Otthon, Szent József oltalma alatt

Vannak olyanok, akik régen eltervezték, hogy életük utolsó szakaszát idôsek otthonában töltik majd. Másokat a sors kényszerít erre. Nagyon sok könnyes szemű nagymama és nagyapa érkezik egy-egy ilyen intézménybe, akit ugyan esetleg elkísér a család, de utána már nem nagyon szeretné látni.

Egyszer egy ilyen lakó érkezett a Szent József Otthonba. Beköltözése után két-három héttel kérte, hadd menjen haza, mert szeretné látni, hogyan rendezték be a szobáját, s könnyebb-e a családnak, amióta ô eltűnt otthonról. Három napra tervezte ottlétét, de már másnap visszajött.
– Hazajöttem, kislyányom! – mondta az otthon vezetôjének. – Itt van már az én otthonom! Engem ott már senki nem várt. Nem mondták, hogy aludjak ott.
A Hortobágy szélén lévô faluban, Nagyivánon 1991. november 1-je óta létezik a Szent József Otthon. A római katolikus otthonba természetesen más vallásúakat is befogadnak, bárkit, aki a családi gondoskodást nélkülözi. Induláskor nyolc hely állt rendelkezésre, és három dolgozó látta el a munkát. Azóta pályázati összegekbôl és külföldi adományokból fokozatosan fejlesztették az intézményt. A nagyiváni egyházközség is visszakapott egy ingatlant 1993-ban az egyházi ingatlanokról szóló törvény alapján, ott kilenc új szobával tudták bôvíteni az otthont. Új épület építését kezdték el 1994-ben, ezzel újabb tíz lakó lelt itt otthonra. Közben szociális konyhát és modern ebédlôt alakítottak ki.
Az idôs emberek sorban álltak, hogy bekerülhessenek a Szent József Otthonba. Az egyház, ezeréves hagyományaihoz híven, szívén viseli a szociális gondoskodást, különösen szívesen segít az idôsek, betegek, sérültek ellátásában. Új épületrészt emeltek az otthon udvarán, ám a pénzhiány miatt 1996-tól egészen mostanáig tartott az építkezés, de nagyon szép lett. Ilyen léptékű egyházi intézmény nagyon kevés van vidéken. Összesen már huszonnyolc szoba fogadja az idôs embereket. Hogy megvalósult, abban sokat segített az egri Karitász Alapítvány, s a nagyiváni otthon minden terhét a vállára vette Jéger Károly apát úr, hogy az idôs emberek valóban az otthonuknak érezhessék az intézményt.
– Itt megvalósíthatjuk célunkat: a rászoruló idôs emberek életének utolsó szakaszát megszépíthetjük, megtölthetjük tartalommal, hogy az élet ne teher legyen a számukra, hanem örömmel ébredjenek mindennap – mondja Labancné Komlósi Jolán, az intézmény vezetôje. – Az élettôl való búcsúzást is igyekszünk megkönnyíteni, az utolsó napokat, órákat biztosan vele töltjük, fogjuk az idôs ember kezét, érezze, hogy nincs egyedül. Szeretnénk, hogy mindenki békével menjen el, amikor eljön az idô. Ha esetleg szörnyű volt is az élete, a vége legyen igazán emberi.
Ottjártunkkor adták át a Szent József Otthon új szárnyát. Itt-ott még kopácsoltak a folyosón, de már néhány idôs ember eljött, hogy megnézze majdani szobáját. Látszott, mély benyomást tett rájuk a látvány.
– Gyönyörű – mondta egy asszony, s családtagjai elismerôen bólogattak.
Az otthon vezetôje hozzáfűzi:
– Sokat kellett kunyerálnunk, spórolnunk, hogy ez az intézmény minden igényt kielégítsen, s az európai normáknak is megfeleljen.
Tiszaigarról került az otthonba három éve a még nem egészen nyolcvanesztendôs Fodor Józsefné Kolozsvári Borbála.
– Az egyik fiam meghalt, a másik messzire lakik hozzám. Ide akartam jönni, mert agyvérzés ért, a lábam is lebénult. Eleinte, amikor idejöttem, rossz volt, de most már megnyugodtam. Beláttam, hogy otthon nem tudnám rendben tartani a portát, a házat, még magamat sem. Neveltem egy állami gondozott gyereket, aki a betegségem miatt máshova került. Nagyon sajnálom, hogy megszakadt a kapcsolatunk. Kádas Attilának hívták. Szeretném megkerestetni valahogy.
Köteles László harmincnyolc évig állatorvos-szaksegéd volt a Hortobágyon. Három éve él itt.
– Elégedett vagyok mindennel, a koszttal, a gondozással is – mondja.
– Megeszi, ami nekünk nem kell – nevet egy asszony.
– De csak azért, nehogy pocsékba menjen az a jó étel! Nassolgatok kicsit.
– Jó itt?
– Jó. Feltalálom magam. Van itt a közelben egy jó kis kocsma, reggel kimegyek, bevágok fél deci snapszot. A sétám is megvan, étvágyam is lesz.
Az otthon élete nem tiltások tömege, hanem a megengedések sorozata. Nem olyan, mint a kaszárnya vagy a kollégium, hogy mindent idôre, katonásan kell végezni. Mindenki úgy rendezi be az életét, ahogy neki a legjobb, s az otthon dolgozói ebben örömmel segítenek. Aki magatehetetlen, azt reggeltôl estig kiszolgálják. A lakók lelki gondozásáról sem feledkeznek meg, s a szakképzett személyzetnek ebben a papok is segítenek.
– Mikor szoktak ide látogatók jönni? – kérdezem egy nénitôl.
– Ide, kedves? Amikor megjön a nyugdíj.
Az idôs emberek már várják a karácsonyt.
– Az otthon lakóit igyekszünk lelkileg is ráhangolni az ünnepre, például mindenki élhet a szentgyónással, szentáldozással a saját szobájában, az ebédlôben pedig szentmisét tartunk – magyarázza Labancné Komlósi Jolán. – Az intézmény egyházi jellege az ilyen nagy ünnepeken mutatkozik meg leginkább, karácsonykor, húsvétkor vagy éppen az otthon védôszentjének a névnapján. Halottak napján megemlékezünk az itt elhunytakról, s a lakók halottairól.
A kilencvenegy esztendôs Bakos Mihályné Nagyivánról került be az otthonba két évvel ezelôtt. A férje 1956-ban halt meg, az egyik gyereke Pesten lakik, de lebénult, a másik pedig meghalt négy éve.
– Elvitt engem a vejem, de úgy gondoltam, nem leszek én mindig ilyen magabíró, engem még fürdetni is kell. A vôm nagyon jó volt hozzám, de mégsem lehet elvárni, hogy fürdetgessék az embert. Ide vágytam. Nem bántam meg.
A nagyiváni kultúrházban rendezik meg az öregek napját nem sokkal karácsony elôtt, nem csupán az otthonban lakók, hanem a falu minden idôs embere számára. A résztvevôket finomságokkal kínálják, az otthon lakói személyre szóló ajándékokat találnak a karácsonyfa alatt, az iskolások pedig minden évben betlehemest mutatnak be, köszöntôket mondanak. Az otthon szomszédságában van az iskola, s nagyon szép kapcsolatok alakultak ki az évek során hajlott korúak és gyerekek között. A karácsonyi nagy közös örömbôl az otthon lakóinak is akarnak juttatni.
A kilencvenedik évében járó Zsoldi Imréné a közeli Kunmadarasról került a Szent József Otthonba. Öt éve él itt. Varrogat, ezzel foglalja el magát.
– Beszélgetünk a többiekkel, hogy éltünk, mint éltünk.
– És hogy élt?
– Jól. Nekem jó életem volt. Két gyermekem van, a férjem tizennyolc éve halt meg. Egyedül voltam, úgy gondoltam, jobb lesz az otthonban.
Egyekrôl került ide a hatvankilenc éves Kiss Erzsébet. Valósággal áradozik:
– Én nappal is a csillagok közt élek, mióta itt vagyok! Nagyon boldog vagyok, mert nem kell gondolkodnom se tűzrevalóról, se másról. Egyedül éltem 1991 óta, és nagyon meguntam a magányos életet. A szüleimet, sajnos, elveszítettem, hat embernek viseltem gondját, hármat temettettem. Úgy gondoltam, bejövök ide, legalább közösségben leszek. Nagyon jó itt az életem, mintha a mennyországban élnék! Semmi gond nincs a fejemen, csak a terített asztalhoz ülök!