Sárospataki könyvek Nyizsnyij Novgorodban

A Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának gyűjteménye négy szekcióból áll. Ezek: a könyvtár, a levéltár, a múzeum és az adattár. A gyűjtemény az utóbbi években azért került az érdeklődés centrumába, mert fölröppent a hír: talán az oroszok végre valóban visszaadják az úgynevezett Nyizsnyij Novgorod-i leleteket. A nagymúltú intézményben a főigazgatót, dr. Dienes Dénest először arra kértük meg, ismertesse dióhéjban a gyűjteményeket.A pataki gyűjtemény kialakulása a protestáns iskolázással függ össze, XVI. századi eredetű. A könyvtár állománya mintegy ötszázezer tétel. A kétszázhatvanezer könyv mellett sajtótermékek, kéziratok találhatók benne. A levéltár állománya meghaladja a hatszáz folyómétert. Az adattárban mintegy száznyolcvanezer egység található, s százezret meghaladó a múzeumi leletek mennyisége is.- Hogyan kerültek az úgynevezett „Nyizsnyij Novgorod-i leletek” annak idején a Szovjetunióba?- Az emberek ma is úgy tudják, hogy az oroszok Sárospatakról vitték el a könyveket 1945-ben. Valóban itteni egységekről van szó, de Budapestről kerültek a Szovjetunióba. Az itteni állomány sértetlen maradt, ugyanis a városparancsnok Sárospatak elfoglalása után tisztelgett a díszteremben a könyveknek, és ideállított két őrt, ide nem tehette be senki a lábát. Szerencsére a parancsnok civilben tanító volt, és értékelte a kultúrát. Csak a vezetéknevét őrzi a história: Jegorov. Furcsa, de azok a gyűjteményi darabok kerültek orosz kézre, amelyeket 1938-ban, a bécsi döntés után szállítottak biztonsági okokból Budapestre. A kultuszminisztérium jelezte a főiskolai vezetőségnek: kívánatos lenne a gyűjtemény javát biztonságba helyezni két banknál. Istennek hála, a válogatás esetleges volt: a gyűjteményi igazgatóság értékelte a minisztérium gesztusát, de nem hitt a katonai akcióban. Így az értékes munkák jelentős része Sárospatakon maradt, és sértetlenül vészelte át a háborút. Amit a bankokban őriztek, eltűnt. Az anyag egy része, például egy 1590-es Károli Biblia, visszakerült postai úton hozzánk. Kiderült: egy orosz katona odaadta egy vasutasnak, aki elvitte a Teleki téri ócskapiacra. Ott valaki meglátta benne a pecsétünket, megvásárolta, visszaküldte. A történetből sejthető volt, hová kerültek a leletek. A hivatalos tájékoztatás szerint a gyűjtemény sorsa ismeretlen, valószínűleg nyugat felé vitték, mert a tatabányai vasútvonalnál találtak kiszóródott papírokat, ami erre utal.- Hogyan derült ki az igazság?- Évtizedekig hallgatás övezte a pataki anyag sorsát. Az első híradás Oroszországban jelent meg 1989-ben. Azt olvashattuk, hogy a Vörös Hadsereg Magyarországról is vitt el hadizsákmányként műkincseket. A patakiak óvatosan kezdtek el foglalkozni a kérdéssel, hiszen először csak sajtó és a Panoráma műsora foglalkozott a pataki kötetekkel, de nehéz lett volna a tényeket, a felröppent híreszteléseket, az esetleges legendákat szétválasztani. Az első hivatalos információ egy 1992-es Izvesztyija-cikk, amelyben az oroszok elismerték: e híresztelések igazak. Akkor jött Jelcin Magyarországra, s a tárgyalások során fölvetődött a pataki kötetek kérdése is. Megalakult az Orosz-Magyar Restitúciós Bizottság. Így következtek különböző látogatások, amelyeken az országos Széchényi Könyvtár s más bibliotékák mellett Sárospatak is képviseltette magát. Lassan kiderült: a pataki könyvek a Nyizsnyij Novgorod-i Megyei Könyvtárban vannak. Ez hatalmas könyvtár, mintegy kétmilliós állománnyal. Jó ideig vártunk, míg olykor kalandos körülmények között, helyi szakembertől gáncsolva, másoktól viszont erősítve az ügy eljutott oda, hogy munkatársaink kézbe vehették a könyveket, az elveszett anyag hetvennyolc százalékát. A magyar diplomácia is ébren tartotta az ügyet. A moszkvai magyar kulturális, tudományos és tájékoztató iroda munkatársai koordinálták a munkát. Többször jártak Nyizsnyij Novgorodban. Elkészítették az ott azonosított kötetek katalógusát, amely egy orosz nyelvű bevezetővel meg is jelent.- Hol tartunk most?- Lépésről lépésre haladunk. Fő gond a nehézkes orosz eljárásmód meg az időhúzás. Például e könyvek jelentős része latin nyelvű, kisebb része magyar, még kisebb része német. Az oroszok azt kérték: fordítsuk le az összes címet oroszra. Arra nem is merek gondolni, mi sülhetett ki az ide-oda fordítgatásokból. Ám abban bízunk, hogy az oroszok meggyőződhettek arról, hogy az ő kultúrközegük számára nem feltétlenül érdekes könyvekről van szó, melyek a latin keresztény kultúra vagy kifejezetten a református keresztyén kultúra, illetve a magyar kultúratörténet kincsei közé tartoznak. A levéltári dokumentumok elvesztek. A tárgyalásokon kiderült, a döntést az oroszok politikai jelentőségűnek tartják. A helyi politikai vezetők kifejtették: ezekért a könyvekért a fiaik a vérüket hullatták, hallani sem akarnak a visszaadásról. Az ügy újra elaludt, aztán 1997-ben megjelent az említett orosz nyelvű katalógus. További csönd után Martonyi János külügyminiszter látogatásakor vetődött föl újra a kérdés. Újabb huzavona után az orosz fél úgy válaszolt: van mód a pataki anyag visszakerülésére, s végre a két könyvtár hatáskörébe utalta az ügyet. Mint mondták: kölcsönös gesztusok gyakorlásával megvalósulhat a szép terv. Nem tudjuk, milyen gesztusokat vár tőlünk a Nyizsnyij Novgorod-i könyvtár. Talán, mint az oroszok egyszer már céloztak rá: restaurátor-képzésben és restaurátor műhely fölszerelésében. Reméljük, hogy ezúttal nem időhúzásról lesz szó, s az ezredforduló évében megteszik az első konkrét lépéseket.