Utazás a szerb éjszakában

Goran Paskaljevic Lőporos hordó című filmje mintha Emir Kusturica és Jim Jarmusch közös rendezése lenne. Jarmusch Mystery Train (1989) és az Éjszaka a Földön (1991) filmjeinek elbeszélésmódjával markánsan meghatározott egy történetmondási technikát, melyet Paskaljevic is követ. Ezek a filmek több rövid történetből szerveződnek nem fabulacentrikus egésszé, melyeket csak egyetlen tér, egy város és az idő, ugyanaz az éjszaka köt össze. A színészek nagy része az Undergroundból ismert Miki Manojlovic (Mané), Lazar Ristovski (a boxoló), Mirjana Jokovic (a molesztált lány a buszról). De nemcsak a filmjeiből ismerős arcok, hanem a film hangulata is Kusturica világát idézi. Csak a mókásnak induló történetekből lesz David Lynch filmjeinek auráját árasztó, perverzen abszurd vagy tragikomikus sztorik sora. A rendező egy fiatal macedón drámaíró, Dejan Dukovski művét adaptálta. A háborús Belgrádban játszódó események nem katonák között és nem fegyverropogásban zajlanak. Az emberek egyik csoportja ugyanannak az értékrendnek próbál megfelelni és ugyanazt az életmódot igyekszik követni, mint korábban, de valójában már minden szinten megkérdőjeleződött az élete. Legtöbbjük hamarosan kiesik a szerepéből és nemcsak elszenvedőjévé válik a történésnek, hanem maga is eladdig elképzelhetetlen szituációkat idéz elő. A boszniai szerb családapától, egykori tanártól, jelenleg buszvezetőtől ellopják járművét. Ezzel veszélybe kerül az egyetlen állás, amit szerezni tudott. Haragja elragadja, és mikor végül sikerül feljutnia a járműre, egy szerszámmal fejbe vágja az egyébként az utasokat terrorizáló fiatal fiút, aki körülbelül a saját fiával azonos korú. A történetek bizonyos csoportjai lazán kapcsolódnak egymáshoz, ezzel bonyolítva az események megítélhetőségét. Az extanár papa, aki nem hajlandó munka helyett ügyeskedéssel keresni a kenyerét, gondolkodás nélkül, dühből végez a fiatal buszrablóval, noha nem is volt tanúja a buszbéli utasokon tett pszichikai terrorjának. Fia, aki egy drogcsempész maffiózó segédje, és így a könnyebb megélhetés híve, nem hagyja bántani a karmaik közé került fiatal pár nőtagját. A film egyébként játszódhatna bárhol és bármikor, ahol az emberek valamilyen okból elvesztik az önmagukkal való viszony stabilitását és ezzel realitásérzésüket. Jó példa erre Alex története a filmből, aki, egy helyes lánynak csapva kocsijából a szelet, nekimegy Viktor autójának, akiből ez – bár a bogárhátú Volkswagenben alig esik kár – indokolatlan mértékű agressziót vált ki. Úgy érzi, évtizedeken át sértetlenül megőrzött autójának tökéletessége veszett el, és ezzel jóvátehetetlenül kevesebb lesz ő maga is. Goran Paskaljevic filmjének színterei Belgrád bérházainak sértetlenül maradt otthonai, menekültekkel benépesült garázsai és lehangoló kültelkei. Mindegyik helyszínen valószínűtlen események történnek, melyek változatai mindennap megesnek a világban, valaki mással. A történetek abszurditása nem a háborúban, hanem az emberek ösztöneiben és szocializációjának egyértelműsíthetetlen szintjében rejlik. A film látszólag narrációval indul, de a kerettörténet is közvetetten részévé válik a filmnek. A narrátor szerepköre megegyezik a Kabaré című filmből ismert Joel Grey által játszott figurájával, aki a legcinikusabban hozza a néző tudomására, hogy ezen az éjjelen finoman szólva becsapja őket. Ez a mondat szerep a szerepben, Boris színpadon kívül hétköznapi, racionális ember, aki igyekszik nővérét megóvni az emigrációból visszatért szerelmével, Manéval való találkozástól. Paskaljevic egyébként évek óta Franciaországban él, meszsziről figyelve a balkáni eseményeket. Ez a távolság mint nézőpont menti meg valószínűleg a filmet az érzelgősségtől vagy a túlzott és a híradókból ismert kegyetlenkedések naturalizmusának bemutatásától. A tavalyi Velencei Filmfesztiválon a Lőporos hordó elnyerte a Nemzetközi Kritikusok Díját, pedig nem is a hivatalos versenyprogramban indult. A szerb rendező eddigi filmjeivel (A strand téli őre, Valaki más Amerikája) nem aratott ekkora sikert: nemcsak a kritikusok, de a közönség is állva ünnepelte a fesztiválon az első szerb filmet, melyet a háború óta levetítettek Boszniában is.