A „Time Out Market”-modell lisszaboni ősegysége

A lisszaboni alapegység keretén belül egy tető alá hoztak huszonhat kimagasló portugál éttermet, nyolc bárt, hat kisebb standot, öt üzletet, egy főzőiskolát és egy rendezvényhelyszínt.

Ezek közül mi egy izgalmas besameles spenótos répás tőkehalfogást kértünk. Szívesen kóstoltunk volna mást is, de helyet kellett tartalékolni az egycsillagosoknak is. A tőkehal errefelé a legjellemzőbbnek mondható alapanyag, a belőle készült krokettre egy egész monotematikus, steam punk beütésű hálózat épült rá, ezt is kipróbáltuk, csak ajánlani tudom minden halkedvelőnek. 

A portugálok 20-25 kg tőkehalat esznek évente, világhálós források szerint többezer módon készítik el ezt a halfélét.

 

Tetszetős megoldás, hogy a szóban forgó jeles séf standjánál nem fotók tájékoztatják a turistákat a négy legnépszerűbb fogás kinézetéről, hanem ezek ott sorakoznak a pulton, ezzel is orientálva a többség rendelését. A további három exponált kompozíció a fish and chips, a krokett és a bifana nevű népszerű street food volt. Utóbbi zsemlébe rejtett sertéshúst takar, nincs egyértelmű recept, még arra sem, hogy a sertésnek melyik részéből készítik, vagy miként hőkezelik a húst, részleteket itt olvashatunk.

Bár a csarnokban bőséges a borkínálat, az éttermeknek van saját ital borszortimentje, Henrique Sá Pessoa standnál kereken egy tucat portugál bor kapható, melyeket kivétel nélkül decire is kimérnek. Érdekes látni, hogy míg a tágan értelmezett Erdélyben bevett díjszabás egy nem kiugró, korrekt bor esetében a 25 lejes, azaz 5 eurós pohár-ár (100, 120 vagy 150 ml), itt több tétel is alatta van ennek az összegnek, a mennyiség pedig jó szívvel mért másfél deci.

Jómagam a Quinta do Regueiro nevű, Vinho Verde borvidéken működő boutique-borászatnak az Alvarinho és Trajadura szőlőből készült házasítását választottam, mely a tőkehalfogás remek társának bizonyult. Irigylésre méltó, ahogy Portugália őrzi őshonos szőlőfajtáit, amelyek száma többszázra rúg. Itt a nemzetközi fajták egyértelmű kisebbségben vannak. 

Ez modellértékű lehetne a mifelénk, ahol egyes régi magyar szőlőfajtákat egyszerűen nem lehet telepíteni az önsorsrontó, korlátolt és teljesen abszurd jogi szabályozás miatt, miközben e fajták telepítését állami támogatással kellene serkenteni az akadályozás helyett.

 

Az egycsillagosokról lesz még szó, egyelőre nézzük a kóstolt desszerteket. Tudvalevő, hogy Portugália ikonikus édessége a pastel de nata, amit még hűtőmágnesként is árulnak a szuvenírboltokban. Nem ritka, hogy egyes helyek semmi mást nem kínálnak, mint ezt a két falatnyi kis édességet. Több, mint egy tucatot kóstoltunk meg, toronymagasan a Manteigaria győzött mindkettőnknél, melynek a Time Out Marketben is van kirendeltsége. Nem állom meg, hogy ne említsem, hogy Belső-Magyarországon is lehet egész jól sikerült variánsokat kóstolni, nem is egy helyen, még akkor is, ha nem számítom Tiago Sabarigo Essencia éttermének ajándék falatkáját, ami értelemszerűen maga a tökély. A dinamikusan terjeszkedő, immár nyolc egységgel rendelkező Lisboa pékség-hálózat variánsa is remek, versenyképes a lisszaboni rokonaival. Egyébként utazásunk előtti utolsó budapesti falat bemelegítésképpen a Corvin-közben nem oly rég nyitott „Mátyás pékség by Lisboa” pastel de nata-ja volt. Ettünk itt egy pazar Feketeerdő tortaátiratot is, amit szintén csak ajánlani tudok.

 

Visszatérve a Time Out Market desszertjeire, kóstoltuk a pastel de nata-t fagylalt-változatban is, nem volt rossz, de nem hatott meg. Megálltunk kifele mentünkben a Recordacao de Sintra  standjánál, háromféle izgalmas helyi desszertet kóstoltunk, nem volt könnyű választani.

Az emlékezetes élményt egy ginjinha nevű portugál meggylikőrrel koronáztuk a helyszínen, mely mifelénk kevéssé ismert, magyar wikipédia oldala nincs is, hadd illesszem be ide az angolt.

Nagy közhelyek sokszor nagy igazságokat takarnak. Ezek egyike, hogy ha Lisszabonba utazunk gasztro-turnézni, a Time Out Market kihagyhatatlan célpont.

Borítókép és fotók: Borbély Zsolt Attila