Egy régi szoborügy

A rendszerváltozást követő szobortalanítást végigkísérő nyafogás szerint civilizált, kulturált országban nem szokás szobrokat, emlékműveket eltávolítani, lerombolni. A legfájdalmasabban siránkozók arról persze mélyen hallgattak, hogy 1945-ben és utána hány becses köztéri szobrunk, nemzeti emlékművünk esett áldozatul az új rend e buzgalmának, igaz, az akkori idők nem voltak civilizáltak. Éppen száz éve történt viszont, hogy egy híresen gyűlölt szobrot, Hentzi generális emlékművét eltávolították a budai Várból.Heinrich Hentzi, svájci nemesi származású, debreceni születésű generális 1849. május 21-én esett el, azon a napon, amikor a Görgei tábornok vezényelte magyar honvédek bevették Buda várát. A 64 éves osztrák főtiszt a császári helyőrség parancsnoka volt. Még Széchenyi is megemlékezett Naplójában hírhedt magyarellenességéről, Jókai leghíresebb regényében örök emléket állított a szabadságharc alatti gaztettének: Hentzi minden katonai indok nélkül ágyúztatta Pestet. Bombázta a nyílt város lakóházait, lövette az épülőfélben lévő Lánchidat, mérhetetlenül felháborítva és elkeserítve a főváros polgárságát. Hiába volt tehát bátor katona, halt meg férfias küzdelemben, a magyarok nem bocsátották meg, amit ellenük tett.A levert szabadságharc után a győztes megszálló hatalom igyekezett méltó emléket állítani híres tábornokának. A budavári Szent György téren közel húsz méter magas, gótikus stílusú emlékoszlopot emeltek, a gazdagon díszített építménybe allegorikus szoborjelenetet foglaltak a haldokló generálissal. A Spenger és Gasser bécsi udvari művészek készítette alkotás ünnepi leleplezése 1852. január 11-én volt, őfelsége I. Ferenc József császár jelenlétében. Nem csoda, hogy az emlékmű mindvégig szálka volt a magyarok szemében. Már a nyílt önkényuralom alatti felavatása is mélyen sértette a gyászba borult nemzetet. Hentzi szobra a szabadságát, állami függetlenségét, hős tábornokait, reformpolitikusait veszített magyarság gyűlöletének és megvetésének tárgya volt, az idegen uralom olyasfajta jelképe, mint majd egyszer a hétméteres pesti Sztálin-szobor. Pedig mennyivel szebb volt annál – és abba nem olvasztották bele olyan pompás lovasszobraink bronzanyagát, mint Görgeiét, Andrássyét...A gyűlölet cselekedetekben is megnyilvánult. 1895 tavaszán egy volt katonatiszt hírlapíró, bizonyos Szeless Adorján összekötözött dinamitrudakkal próbálta felrobbantani az építményt, azonban a masszív szerkezet vitézül ellenállt. (Ettől fogva rendőr posztolt mellette.) Folyamatos parlamenti viták, interpellációk, politikai provokációk, felháborodott újságcikkek tárgya lett a hírhedt Hentzi-emlékmű, amíg végül, négy évtized múltán eltávolították a budai Vár legforgalmasabb teréről. 1899. december 12-én, éppen most száz esztendeje bontották le – akkori szóhasználattal élve – a szégyenoszlopot. A budai hadapródiskola kertjébe, a mai Pasaréti úti honvédségi akadémia zárt területére szállították, ott állították föl újra. Alátemették Hentzit, 1861-ben elhunyt feleségét, a Lánchidat 1849-ben kis híján felrobbantó, érte az életével fizető Alnoch alezredest és négy másik császári főtisztet. Ám az emlékmű itt sem talált végső nyugodalmat: 1918. október 31-én, a Károlyi-féle forradalom kitörése napján civil személyek ízekre szedték és szertehurcolták. Pedig akkor éppen polgári demokrácia volt Magyarországon.