Hazámnak érzem Magyarországot

Japán karmester, a nálunk is jól ismert Izaki Masahiro dirigálta az újévi jótékonysági operagálát az Erkel Színházban. A Magyar Állami Operaház és az Angelika Kórus élén az a fiatal tokiói művész állt szombat este, aki 1995-ben emlékezetes győzelmet aratott a Magyar Televízió VIII. Nemzet-közi Karmesterversenyén. Azóta mindegyre visszatér „második hazájába”, mi több, jelenleg a pécsi Savaria Szimfonikus Zenekar vezető karmestere.Miközben nemzetközi karrierje is szépen fölívelt, a MÁV Szimfonikusoktól az ÁHZ-ig jó néhány magyarországi zenekart vezényelt vendégként. A kétezres év első budapesti jótékonysági gáláját, a Kiszolgáltatottak Alapítvány javára – immár hetedik alkalommal rendezték meg az Erkel Színházban neves hazai, japán, koreai és brazíliai művészek közreműködésével. A jeles magánénekesek az olasz, a német és a francia operairodalom leghíresebb áriáit és duettjeit adták elő. A vezető karmestert pályája fordulatairól kérdeztük.- Jól emlékezem az 1995-ös karmesterversenyen aratott diadalára. Milyen meghívások követték a sikert?- Magyarországon a Magyar Állami Zenekart, a Matáv Szimfonikusokat, a Liszt Ferenc Kamarazenekart, a Fővárosi Operettszínház zenekarát vezényelhettem rövidesen azután. A Deutsche Grammophonnal pedig lemezfelvételt készíthettem az ÁHZ közreműködésével. Sok meghívást kaptam Japánból is, jó néhány ottani zenekarnak máig vezető, illetve vendégkarmestere vagyok. A későbbiek során vissza-visszatértem Magyarországra, dirigáltam egyebek közt a MÁV Szimfonikusokat, az MRTV Szimfonikus Zenekarát, a pécsi és a szegedi szimfonikusokat, valamint a Danubius Ifjúsági Zenekart.- A Fővárosi Operettszínházzal Japánba vitte turnéra a Víg özvegyet. Melyik az ön kedvenc műfaja, hisz szimfonikus zenét éppúgy vezényel, mint operát vagy éppen operetteket?- Szimfonikus zenekart, operát vagy operettet vezényelni merőben eltérő feladat. Mindegyik más világ. Kezdetben csak filharmonikus zenekarokat vezényeltem Tokióban, az operett műfajt épp itt, Budapesten próbáltam ki először, a Fővárosi Operettszínház meghívására. Számomra szerencsés alkalom volt, mert a műfaj valódi hagyományaival találkozhattam, s olyan énekesekkel, akik ezt kitűnően művelték. Itt tanultam meg azt is, hogyan kell a zenekari kíséretet a szólóénekesekhez igazítani, s mikor kell az orkeszter játékát nyomatékosítani. S bármennyire is furcsán hangzik, ez a tapasztalat igen hasznos volt számomra a szimfonikus koncertek dirigálásakor is, hiszen az ún. cantabile frázisokat jobban ki tudtam emelni, a vokál-szimfonikus műveknél pedig a hangszeres zene és az ének viszonyát, kölcsönhatását sikerült pontosabban kifejezni. A három műfaj tehát három külön világ, de a zene – az zene. Ugyanezt mondhatom el az operáról is, amelyet nemrég itt Budapesten vezényeltem: Puccini Bohéméletét. Most léptem először az Operaház pulpitusára. A Bohéméletet első ízben vezényeltem, s annál izgalmasabb volt, mert ezt az operát már sokan, sokféleképpen dirigálták az Ybl-palotában.- Milyen szálak fűzik jelenleg a magyarországi zenei élethez?- Vezető karmesterként dolgozom a pécsi Savaria Szimfonikus Zenekarnál, s ez nemcsak azért fontos állomása a pályámnak, mert folyamatosan műhelymunkát végezhetek egy jó zenekarnál, hanem mert mindegyre kontaktusba kerülök nagyszerű magyar hangszerszólistákkal is.- Japán karmester létére miért épp Magyarországon dolgozik?- A karmesterverseny győzteseként sok országba kaptam meghívást, sok helyütt léptem föl, de a magyarok állnak legközelebb a szívemhez; ugyanakkor itt ugyanannyi művészi szabadságban van részem, mint otthon, Japánban. A szigetországban amúgy is karmestertúltengés van; a legfőbb ok viszont az, hogy az európai klaszszikus muzsikát a maga hagyományaival csak itt, Európában lehet megismerni és teljes mélységében művelni. E tekintetben második szülőföldemnek, hazámnak érzem Magyar-országot.- Ahol csak megfordultam más európai országban, mindenütt feltűnt, milyen sok japán zenész, kivált hangszeres szólista lép föl, avagy épp él e hazájától távoli kontinensen. Annyira jó a japán zeneiskola? Hisz végzettjei mindenütt versenyképesek.- A japán zeneoktatás csakugyan mesteri, kiváló módszereik vannak, technikailag roppant jól fölkészítik az embert, ám a tradicionális, klasszikus zenét csak Európában lehet elsajátítani, megérezni. Emiatt pályáztam meg és nyertem el egy kétéves bécsi ösztöndíjat a japán kulturális minisztériumtól. Annak idején még énekesi pályán indultam, és csak az egykori Osztrák-Magyar Monarchia császárvárosában éreztem ellenállhatatlan késztetést arra, hogy karmester legyek. Rengeteg hangversenyt hallgattam meg, jobbnál jobb dirigensekkel, s ez végképp erre az elhatározásra juttatott. Így aztán az ének tanszak mellé fölvettem a karmestereit is, a bécsi Hochschule für Musik und darstellende Kunst intézetében Karl Österreicher és Yuji Yuasa professzornál tanultam. Fölléptem a Bécsi Filharmonikusokkal, az ORF szimfonikus zenekarával és a Bécsi Szimfonikus Zenekarral. Japánba visszatérve aztán elvégeztem a zeneszerzés és karmester szakot a tokiói Cakugei egyetemen. Nem véletlen hát, hogy a karmesteri pályára Bécsben léptem, s itt Európában lettem a klasszikus zene szerelmese.