Kettős verseny

Brahms érett kori remeke, a hegedűre és gordonkára írt a-moll koncert – ami valójában koncer-táló szimfónia – talán sosem hangzott még el fiatalabb előadók tolmácsolásában, mint a múlt hét végén a Zeneakadé- mián, amikor is a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, valamint Kelemen Barnabás és Fenyő László szólaltatta meg Héja Domonkos vezényletével.A roppant feladat nem az első nagy kihívás volt a mindöszsze hat éve fennálló együttes történetében, a két szólista és a dirigens pedig versenygyőzelmeik óta megszokták, hogy lazítás nélkül minden egyes fellépésükön a zeneirodalom új meg új csúcsait vegyék célba – a Brahms-Doppel-kon-cert azonban különleges kategóriát képvisel a hangszeres repertoárban.Olyan gyönyörű zene, amilyen a halhatatlan alkotások között is kevés akad; eljátszani – rendkívüli követelményei ellenére is – maga a boldogság. Hallgatni szintúgy, ha megihleti a muzsikusokat és kikezdhetetlen technikai biztonsággal tolmácsolják.Danubiáék jól kezdtek, a szólógordonka első belépése tömör és szonórus volt (itt jegyzem meg, hogy Fenyő a Rádiózenekar frissen szerződtetett szólócsellistájaként egy héttel korábban a rendhagyó Peer Gynt-produkcióban is elbűvölt magvas, férfias tónusával), a karmester ragyogó tempóval indított, s mindehhez Kelemen Barna hegedűje karcsú és fényes hanggal csatlakozott.A szólóhangszerek beszédes dialógusát a zenekar fürge és hajlékony partnerként keretezte, csak belépéseinek egyöntetűségében mutatkozott néhány szeplő; a gordonkarészleg homogenitása viszont megbabonázott.A középső tétel, expozíciójában azzal a híresen szép, daloló melódiával szerintem lassúbb lélegzetvételt is elbírt volna, mert egy ilyen tehetséges, érzelemgazdag olvasatban, mint Héja Domonkosé, a részletek nem laposodnak el, inkább megtelnek melegséggel és ragyogással. A finálé boszorkányos virtuozitása, szilaj száguldásra csábító lendülete magával ragadta a rokonszenves előadógárdát; a szólistapáros bravúros zenei-technikai teljesítményével, a zenekar lefegyverző vitalitásával, a dirigens légkörteremtő egyéniségével vívta ki a közönség viharos ünneplését.Veszem magamnak a bátorságot, hogy a Danubia koncertjének második részét mellőzve (noha a szünet után elhangzott Mahler Negyedik is elemzésre érdemes volt) egyenest a MÁV Szimfonikusok hétfői Mozart-operaestjére, az Idomeneo pódium-előadására ugorjak, mert az ott bemutatkozó fiatal muzsikuscsapatot szeretném nyomatékosan figyelmébe ajánlani mind a publikumnak, mind a szakmabelieknek.A produkció színvonalát Vashegyi György irányítása szavatolta: ahol ő szerepet vállal, ott izgalmas eseményekre – ősbemutatókra, önálló felfedezésekre, gondolatébresztő s nemegyszer vitákra ingerlő nézetekre – mindig számítani lehet. Most is nagyszerű meglepetéssel szolgált; izzóan drámai Idomeneójában új arcát ismerhettük meg a mostanában igazán bámulatos formába lendült MÁV-zenekarnak (hangversenymester Kuklis Gergely), s nagy reményekre jogosító hazai énekestalentumokkal, illetve vendégművészekkel találkozhattunk.Az előbbiek mezőnyéből két értékes szoprán emelkedik ki – Csereklyei Andreát kifejezőkészsége, Vizin Viktóriát pompás hanganyaga predesztinálja a pályára -, utóbbiakban pedig a román operakultúra új nemzedékét tisztelhetjük: Andrada Rosu vérbeli díva, Marius Brenciu jól iskolázott, impozáns volumenű tenor hang (!) birtokosa. Szívesen viszontlátnám az operaszínpadon is mind a négyüket, de egyelőre csak Vizin Viktória fellépésére van kilátás a Tavaszi Fesztiválon.