Miskolc felé félúton

Két vagy három nappal ezelőtt Miskolc felé menet, valahol Hatvannál megálltam egy bisztrófélében. Miskolc irányában elég sok a bisztró a régi hármas úton, munkásemberek lakják a vidéket, szomjasak, fáradtak, mondanivalójuk is van igen sok, vagyis tömöttek ezek a bisztrók, az ember alig kap egy állóhelyet a bárpult mellett. Nekem mindenesetre sikerült kifognom egy ilyet, szuszogtam, pihegtem is mindjárt egy keveset, azután meg figyelni kezdtem, hol is vagyok végeredményben.Itt kezdtem el írni a cikket, ez volt a bevezetés.Tarkóra nyírt, fülbevalós ifjak uralták a terepet, a többség rágógumit rágott tátott szájon át, nagy részük nyihogott, vakarózott, legtöbbje csak középfokon beszélte a magyart. Mondom, valahol Hatvan körül történt az esemény – illetőleg esemény mint olyan, nem is történt, szép folyamatosan zajlott a semmi, a tarkós ifjak rágták a rágógumit, szólt az anglomán pléhzene, a tetovált csapos – „Komállak, Irén”, ez volt a bicepszén – pedig csak annyit kérdezett, hogy akkor most akarok-e valamit, vagy csak bambulni jöttem órabérbe.Elkezdtem hallgatni a bisztróközönséget.Nem vagyok bisztróközönség-ellenes, a munkásosztályt is kedvelem, de ami nihil itt uralkodott, az több volt a lehetségesnél.A következőket rögzítettem. „Na és elgyött a csaj?” „Ja.” „Hát aztán?” „Hát aztán ott volt.” „Benne voltál a frankóba?” „Ja.”És így tovább.Kedvelem Pokorni kultuszminisztert, az ötleteit is jónak tartom, de előtte neki is el kellene mennie Miskolc felé a hármason, ahol adja magát a nemzeti színvonal, amit nem biztos, hogy mindannyian vállalunk.Lesz-e a magyar bisztróközönségből európai csatlakozópartner? És ha igen, mikor? És mennyire? És mondja meg a frankót?Amúgy egy kávét ittam a bisztróban. Pocsék volt.