Üzenet Gömörből

Tiszavirág – baljós sugallatú szó manapság Magyarországon. De én nem a természeti katasztrófáról szeretnék beszélni. Tiszavirág egy folyóiratnak is a címe. Ma már persze múlt időben kell mondani. Hetekkel ezelőtt a búcsúszámát hozta el a posta. Tiszavirágnak indult, egynyárinak, és mégis megjelent éveken át. Figyelemmel kísértem, mert diákok írták, Budapesten tanuló határon túli magyarok, köztük a tanítványaim.Ahogy gömöri számukat lapozgatom, mert a búcsúzás valójában hommage, tiszteletadás egy tájhazának, Gömörnek, arcok elevenednek meg előttem, városképek és tájak. Veres János, a költő, szíves rimaszombati kalauzom nincs már az élők között, csak most tudom meg, ebből a folyóiratból. Gömör festője, a lángoló képzeletű Dúdor István még régebben távozott, elmenvén minden élők útján.Őszi napsugárban fürdő falusi temető, csodálatos körpanoráma a Kárpát-medence talán legszebb fekvésű várából, Murányból; dohányszínű dombhátak, isten háta mögötti kisvárosok, Szent László-freskó ódon templom falán, magyar szó, szlovák szó... ez nekem dióhéjban Gömör. Magyarország – kicsiben, miként a Borovszky Samu-féle megyemonográfia bevezetőjében olvashatjuk. Kicsiben, merthogy van síksága és hegyvidéke, vannak magyarjai és szlovákjai, voltak németjei is. Ez a toposz megtetszett az idevalósi szlovák írónak, Vladimír Minácnak, aki történeti eszszéjében úgy fogalmazott: Gömör – Szlovákia kicsiben. S ebben is van igazság.Pozsonyban, az írószövetségben kissé csodálkozott a külügyi titkár, a mindig készséges, németül és magyarul is beszélő Peitlová asszony, hogy én vidékre és éppen Gömörbe kívánok tanulmányútra menni.Hogy Szlovákia fővárosa mennyire a térkép szélén fekszik, s milyen kevéssé alkalmas a közlekedési csomópont szerepére, azt akkor tapasztalja meg igazából az ember, ha kelet felé akar indulni, mondjuk Rozsnyóra, Kassára, Eperjesre. Már a térképen föltűnik: az országutak és vasutak szívesen követik inkább az észak-déli irányt, ahogy tágulnak lefelé a folyóvölgyek, a Vágé, a Nyitráé, a Garamé, a Sajóé, a Hernádé meg a többié. Így vitt azután az autóbusz hosszú órákon keresztül Rimaszombatba – Galántán, Vágsellyén, Nyitrán, Garamszentkereszten, Zólyomon, Losoncon át.Jó egy hétig a valaha foszlós fehér kenyeréről nevezetes város volt a főhadiszállásom. Ugyancsak megnézegettek a Három Rózsa szállóban – én ezt a régi nevét jegyeztem meg -, hiszen nem járt ott a szállóvendégnek reggeli, ám nekem, az írószövetségi vendégnek biztosítaniuk kellett. Nap mint nap egyedül költöttem el a presszóban a reggelit a kávéra vagy szíverősítőre betért vendégek között. Tényleg jól szemügyre vehettek, azután derült ki, hetekkel később, hogy még a rendőrség is érdeklődött utánam, föltehetően a szocialista internacionalizmus jegyében.Innen indultam naponta kirándulásokra Nagyrőcétől Tornaljáig és Murány várától Sajógömörig. Rimaszombatban a Tompa Mihály Kör lelkes tagjai kalauzoltak a városban, amelyet Petőfi a csinos jelzővel illetett. Megnéztük a gimnáziumot, ahol hat évet töltött Mikszáth, a megyeházát, a Gömöri Múzeumot. Részt vehettem a kör egyik gyűlésén, hallgattam a magyar kultúra áldozatos napszámosaitól a terveket, a panaszokat a csehszlovák politika kisebbségellenes lépéseiről.Murányba délelőtt tizenegykor érkeztem meg a busszal, tempós hegymászás után tizenkét óra tíz perckor már fönt voltam a várban a romok közt, a kikericses réten. Akkorára elmúlt már az eső, a szétszakadt felhők közül szelíd napsugár köszöntött a nagyságos hegytetőn.Hanvára és Sajógömörbe Bárczi Pistával és Szajkó Bélával indultam. Dombtetőn áll az Isten háza, ahol Tompa Mihály szolgált, a fölfelé vezető lépcső mellett a költő mellszobra. A lapátkezű, akkurátus mozgású kurátor mutatta meg a templomot és a parókiát. Sajógömörben egy L alakú, klasszicista kúriában volt a kocsma, roskadoztak a falai, de bent vidám volt az élet, ittak, kártyáztak, bennünket is megszólított egy öreg, hogy itt van ám Cinka Panna, a híres cigányprímás eltemetve. Útitársaim a falu fölötti dombokat mutogatták, ezek voltak a szőlőhegyek, ahol Mátyás király megkapáltatta az urakat. A templom melletti téren láthattuk a király híres szobrát. Jobbjában kapát tart, a fejét babérkoszorú övezi. Kis parkban a szobor mögött betonpadló, itt tartják a helybeli táncmulatságokat – magyarázta egyik útitársam -, amikor rákezd a zenekar, egyenesen a király fülébe fújja.Tornalján pálinkás sétákat tettünk, s amikor a Centrálban szlovákul mondta a pincérnő, hogy csak gin van, legyintett az egyik atyafi: mennyivel jobb a borovicska. Amikor magyarul rendeltünk, hozzánk fordult az említett hölgy: én már nem is tudom, magyarul vagy szlovákul beszélek-e. Bárczi Pistának és nejének, Kovács Magdának, az eredeti hangú novellistának voltam a vendége, s hozzájuk toppant be Farkas Vera Dúdor Pistával, a festővel, aki szememre hányta, hogy nem voltam falujában, Deresken a búcsúban. Ha ma elmennék oda, már csak a sírjánál állhatnék meg, a temetőben.