Naplórészlet és levél

Az aradi vértanúk közül Leiningen-Westerburg Károly volt a legrangosabb származású, őse még Nagy Károlytól nyerte a nemességet. Az elszegényedett családnak több fia is tiszti pályára lépett. A huszonkilenc éves Leiningen Pozsonyban élt magyar feleségével és két kicsi gyermekével, amikor kitört a forradalom. A szabadságharc hírére, októberben jelentkezett a hadügyminiszternél, a szerb frontra kérve magát. Már az első ütközetekben kitűnt képességeivel. Magyar bakái a tűzbe mentek érte, noha a harcok szünetében tőlük tanult magyarul. Századosi rangban kezdte, nyolc hónappal később már a III. hadtest vezénylő tábornoka volt. Különösen jó barátság fűzte Damjanich Jánoshoz és Görgei Artúrhoz. Alább naplójának egyik részlete és a bátyjához írott búcsúlevele bepillantást enged a mindhalálig kitartó hűség gyötrelmeibe.

Április 5-én. Midőn az éjjel vissza akartam lovagolni a táborba, úgy eltévedtem, hogy a végén azt sem tudtam, hol vagyok, és lovászom sem tudott eligazodni. Két órai lovaglás után végre megint a faluba értem, és mivel most már jobban figyeltem, sikerült is megtalálnom zászlóaljaimat.

Reggel Károly bácsival a tűz mellett ültünk és egyszerű, szalonnából és pálinkából álló reggelinket költöttük el, amikor zajos nevetést és suhogó ütések hangját hallottam a 3. zászlóalj felől. Kíváncsian kérdeztem, mi az, és megtudtam, hogy azokat, akik csatában rosszul viselkednek vagy elmaradoznak, tulajdon pajtásaik megfenyítik. — Mihelyt valaki meg volt jegyezve, vagy csak késve érkezett meg, a földre dobták, köpönyegét fejére vetették, hogy ne láthassa, ki bünteti, aztán húsz markos kéz csapott rá szíjjal. Ez a büntetés sokkal érzékenyebb volt, mint bármilyen törvényes fenyítés. Bár ez az eljárás nem volt megengedve, mégis elnéztem, mert világosan megnyilatkozott benne a csapat jó szelleme. Csakhamar Schwarzenbergjeim is követték e példát, és aznap sok gyáva legénynek lehetett baja az üléssel. Ennél a zászlóaljnál azonban komolyabb fordulatot vett a dolog; egy tizedes és egy őrmester csak most került elő, és a legénység fenyegető arccal körülvette őket. Mind azt kiáltották: nem akarunk gyáva őrmestert. Hogy valami szerencsétlenségnek elejét vegyem, odaugrottam, lecsöndesítettem a legényeket, és a veszedelemben forgókat, két közismert részegest és rossz katonát, elfogattam. — Görgey azonnal haditörvényszéket hívatott össze, és mivel az egyhangú vallomások bebizonyították, hogy mindketten Cibakházánál, Szolnoknál meg tegnap is eltávoztak a csatatérről, s ismételten a gyávaság bűnébe estek, halálra ítélték őket. — A zászlóalj egy mélyút szélén fegyverbe állt; szemben vele, a másik oldalon állt Görgey meg én; a mélyúton alattunk a két bűnös és a végrehajtó legénység. — Görgey erőteljesen beszélt, megdicsérte a zászlóaljat tegnapi vitézségéért, és bebizonyította, hogy egy gyáva katona szökésével gyakran sok bátornak az életét teszi kockára. Ezért emberségesebb, ha egy gyávát kivégeznek, mintha eltűrik, hogy miatta továbbra is veszedelemben forogjon a bátrak élete. — Mikor a végezetes lövések eldördültek, és az elítéltek összeestek, a zászlóalj egy darabig komor csöndben állt, de aztán egyszerre, szinte egy szájból harsant fel: “Éljen az igazság!” — Görgeyt is megindították e szavak, melyekben a csapat higgadt komolysága, de dicsőségére való büszkesége is megnyilatozott, mert nem engedték, hogy méltatlan is osztozzon benne. Későbbi csatákban elég volt egyetlen utalás erre a jelenetre, hogy a zászlóaljat a legveszedelmesebb pillanatokban vitézségre buzdítsam.

*

A tápióbicskei csata másnapján történt.


Leiningen-Westerburg Károly levele bátyjának

Kedves jó Georgom!

Csak kevés sort írhatok neked, mielőtt megválok az élettől, de fogadjátok mindnyájan, akiket szeretek, magatokénak azt, amit szegény feleségemnek írtam. — Oly kíméletesen, mint csak lehet, értesítsétek a súlyos csapásról, és vigasztaljátok nyomorúságában. — Az ő erős lelke elvisel minden fájdalmat, de a teste gyönge, és a szívem remeg, ha arra gondolok, hogy ő is korai halálnak eshetik martalékul.

Titeket pedig, kedves testvéreim, kiket mindig őszintén szerettem, titeket arra kérlek, hogy ne hagyjátok nevemhez tapadni azt a gyalázatot, melyet az az alávaló újságcikk* szórt rám. — Követeljétek aktáimat, tegyetek meg mindent, de azt a szégyenfoltot ne hagyjátok a nevemen. A mindenható Isten áldjon meg téged, a jó Cattinát** és gyermekeidet, és ontsátok értem a testvéri szeretet könnyeit. Szegény, szegény feleségem, ő az én legnagyobb bánatom ebben a keserves órában; álljatok híven mellette, és segítsétek tanáccsal és tettel. Isten veletek, kedveseim, imádkozzatok, hogy örök békét nyerjen hű testvéretek
Arad, 1849. október 5.
Károly

*

Georg zu Leiningen-Westerburg-Alt-Leiningen, a vértanú bátyja az osztrák császári sereg tisztje volt.

*Az Augsburger Allgemeine Zeitungban és a bécsi Soldatenfreundban megjelent aláírás nélküli cikk, amely azzal rágalmazta meg a honvéd tábornokot, hogy Buda bevételekor osztrák hadifoglyokat mészároltatott le.

**Cattina Medanic, Georg zu Leiningen felesége.