Azt írja az ausztráliai újság...

Szabadságra rendszerint azért megyünk, hogy kikapcsolódjunk. Ízlelgessük kicsit ezt a szót; roppant kifejező. Kikapcsoljuk, pontosabban nem kapcsoljuk be a tévét, a rádiót, nem olvasunk újságot, vagy ha mégis, megpróbáljuk gondosan elkerülni a mindennapjainkat érintő híreket.A dolog külföldön működik a leghatékonyabban, főleg akkor, ha nem értjük az illető ország nyelvét. Bár jómagam remekül megvagyok hazai hírek nélkül, az utazó leple alól minduntalan kikívánkozik az újságíró, ennélfogva külföldi útjaim alatt is folyvást dolgozom. Jegyzeteket, naplót sosem írok, de figyelek (ennek folyománya ez a sorozat is). Ha szerét ejthetem, bizony nézem a helyi tévéket, hallgatom a rádiót, újságot is veszek, ha másért nem, hát azért, hogy lássam, hogyan dolgoznak a kollégák.Megannyi feledhetetlen pillanatot éltem át a média révén külföldön. Németh Miklós gerelyhajító világcsúcsát a montreali olimpián például egy norvég család otthonában láttam. Nagy érzés volt. Nem mondhatom el ugyanezt arról az 1986-os taskenti éjszakáról, amelyet az egyetemi városrész egyik kollégiumi szobájában töltöttem. Emlékeznek, ugye: Mexikó, Irapuato, magyar- szovjet. Az első két gólig még bírtam a képernyő előtt, aztán a szobába visszavonulva a nyitott ablakokon át kiáramló diadalüvöltések alapján számoltam a bekapott gólokat. A végén még megnyugodhattam, hogy csak hat ment be.A mongol tévében láttam A Tenkes kapitánya néhány epizódját, de nem szinkronizálva vagy feliratozva, hanem hangalámondással; mély hangú férfi narrátor szólaltatta meg Buga Jakabot éppúgy, mint a női szereplőket.Egyiptomban, a Mózes-hegy tetején zsebrádión értesültem arról, hogy az NDK-ban elzavarták Honeckert és San Franciscót erős földrengés rázta meg. Leningrádban értem meg 1976-ban Brezsnyev 70. születésnapját. Gondolván, hogy ezt a felhajtást úgysem hiszik el otthon, begyűjtöttem az aznapi újságokat. Bizony mondom, egyetlen olyan sem akadt, amely a címlapján legalább féloldalnyi (de inkább nagyobb) méretben ne közölte volna a főtitkár portréját.1985-ben éppen Amerikában voltam, amikor Reagan elnököt megoperálták. A USA Today, az egyetlen országosan terjesztett amerikai napilap színes ábrákkal illusztrálva közölte, hogy az elnök belének melyik darabkáját kik, hogyan, hány perc alatt távolították el, mi volt az első szava a narkózisból való ocsúdás után. A magunkfajta számára az efféle intimitások közzététele akkoriban teljesen elképzelhetetlennek tűnt.Az átlag amerikait roppant kevéssé érdeklik a külvilág hírei; többnyire helyi tévéállomást néz, helyi rádióműsorokat hallgat, helyi újságot olvas. Amerikában több ezer kis vételkörzetű kereskedelmi rádió működik, amelyeknek műsorában hárompercesnél hosszabb szöveg el nem hangzik, és az csak természetes, hogy önmagukat mint a világ, de legalábbis Amerika vagy egészen szerényen a régió legjobb rock and roll adójaként konferálják be. Különleges rádiós élményeim fűződnek Alaszkához, ahol a terepviszonyok és a gyér népesség miatt a rádióállomások hatósugara tényleg nagyon kicsi. Bizonyára sokan nézték önök közül a Miért éppen Alaszka? című tévésorozatot, amelynek egyik főszereplője a kisvárosi rádiós. Nos, ez a valóságban majdnem így működik. A hírek a helyi eseményekről szólnak, a reklámok a helyi szupermarket és a helyi vállalkozók áruit és szolgáltatásait szajkózzák.Az egyes országok médiareklámjai pontosan tükrözik a globalizálódás hatásait. Először Törökországban tűnt föl, hogy a tévéreklámokban még csak véletlenül sem láttam törökös alkatú szereplőt. A nyugati életforma kellékeit skandináv családi magazinok világát idéző, ragyogó szőke nőkkel reklámozzák, olyan környezetben, ahol esténként bugyogós, fátyolkendős falusi asszonyok százezrei kocognak haza szamárháton szegényes viskójukba. A perui tévéadókon sem láttam barna hajú riporternőt vagy bemondót, csakis szőkét, pedig hát köztudottan nem az ilyenek a latin archetípus megtestesítői.Vagy mit szólnak ahhoz a Bangkok Postban megjelent kvízjátékhoz, amelynek válaszai alapján az olvasó eldönthette, kihez hasonlít jobban: Diana hercegnőhöz vagy András herceg (ex)nejéhez, Fergie-hez? Erre kellett válaszolni: Akkor érzem magam a legjobban, ha 1. úszom, 2. lovagolok, 3. síelek. Képzeljék el, amint ilyesmit olvas egy átlagos thai lány, aki talán úszott már életében, lóháton azonban aligha ült, ám nemhogy nem síelt, de még egy marék havat sem látott soha.Ausztráliában kínomban (egy buszsofőr-sztrájk helyhez kötött) háromnapi főfoglalatosságom a tévénézés volt. A híradók elejére okvetlenül kell valami borzalom: gyilkosság, földrengés, tűzvész, ámokfutás, csak hogy érezze a néző, ha már vele nem történik semmi, a világ azért forog. Öt percnél nem több politika, néhány kis színes, aztán rengeteg sport. Boldog ország.A legjobban azokat a médiatudósításokat szeretem, amelyek általam is látott vagy legalább közvetve tapasztalt eseményekről szólnak. Kifogtam több választási kampányt is. Az Azori-szigetek fővárosában, Ponta Delgadában egyik nap még a külvárosi munkásnegyedben sétálva rezesbandériummal kísérve láttam a nép közé vegyülve ugyanazt az embert, akit pár nappal később a helyi tévé (ilyen is van) mutatott mint a regionális választás győztesét. A Fülöp-szigetek egyik nagyvárosában belecsöppentem egy kampányzáró nagygyűlésbe, másnap ugyanazon a gépen repültem vissza Manilába a jelölttel (kezemben a gyűlésről szóló újságtudósítással), aki viszont nem nyert.Csupán néhány hete, hogy Ecuador fővárosában, Quitóban minden tévéhíradóban, valamenynyi napilapban első helyen szerepelt a Tun-gurahua vulkán kitörése. A dolog szépséghibája, hogy épp ez az esemény törölte programunkból a tervezett dzsungeltúrát, mert a közeli városkát lezárták, lakóit evakuálták. De tudják, mi boszszantott a legjobban? Nem a dzsungeltúra elmaradása, hanem az, hogy nem vagyok ott annál a rohadt kitörésnél.Kikapcsolódás ide vagy oda, mégiscsak örül az ember, ha a távoli idegenben magyar vonatkozású hírre akad. NATO-csatlakozásunk aláírását például Malájföldön, a borneói Kuching városában láttam a tévében. A Jornal da Madeira című portugál lapból ugyan csak minden tizedik szót értettem, de a sportrovatból mégiscsak kiderült, hogy a helyi női kézilabdacsapatot irtózatosan megverték a Fradi lányai.A kies Bulawayóban megjelenő Sunday Times című zimbabwei napilapban két magyar vonatkozású hírt is találtam. Az egyik a kelet- és közép-európai volt szocialista országok rendőrségeinek új szerepéről és gondjairól számolt be (képzelem, mennyire érdekli mindez a zimbabwei olvasókat!), a másik egy MTI-hírre utalva arról tudósított, hogy egy 11 éves magyarországi lány gyermeket szült (ez meg, gondolom, az ottaniak szemében sem számít túl nagy eseménynek).Az egyik legmeghökkentőbb magyar hírt viszont Új-Zélandon, a Déli-sziget egyik legdélibb csücskében, Invercargill városka helyi lapjában olvastam. Mint minden világlap, ez is közli a világ jelentősebb városainak időjárási adatait. A húsz-egynéhány város közt ott szerepelt Budapest is. Elképzelem, amint reggelente az invercargilli polgár pizsamában, kávéját kavargatva föltépi az aznapi újságot, hogy sebtében megtudja, hány fok is várható holnapra a magyar fővárosban. Egyébként, ha jól emlékszem, 1992. február 27-re kilencfokos maximumot jósoltak.