A józsefvárosi Hamupipőke hétköznapi sorsa

Emberöltőnyi messzeségből problémásnak tűnik megítélni, vajon Molnár Ferenc örökbecsű színműveit a puszta szórakoztatás, netán a komolyabb elgondolkodtatás szándékával rótta-e papírra, s hogy e szövegek színpadra állításakor az alkotók a művekben fellelhető kettőség közül mely irányt hangsúlyozták előadásaikban. Ilyen „kétfenekű” darab Az üvegcipő is, amelynek legújabb, Tasnádi Csaba rendezte bemutatóján, pénteken gördült fel a függöny a Miskolci Nemzeti Színházban.A fakó, kopott Józsefváros napfény alig járta szűk belső udvarainak fadúcokkal megtámogatott, roskatag házainak világát idézi a díszlet. Színtelen, olcsó ruháikban örülnek, szeretnek, zokognak és keseregnek itt az egyszerű emberek (díszlet-jelmez: Zeke Edit). Életük, akár egy nyitott könyv, szinte titoktalanul pereg. Hogyan is rejtőzhetnének el egymás kutató pillantása elől abban a térben, amelyben még a törvénytelen liaisonoknak fészket adó szobácska falai helyén is a szomszédos ház ablakai bámulnak be szemérmetlenül. Látszólag tehát e sivár környezetben zajlanak hétköznapi hőseink egyhangú mindennapjai, ráadásul egymás szeme láttára. Ám akárcsak a színpadkép zugaiban megbúvó bágyadt napsugarak, ezek az emberek is melegséget, hovatovább kisebb-nagyobb titkokat hordoznak bensejükben.Ettől a kettőségtől válik egyedivé, mással össze nem téveszthetővé Molnár Ferenc színműírói világa. Bravúrosan fogalmazott dialógusokban bomlanak ki a hibátlanul felépített jelenetek, a szereplők karakterrajzai, ugyanakkor a kor pesti humorával oldja minden átmenet nélkül – a groteszket megelőlegezve – a tragikus szituációkat.A mindenkori rendezőnek döntenie kell: társalgási színműként, játéktechnikára építve, vagy a mélylélektani rétegeket ábrázolva állítja-e színre a darabot. Létezik azonban egy harmadik út is, amelyben az említett két stílus keveredik.Ennek korrekt megvalósítása viszont intenzív és hosszú próbaidőszakot követel a közreműködőktől – no és természetesen nélkülözhetetlen a megfelelő szereposztás. Tas-nádi Csaba Miskolcon ez utóbbi mellett voksolt – helyesen. A bemutatón Molnár érzelmileg rendkívül gazdag, torokszorító világa elevenedett meg, sokak számára befogadható, átélhető módon. Frappáns, minden pillanatában átgondolt színreál-lítás, tiszta helyzetek, pontosan ábrázolt figurák, remek tempó, hibátlan ritmus- és állapotváltások. A jelenetek remekül ellenpontozva, más és más hangulatot árasztva követik egymást, ahogyan ez a szövegből egyértelműen kiolvasható.A gyermeklány Irma (Kovács Vanda) és a korosodó Sipos (Schlanger András) kettőse valódi groteszk jelenet, tőmondatokban, refrénszerű szekvenciákban fogalmazva. Formailag erre a ritmusképletre épül a játék, de időt hagy hús-vér emberek megformálására. Irmáról már ekkor, a darab elején sejteni lehet, hogy nem egyszerűen kelekótya cselédlány, hanem a cudar Józsefvárosból álmai csodavilágába menekülő, szerelmes kamasz. Sipos is több, gazdagabb személyiség, mint egy házsártos, öregségére mániákus pedantériával megvert férfi. Így érthető a tizenkilenc éves lány rajongása a negyvenhat esztendős agglegény iránt.Egészen más atmoszférájú jelenet következik, amely ugyanakkor megmarad az egész előadásra jellemző játékmódban. A panziótulajdonos Adél (Pásztor Edina) utasítja Sipost, akinek tíz éve a szeretője, hogy három héten belül vegye nőül. A kemény, konok aszszonnyal vívott küzdelemben új arcát ismerhetjük meg a férfinak. A pergő dialógok helyét hosszabb replikák veszik át, s a cselekmény annyira felforrósodik, hogy – egy asztalborogatást követően – majdnem pofon is csattan.E kétségbeesett és makacs asszony szerelemtől reszkető lelkét tárja elénk, amikor a másik, fiatal szeretőjével, Császárral (Fandl Ferenc) marad kettesben. A snájdig ékszerész, a szépfiú, gyáva paprikajancsivá vedlik Sipos határozott fellépése nyomán, ám őszinte rajongása a nálánál jóval idősebb aszszony iránt a harmadik felvonásra férfit farag belőle, aki – ha kell – párbajozni is hajlandó kedveséért.A cselekmény előrehaladtával színesednek, gazdagodnak az ábrázolt figurák az átélt, hiteles színészi alakítások, valamint a példaértékű összjáték nyomán. Ebből az egységes előadásképből remekül megformált karakterek emelkednek ki. A drámai fordulatokat határozott modorban ellenpontozza a házmester házaspárt megformáló Kerekes Vali és Földi László. Máhr Ágnes kuplerosnéjáról sokáig fenntar-tás nélkül elhisszük, hogy valódi úrinő. Németh Gyöngyi utcalánya pontos arányokkal megformáltan oldja a rendőrségi váró feszültségét.Mindemellett nem halványulnak el Molnár időtálló poénjai sem, mi több, szívet-lelket melengető derűvel aranyozzák be a színpadi kisemberek hétköznapjait éppúgy, mint a nézőtéren ülőkét.