Figyelmeztetett, hogy ha bármelyik ország „csatlakozik Amerikához és Izraelhez az Irán elleni agresszióban, akkor az is Irán megtorlásának jogos célpontjává válik”.
További Külföld híreink
Takht-Ravanchi a támadásokról szólva úgy fogalmazott: „az iráni tisztviselők jóhiszeműen tárgyaltak az Egyesült Államokkal, hozzátéve, hogy „a genfi tárgyalások utolsó fordulója csütörtökön sikeres volt”, mielőtt az amerikai kormány szombaton „az izraeli rezsim segítségével megkezdte az agressziót Irán ellen”.
Az iráni külügyminiszter-helyettes azt is megerősítette, hogy Irán támadást indított a szomszédos Irakban működő kurd csoportok ellen.
Ha szükséges, hogy megvédjük szuverenitásunkat, akkor azt mindenképpen meg fogjuk tenni
– mondta.
Amint arról beszámoltunk, az Iránt ért támadások után hasonló kijelentéseket tett az iráni külügyminiszter is, aki részletesen beszélt arról, milyen támadásokra készülnek.
Az amerikai hadsereg támad, és nekünk nincs más választásunk, mint megvédeni magunkat
– mondta Abbász Aragcsi, hozzátéve:
Természetesen nem támadhatunk meg semmilyen célpontot az Egyesült Államok területén, ezért a régióban található bázisaikkal és a régió országaiban általuk használt létesítményekkel kell foglalkoznunk.
Borítókép: Majid Takht-Ravanchi, Irán külügyminiszter-helyettese (Fotó: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!