Majd’ minden faluban ott áll a művelôdési ház, számos azonban kihasználatlanul. Új életet kellene lehelni beléjük, de vajon valamennyi népművelô alkalmas-e erre? Egyebek között ezekrôl a gondolatokról beszélgettünk Beke Pállal, a Magyar Művelôdési Intézet igazgatójával.
– A művelôdési házak építését sokan rokonítják a téeszek megalakításával. A földek közösbe kényszerítésével a régi közösségi szokások is megszűntek, s a hivatalos politika szerint ezek természetes színtereire nem volt többé szükség. Ehelyett mesterségesen kellett létrehozni egyet.
– A történet azért korántsem ilyen egyszerű. Már a XIX. század hetvenes éveiben alakultak olvasókörök. A városokban pedig a gyártulajdonosok építettek közösségi helyeket.
– Vagy maguk az alkalmazottak adták rá össze a pénzt.
– Ilyenre is akad nem egy példa. Ezekben jöttek össze névnapra, halotti torra, ismeretterjesztô elôadásokra, gazdatanfolyamokra, kártyapartira vagy éppen politikai gyűlésre.
– A falusi közösségi helyek közül a legismertebb a fonó.
– Azt hiszem, a fonók szerepe az ábrándos lelkülettel megáldott néprajzosok fejében értékelôdött fel különösképpen. A fonók, a tollfosztók inkább a közös munkavégzés helyei voltak, ahol persze beszélgettek, énekeltek is a résztvevők. A közösségi élet kereteit inkább az egyesületek jelentették.
– Ezek döntô többségét azonban a negyvenes évek második felében betiltották.
– A monarchia idejétôl az említett idôpontig egyre több egyesület alakult. A polgárosodás biztos jele ugyanis az összejárhatnék. Ez pedig mindenképpen gyanús volt az elvtársaknak.
– Ki tudja, mirôl beszélnek az összejöveteleken...
– Így van... Volt persze, ahol más módszert alkalmaztak. A hetvenes években a józsefvárosi művelôdési házban alakítottam ifjúsági kört. Nem baj, mondták a hatalom ôrei, legalább szemmel tarthatjuk a hôbörgôket. Egyébként sohasem tudtam meg, ki volt a beépített emberük.
– Az egyesületeket tehát megszüntették, székházukat államosították, valamiféle közösségi helyre azonban mégiscsak szükség volt.
– Hogyne, ezért a Moszkvából hozott minta szerint művelôdési házak épültek, bennük mindenütt hasonló programmal. Mintha mindenki egyformán gondolkodna... Mégsem voltak haszontalanok, mert életben tartottak valamit. Hiszen akik együtt táncolnak, énekelnek, még ha csasztuskát is, azok közösséget alkotnak.
– A kötelezô programok ideje lejárt, s most sok helyütt nem tudnak mit kezdeni az épületekkel.
– Sajnos ez így igaz. A polgárosodás feléledt, kialakult a többpártrendszer, a gazdaságot is magánosították, ám a közművelôdés, a közösségszervezôdés csak nem akar önálló életre kelni. Mintha nem tudnánk mit kezdeni a kivívott szabadságunkkal. Ez persze nem csoda, hiszen több nemzedék nôtt fel anélkül, hogy egyesületi tag lett volna.
– Pedig nem tűnik túl bonyolultnak egy egyesület megszervezése.
– Félek, hogy a látszat csal. Ez ugyanis egy szakma. Franciaországban jártamban tanulmányoztam a helyi egyesületi életet. A búcsúesten látom, hogy a sarokban üldögél néhány kölyökformájú fiatalember. Az a feladatuk, magyarázta a polgármester, hogy háromhavonta alakítsanak egy új egyesületet. Addig alkalmazza ôket, amíg erre képesek.
– Az egyesületek egyik ismérve éppen az, hogy önkéntességen alapulnak...
– Pontosan ezt mondtuk mi is. De attól még önkéntes marad az egyesület, hogy ráébresztenek valakit a szükségességére, és segítik életre keltését. Nem csoda, hogy abban a városkában a hegyen lakó gyerekek szülei is önálló egyesületet alakítottak csak azért, hogy megszervezzék, melyikük mikor viszi a kicsiket az iskolába.
– Mintha túl volna bonyolítva a dolog...
– Nem hinném, mivel ugyanazt teszik, mint tennének az egyesület nélkül, ami csupán keretet nyújt a tevékenységüknek.
– De akkor mi értelme van a keretnek?
– Az, hogy ott az állam anyagi segítséget nyújt az egyesületeknek, evvel is támogatva a létrejöttüket.
– És az államnak miért érdeke az, hogy minél több legyen az egyesület?
– A megszervezett embercsoportokat nehezebb becsapni, kijátszani. A minta átvétele hasznos volna nálunk is. A társadalmi öntevékenységet gerjeszteni kell, segíteni az egyesületek alakítását. Kiadásaik egy részét pedig francia mintára nálunk is az államnak kellene átvállalnia. Ha pedig még a népművelô fizetésébôl is állna valamennyit a központi költségvetés, a szervezô kedv is nagyobb volna.
– A kihasználatlan, kisebb művelôdési házakat pedig az egyesületek székházává kellene alakítani?
– Pontosan.
– Ha azonban az állam állja a kiadásokat, esetleg bele is akar szólni a tevékenységbe.
– Errôl szó sincs, hiszen mindig helyben lehet a legjobban tudni, mi a leghasznosabb. Sôt a népművelônek az igények elébe kellene mennie. Az egyik alföldi városba például hamarosan több száz esztergályos érkezik Erdélybôl. Már most gondolkodni kellene azon, mivel kössék le ôket a szabadidejükben, mert félô, hogy különben a szűzlányok és a menyecskék kergetésével vezetik le az energiájukat, ami óhatatlanul súlyos nézeteltérésekhez fog vezetni...
– S van annyi avatott népművelô az országban, aki képes az egyesületek, a közösség formálására?
– Sajnos nincs. Ráadásul az új népművelôket is a régi módszerekre oktatják. A fiam, aki történetesen szintén megfertôzôdött a szakmával, a hetvenes években íródott tankönyvekbôl vizsgázik.
– Miért nem ajánlanak új módszereket a fôiskolák, egyetemek számára?
– Nem fogadnák el, valamennyi ôrzi az önállóságát. Ezért szeretnénk saját oktatási intézményt létrehozni.
– Egy ilyen megszületéséig azonban hosszú idô telik el.
– Amíg létrejön, mesteriskolát hirdettünk. Ebbe olyan kiváló népművelôk jelentkezését várjuk, akik szívesen átadnák tudásukat, tapasztalatukat a frissen végzetteknek. És persze a fiatalokét, akik ezt szívesen átveszik. De segítené a munkánkat egy folyóirat is.
– Úgy tudom, van ilyen.
– Valóban van, ez azonban sajnos túl elméleti. Egy olyan újság kiadását tervezzük, amit mindenki haszonnal forgathat, aki a népművelés iránt érdeklôdik. Például az önkormányzatok képviselô-testületének a tagjai is.
– Mikorra vehetô majd kézbe ez?
– Ha vért izzadunk, februárra akkor is. Példákat, esetleírásokat is meg fogunk jelentetni, olyanokat, amelyek nemcsak a közművelôdés terén tapasztalható gondokat, nézeteltéréseket tárja fel, hanem javaslatot tesz azok orvoslására. Meggyôzôdésem, hogy sok értékes dolog történik az országban, de ezek titokban maradnak. Szeretnénk összehozni és megerôsíteni a cselekvést.
– Egy-egy ilyen dolgozat elkészítése hosszabb idôt igényel.
– Javasoltuk a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának, hogy alapítsanak ösztöndíjat azok számára, akik hajlandók oszlatni a népművelés területén tapasztalható homályt. Most várjuk a válaszukat.
rakéta
Orosz rakéták tarolták le Harkivot
