleg jó orvos vagy, fiam, meggyógyult a kutya!”