Az ünnep olyan, amilyenné a közösség formálja

Csodálatos két év áll a Petőfi-kultuszt ápoló személyek, hazai és határon túli közösségek mögött. Ebben a két esztendőben ünnepeltük ugyanis a költő születésének 175., halálának, valamint a forradalom és szabadságharc eseményeinek 150. évfordulóját. Így 1998 és 1999 hivatalosan is a Petőfi-emlékévek elnevezést kapta. A naptárt persze már ellapoztuk, de mindaz a munka, amelyet sok ezer lelkes emlékező elkezdett, csak ezután érleli meg gyümölcsét, és mindenképpen folytatásra vár. Március 15. előestéjén ezért arra kértük dr. Praznovszky Mihályt, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját és Tóth Gyulánét, a kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság ügyvezető elnökét, hogy értékeljék az évfordulós ünnepségeket.Minden évforduló annyit ér, amennyi megmarad belőle – mondta kérdésünkre dr. Praznovszky Mihály (képünkön). A Petőfi-emlékévek szemlélete azonban alapvetően különbözik minden korábbi irodalmi évfordulótól. Kizárólag polgári, civil kezdeményezésekből állt össze. Nem volt operaházi megnyitó, díszünnepség pártprotokollal, nem vezérelte motivációit semmilyen ideológiai megfontolás, nem mondták meg, miért kell ünnepelni, nem adtak ki hivatalos jelszavakat. Olyan lett tehát ez az ünnepségsorozat, amilyenné a nemzet, a polgárok közösségei formálni akarták. Ha nem akarták volna, nem lett volna semmilyen. A Petőfi Emlékbizottságnak, a helyi szervezőknek mindenütt az volt a feladatuk, hogy ráirányítsák az emberek, különösen a fiatalokkal foglalkozó és a költő nevét viselő közintézmények vezetőinek figyelmét Petőfi Sándorra. Oda kell figyelni erre az emberre, aki itt élt, ezért a hazáért halt meg, és nem utolsósorban olvasni kell a műveit. Arra a kérdésre, sikerült-e eredményeket felmutatniuk ebben a figyelemfelkeltő munkában, Praznovszky Mihály elmondta, hogy több területen olyan jelentős sikereket értek el, amelyek hosszú időre meghatározók lehetnek a Petőfi-kultusz ápolásában. Ezek közül a legfontosabb az, hogy sikerült az ifjúságot megmozgatni. A leglátványosabb megnyilvánulás a televízióban lezajlott versmondó verseny volt, amely a Kárpát-medence országaiból idesereglett több mint 4000 ember kezébe adott Petőfi és más magyar költő által írt verset. Nem is verseny volt ez, inkább a költészetet szerető magyarok nagy találkozója.Rendkívül jelentős az a tudományos munka, amely az emlékévekhez köthető, hangsúlyozta a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója. Petőfire anynyi fölösleges ideológiai, társadalompolitikai elvárás rakódott rá az idők során, hogy alig látjuk tőlük a költőt. Ettől feltétlenül meg kell őt szabadítania az új évezredbe tartó tudománynak. Ezért örvendetes, hogy Pápától Kiskunfélegyházán át Budapestig több szakmai konferencia szerveződött, amelyek anyaga kötet formában is megjelent. Említésre méltó az a több tucat kiadvány, amely Petőfiről és Petőfitől napvilágot látott, beleértve az olasz, angol, izraeli, kínai, portugál és macedón fordításokat. Nem kisebb jelentőségű a költő örökkévalóságát szimbolizáló emléktáblák, valamint az egész alakos szobrok elkészülte és felállítása az erdélyi Fehéregyházán meg a felvidéki Királyhelmecen. Ennek – a kultúr-diplomáciai jelentőségén túl – az ad kiemelt fontosságot, hogy hatása nem korlátozódik a leleplezés ünnepi pillanataira. Mindennap elmennek előtte az emberek, elolvashatják rajtuk a feliratot. Előbb-utóbb rögzül bennük, mitől értékesek a hagyományaik, mitől fontos a múltjuk, mi az a kapocs, amely – talán éppen Petőfin keresztül – összeköti őket az ezeréves magyar történelemmel.Dr. Praznovszky Mihály asztalán beszélgetésünkkor is számlálhatatlan mennyiségben sorakoztak a meghívók, a programismertetők annak bizonyítékaként, hogy a Petőfi-kultusz ápolása az emlékévek elmúltával is ugyanolyan intenzitással folytatódik. Közeledik azonban egy számára különösen kedves esemény. A millenniumi beruházások keretében hamarosan több mint kétmilliárd forintos felújítási munkálatok érnek véget a múzeumban, és megnyílhat végre Kerényi Ferenc rendezésében az állandó Petőfi-kiállítás. A legközelebbi feladat pedig az idei március 15-én is azt elérni, hogy minden magyar érezze, Petőfi élete és életműve összeköt a szülőfölddel. Szolgáljon bizonyítékul mindekinek, hogy itt jó élni, lehet és kell is élni, hangsúlyozta dr. Praz-novszky Mihály.Kiskunfélegyháza oroszlánrészt vállalt az emlékévek szervezéséből és lebonyolításából. Lapunk megjelenésével egy időben zajlanak a helyi zárórendezvények. Itt adják át a Máté István szobrász által készített emlékplaketteket azoknak, akik a legtöbb áldozatot vállalták a művész egész alakos szobrának Fehéregyházán történt felállítása érdekében.Tóth Gyuláné, az emlékbizottság ügyvezető elnöke elmondta, Kiskunfélegyháza örökké büszke lehet arra, hogy tavaly nyár óta a fehéregyházi zarándokhelyen is hirdetheti Petőfi ércalakja: szelleme él! Mindazok, akik elkészültében közreműködtek, szilárdan hittek abban, hogy egy ország, egy nemzet, egy kis közösség addig él, amíg vállalható értékekkel tudja fölvértezni a majdani emlékezőket.Amíg az anyagi szegénységgel szembe tudja állítani a hit, az együvé tartozás gazdagságát. Ez sikerült az emlékévek ideje alatt a félegy-háziaknak, ezt a célt szolgálta többek között a Nemzetközi Petőfi Konferencia megszervezése, a Nemzeti Diákszínjátszó Találkozó és a Félegy-házához kötődő két kiadvány megjelentetése is.Az ügyvezető elnök személyes sorsát is szerencsésnek tartja amiatt, hogy olyan középiskolának lehet az igazgatója, amelyet Petőfiről neveztek el, és amelynek falai között dolgozott az egyik legjelentősebb Petőfi-kutató, dr. Mezősi Károly. A kiskunfélegyháziak számára a szobor története mellett az emlékévek egyik legjelentősebb eseménye volt Az évszázados Petőfi-per című Mezősi-tanulmánykötet bemutatója.Fekete János helytörténész hangsúlyozta a bemutatón, hogy nem a Kiskőrös és Félegyháza közötti viszálykodást akarta újjáéleszteni a szerkesztőgárda a születési hely kérdésében, hanem a vidéki tudóst akarta visszajuttatni az őt megillető helyre az irodalomtudományban. A sikereken felbuzdulva a Petőfi Emlékbizottság úgy döntött legutóbbi ülésén, hogy nem oszlik fel.Tóth Gyuláné elmondta: hamarosan döntenek arról, milyen szervezeti formában folytatják tovább a munkát annak érdekében, hogy Petőfi Sándor választott szülővárosa minden időben teljesíteni tudja az ebből a megtiszteltetésből fakadó kötelességeit.