Napi sajtószemle

Le MondeGlobalizáció és bevándorlás a gazdag országokba címen Franciaország vezető lapja hoszszan ismerteti a genfi székhelyű Nemzetközi Munkahivatal márciusban kiadott jelentését a témában. „Egy vesztesekből és nyertesekből álló világban a vesztesek nem tűnnek el egyfajta varázslat révén, hanem máshol keresik szerencséjüket” – ez a végkövetkeztetése a tanulmánynak, írja a lap.Egyesek azt hitték, hogy a globalizáció a javak és nem az emberek mozgatásával a migrációs áramlatokat csökkenti. Holott pontosan az ellenkezője történik: „az áruk és a tőke a gazdag és szegény országok közötti mozgása nem eléggé jelentős ahhoz, hogy a szegény országokban a munkahelyek hiányát kiegyenlítené. A gazdaságban végbemenő szerkezeti átalakulások által okozott társadalmi destabilizáció még többeket taszít ki eredeti közösségükből és hajtja őket külföldre munkát keresni. A vándorlók száma a világon már több mint 120 millió, vagyis 75 millióval több, mint 1965-ben.Ezzel együtt növekszik a kivándorlási és bevándorlási országok száma. Húsz év alatt a nagy befogadó országok száma 39-ről 67-re nőtt, a kivándorlási kategóriába tartozó országok száma pedig 29-ről 55-re. Van 15 vegyes kategóriájú ország, ahonnan ki is vándorolnak és ahová be is vándorolnak, mint Thaiföld, Malajzia és Mexikó.A migrációs folyamatokra a legnagyobb erővel, akár korábban, ma is az életszínvonalbeli különbség hat. Az Egyesült Államok és Mexikó között az egy főre jutó GDP aránya hat az egyhez, Németország és Lengyelország között tizenegy az egyhez. Ha egy indonéz munkás átmegy Malajziába dolgozni, minimálisan két dollárt keres, szemben huszonnyolc centes órabérével. Egy magyar két dollárt keres óránként, de harminckettőt Németországban.International Herald TribuneMások-e az amerikaiak a világ többi népéhez képest? – teszi fel a kérdést a párizsi lap. Feltétlenül, adja meg a választ. A globalizálódó világ által okozott egyöntetűségben hívőknek nyilván meglepetést okoz, hogy – mint írja a Wilson Quarterly legújabb számában a híres szociológus, Seymour Martin Lipset tanulmányára utalva – a globalizáció növekedésével az eszmék nem menetelnek arányos sebességgel a kiegyenlítődés irányába. Példák: a megkérdezett amerikaiak fele a teljesítménye alapján szeretne keresni, míg a britek, franciák, spanyolok és németek kétharmada fix fizetést szeretne. Míg egy 1991-es felmérés eredményei szerint az amerikaiak 31 százaléka értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy ”az elért siker nagyrészt a családi háttértől függ„, addig a britek 53, az olaszok 63 százaléka értett egyet vele.A cikkíró ezután rátér saját, ”tudománytalan„ megfigyeléseire: az amerikaiak azért nevelnek gyerekeket, hogy azok elmenjenek hazulról, míg az olaszokban olyan mélyen gyökerezik a hagyományos családi felfogás, hogy a ”családi értékekről„ feleslegesnek tartják a beszélgetést is. Az amerikaiak azt hiszik, hogy olyanok, mint amilyennek magukat lefestik. Ezért van az, hogy Amerikában az önéletrajzok fele koholmány.Az amerikaiak történelemellenesek. Ami nem mindig rossz dolog. Nem ölik meg egymást valamiért, ami száz évvel korábban történt. Nem is tudják, hogy mi történt akkor. Sokkal vallásosabbak másoknál – talán azért, mert azt hiszik, annyira mások felett állnak, hogy őket csakis Isten teremthette. Amin a globalizáció nem valószínű, hogy változtatni fog, olvasható.