Ami jó az egyháznak, jó az államnak is

Az utóbbi évtizedben jelentôsen megnôtt az egyházak társadalmi szerepe, ismét számos iskolát, szociális intézményt tartanak fenn. Erre azonban saját anyagi forrásuk nem elegendô, ezért az államtól is jelentôs hozzájárulást kapnak. Az állam és az egyházak viszonyának áttekintésére Semjén Zsoltot, az egyházi kapcsolatokért felelôs helyettes államtitkárt kértük.

– Sokan természetesnek tartják, hogy a kormány támogatja az egyházak működését, mások viszont ellenzik ezt.
– Az állam alapvetô, mondhatom úgy is, önös érdeke az egyházak támogatása. Történelmünk során ugyanis egyértelművé vált, hogy az egyház a legfôbb nemzetmegtartó erô. A magyarság az európai országok keresztény közösségbe való kapcsolódással maradhatott meg. Ezért nem osztoztunk az avarok, a besenyôk sorsában, akik eltűntek a történelembôl. A kormány egyházpolitikájának ihletôje egyébként Szent István, aki szerint, ami jó az egyháznak, az jó az országnak is, ami pedig jó az országnak, az jó az egyháznak. Érdeke az államnak az egyház támogatása azért is, mert sem a gazdasági, sem a társadalmi megújulás nem lehetséges az erkölcsi megújulás nélkül. Ebben pedig, és ez történelmi és szociológiai tény, a legfôbb erô az egyházak erkölcsi tanítása.
– Az államnak tehát érdeke az egyház támogatása. Mit jelent ez a gyakorlatban?
– Mielôtt erre térnék, javaslom néhány elvi kérdés tisztázását. Az elsô, hogy az egyház nem az állami intézményrendszer része. Következésképpen az állam és az egyház kapcsolatában nem fogadható el az alá-fölérendeltség, csak a legszigorúbb mellérendeltség.
– Sokat hallunk az állam és az egyház szétválasztásának szükségességérôl.
– Természetesen, ezért az állam nem avatkozhat bele az egyház autonómiájába, az egyház pedig nem gyakorol közhatalmi funkciót. Magyarországon ez maradéktalanul megvalósult.
– Ezt nem minden közéleti személyiség látja így.
– Aki még ma is azt ragozza, hogy az állam és az egyház nincs szétválasztva, az akarva-akaratlanul az egyház és a társadalom elkülönülését szeretné elérni. Márpedig a hívô polgárok egyszerre tagjai az egyháznak és a hazának. Ezért nem a kettô szembeállítása a járható út, sokkal inkább együttműködése a társadalom javára. Ezért teljességében elismerjük az egyház szolgálatát.
– Vagyis az állam biztosítja a vallásszabadságot.
– A vallásszabadság biztosítása szükséges, de nem elégséges. Egy egyházi gimnázium ugyanis nemcsak vallási közösség, hanem közfeladatokat ellátó intézmény is. Kevés tehát, ha azt mondjuk, akadálytalanul alapíthatnak iskolát, amit aztán úgy tartanak fenn, ahogy tudnak. Mégpedig azért, mert a vallásos emberek ugyanolyan adófizetô polgárok, mint bárki más. Ugyanúgy az ô adójukból is pénzeli az állam az intézményeit, mint a nem vallásos polgárokéból. Ha a közfeladatokat átvállaló intézményeket a vallásos embereknek pluszban kellene fönntartanunk, akkor végeredményben kettôs adófizetésre lennénk kényszerítve.
– Ami annak a kinyilvánítása volna, hogy másodrendű állampolgároknak tekinti ôket az állam…
– Így van, márpedig a polgári kormány nem tekinti másodrendű állampolgároknak a vallásos embereket, ebbôl következik, hogy nincsenek kettôs adófizetésre kényszerítve. Ezért az állam a közfeladatokat átvállaló egyházi intézményeket fillérre ugyanúgy támogatja, mint a hasonló feladatot ellátó állami vagy önkormányzati intézményeket.
– Ez tehát a kormány egyházpolitikájának elvi alapvetése. Mi következik ebbôl a gyakorlatban?
– Három dolog. Az elsô a korábbi hátrányos megkülönböztetések megszüntetése. Az óvodától az egyetemig, a kulturális életen át a szociális intézményektôl a kórházakig pontosan ugyanolyan támogatást biztosítunk az egyházi intézményeknek, mint a hasonló feladatot ellátó államiaknak és önkormányzatiaknak. Az állampolgárok döntsék el szabad akaratukból, hogy milyen intézményt kívánnak igénybe venni.
– Korábban nem így volt?
– Sajnos nem. Például a korábbi kormány valamennyi fakultatív tantárgy oktatását támogatta a portugál nyelvtantól kezdve a furulyaóráig. Egyetlenegy kivétel volt: a hittan. De milyen alapon? Ha más gyereke az én adómból tanulhat akár flamand nyelvtant is, akkor az én gyerekem az én adómból miért ne tanulhatna katolikus, református vagy evangélikus hittant?
– Mekkora összeget szán a kormány a hittanoktatás támogatására?
– Kétmilliárd forintra volt szükség a korábbi támogatás visszaállításához. Ennek is köszönhetôen ma, zömmel önkormányzati iskolákban, több mint 530 ezer gyerek tanul hittant. A következô pillére egyházpolitikánknak szerzôdések kötése a történelmi egyházakkal.
– A római katolikus egyházzal már az elôzô kormány megkötötte a szerzôdést.
– Nagyon helyesen tette, azonban két „apró” hibát elkövetett ezzel kapcsolatban. Az egyik az, hogy nem tartotta be. Megkötötte a szerzôdést, viszont a törvényeinket nem igazította hozzá. Ez a feladat ránk maradt.
– És a másik hiba?
– A másik az volt, hogy nem kötött hasonló szerzôdést a többi történelmi egyházzal. Nem tisztem kutatni, miért nem, de azért az megfordul az ember fejében, hogy vajon nem akarta-e ezzel szembeállítani a katolikusokat a protestánsokkal, a keresztényeket a zsidókkal? De mindegy, ez már a múlté, mi az összes többi történelmi egyházzal, a reformátusokkal, az evangélikusokkal, az izraelitákkal, az ortodoxokkal a vatikánihoz hasonló szerzôdést kötöttünk, figyelembe véve persze a sajátosságokat.
– Mi a biztosíték arra, hogy egy másféle egyházpolitikát érvényesíteni szándékozó kormány nem változtatja meg a szerzôdéseket?
– A szerzôdések csak a felek együttes akaratából módosíthatóak, az idôk végezetéig szólnak, hazai és nemzetközi bíróságok elôtt érvényesíthetôek. És nem utolsósorban politikai öngyilkossággal érne fel megkísérelni ezeknek a megállapodásoknak a felrúgását. Van egy régi francia bölcsesség, amit a történelem igazolt: „Aki az egyházba harap, annak kitörnek a fogai.”
– Az egyházak ingatlanainak rendezése a rendszerváltozás után megkezdôdött. Most hogyan áll?
– Két év alatt több pénzt szántunk erre, s több ingatlan ügyét rendeztük is kormányhatározattal, mint az elôzô kormányok együttvéve. A törvényes határidôre, sôt valószínűleg még azelôtt, a teljes ingatlanrendezést be fogjuk fejezni.
– Az állam azonban nemcsak azoknak az ingatlanoknak az ügyét rendezi, amelyek valamikor az egyházéi voltak, hanem jelentôs mértékben hozzájárul az egyházi építmények, elsôsorban templomok fenntartásához is.
– Létrehoztunk egy négymilliárd forintos keretet arra, hogy az egyházak a templomaikat rendbe tudják hozni. Tesszük ezt egyrészt az elmúlt évtizedek hátrányos megkülönböztetésének ellensúlyozására, másrészt az idegenforgalmi szempontokat szem elôtt tartva. Az például, hogy a Bazilika megújuljon, nemcsak az egyház érdeke, hanem az egész nemzeté.
– Az egyházak támogatásának része a jövedelemadó egy százalékának felajánlási lehetôsége. Az állampolgárok egy része azonban nem él evvel.
– Éppen ezért minden évben kiszámítjuk, mennyi pénzhez jutnának az egyházak, ha mindenki élne vele. Ha a ténylegesen befolyt összeg nem éri el a lehetséges nyolcvan százalékát, akkor az állam kiegészíti arra.
– Minek alapján számolják ki, mennyit kap ebbôl egy-egy egyház?
– A népszámlálási adatokat vesszük figyelembe.
– Miért nem a felajánlásokat arányosítják?
– Mert akkor csak az adófizetôk, nem pedig a teljes lakosság vallási hovatartozását vennénk figyelembe az állami támogatás elosztásakor. Hiszen a nyugdíjasok például egyáltalán nem rendelkezhetnek az egy százalékról, mert nem nyújtanak be adóbevallást. Viszont magas közöttük a vallásosak aránya.
– Gyakran elhangzik a vád, hogy az egyházak nem tartanak egyenlô távolságot az egyes politikai pártoktól.
– Miért kellene a történelmi egyházaknak ugyanolyan távolságra törekedniük a keresztény értékeket képviselni akaró polgári pártoktól, mint mondjuk a Thürmer-féle ateista jellegű Munkáspárttól? De a legfontosabb az, hogy nem az egyház mozog a pártokhoz viszonyítva, hanem a pártok az egyházhoz képest. Mert az egyház a maga társadalmi tanítása alapján sziklaszilárdan áll, és a politikai pártok ehhez a szilárd ponthoz képest szabadon közelíthetnek vagy távolodhatnak. Az egyház akkor működik együtt egy politikai párttal, ha az keresztény értékeket képvisel. Ha ilyet képvisel, együttműködik, ha nem képvisel ilyen értékeket, akkor nem működik együtt vele.