Sínen vagyunk...

Ez mindennek a teteje, most már csak a sztrájk segít. Úgy döntöttem: lesz, ami lesz, legfeljebb kirúgnak az ELTE-ről, kirúgnak a laptól, én biz' többet be nem ülök a Békéscsabáról Budapestre tartó vonatokba. Egy nagy francot fogok én kínosan kiszámított fél csésze tejeskávét inni reggelire, mert az illemhelyet az átlag gyorsvonaton nemhogy használni nem lehet, belépni is csak a külön erre a célra hozott gumicsizmában ajánlatos. Rajtam ugyan tovább nem gazdagszanak meg a Keleti árusai, ahol egy cúgra szoktam eltüntetni kávét és fél liter üdítőt úti célom használható toalettje reményében. Még hogy tűkön ülve, véletlenül sem körülnézve kelljen gubbasztanom kabátban vacogva a fűtéshibás fülkében, és küszködni a hányingerrel, ha mégis az ülőalkalmatosságra, padlóra téved a tekintetem. Na, elég volt. Azzal is torkig vagyok, hogy van olyan vagon, ahol a 30 fokos hőmérsékletet kellene elviselni – még szerencse, ha nyílik az ablak, az elfecsérelt energiáról ne is beszéljünk.Azaz: mégis beszéljünk róla, hiszen roppant lángész az a MÁV-sztrájkoló, aki az intercityvonatok légkondicionáló berendezéseit úgy 16-18 fokra állította be nyáron. Tomboló kánikulában hetente cűgöltem Pécsre a legmelegebb téli pulóveremet, ha nem akartam a vizsgaidőszak kellős közepén egy kiadós tüdőgyulladást kapni, ami pedig 6,5 órányi vonatozással gyerekjáték lett volna. Nem tudom, mennyi energiát lehetett volna megtakarítani „csak” 23-24 fokra hűtéssel, ami a folyamatos ülést tekintve elég, talán futotta volna takarítókra a mínusz 320 forintos vonatokon is.Arra sem vagyok hajlandó, hogy elnézzem az intercity indulása előtt 20 perccel a már félig megtelt kocsit megrohamozó takarítóbrigádot, amint 6-8 mozdulattal mintát kanyarít felmosófájával a padlóra. Arra sem vagyok többé kíváncsi, hogy kft.-ben vagy bt.-ben számolják el ellenőrizetlenül a teljesítmény nélkül felvett összegeket, amely az általam fizetett jegyárból, az állam által pótolt diákkülönbözetből és adóforintjaimból tevődik össze. Dehogy fogom hallgatni a kalauzt, aki azt mondta: nem akar sztrájkolni, munkát vállalt az alapszolgáltatásban, mert hogy negyvenvalahány évesen hazaviszi a 60 ezer nettót, míg a kórházban dolgozó neje bére a veszélyességi pótlékkal együtt se éri el a 30 ezret, pályakezdő pedagógus lánya fizetése pedig olyan alacsony, hogy a bankautomata nem ismeri fel az összeget. Mégsem sztrájkolnak, az asszony naponta hullafáradtan esik haza, a lány túlórapénz nélkül foglalkozik tehetséges gyerekekkel, nyúzza magát egész nap szemléltető eszközök gyártásával – ugyan mit akarjon ő, a kalauz, végigsétál a vonaton, utána ül az egész műszakban, de a többi sem szakad meg. Isten bizony nem fogom többet megkérdezni vasutasoktól: mit gazdálkodnak, svarcolnak a műszakbeosztás révén adódó 1,5-2 napnyi szabadidőben, és az sem fog érdekelni, hogy vajon mit sejtet a cinkos hunyorítás, ha azt kérdem: milyen árukkal lehet még seftelni a külföldi vonatokon? A magánrendelés színvonalú MÁV-praxisok adta előnnyel sem fogom magam idegesíteni többet, belenyugszom, hogy nekem az ugyanolyan nívójú rendelésért le kell perkálni a vizitdíjat. Fütyülök arra is, hogy a vasutasok szociális juttatásai versengenek a minisztériumival, én vagyok az élhetetlen: mentem volna legalább vasutashoz férjhez, ha már a szüleim kiverték a fejemből, hogy mozdonyvezető legyek.Sztrájkba lépek, követelem, hogy a fülkék tisztasága legalább egy jól szituált kerékpártároló nívóját érje el, követelem, hogy 23 fokra állítsák be az intercity légkondiját és a fűtést.Végül követelem, hogy a vasutasok szálljanak magukba. Jókora részük van ugyanis a kulturálatlan körülmények miatt kieső bevételekben. Követelem, hogy tanuljanak meg az utasok kegyeiért versengeni, tanuljanak meg szolgáltatni.Lehet, hogy életem végéig sztrájkolhatok?