Szürkmenisztán dolgos hétköznapjai

Egyébként is, a neofrappanisták hatalomra jutása óta a gyermekvállalás legfeljebb egy szűk, forrófejűsködő szélsőséges ellenzéki réteg s némely leszakadt szegmensek ’’kiváltsága’’: az új hatalom egyik legelső intézkedéseként kötelezővé tették az abortuszt.

Most, hogy lassan eljön az az időszak, amikor az előrelátóbb családok már elkezdték latolgatni, hová utazzanak a hosszabb-rövidebb tavaszi, esetleg majd a nyári szabadságok ideje alatt, úticélként csak ajánlani tudnánk Szürkmenisztánt. Rövid ismertetőnkkel nemcsak a turisták, de az üzletemberek érdeklődését is e szépen fejlődő országra kívánjuk irányítani, ahol nemrég szerencsés fordulatot eredményeztek a parlamenti választások a frappanista párt hatalomra jutásával.

Az ország természeti szépségei mellett rögtön szembe ötlik az utazóknak a szürkmének végtelen vendégszeretetének egyik legfeltűnőbb bizonyítéka: az utcákon szinte sehol nem terhelik a pihenni vágyó turistákat azzal, hogy a gombamód szaporodó óriás házfeliratok, üzlettáblák között akár csak egy szürkmén nyelvű feliratot helyezzenek el. Szinte tüntetnek az óriási, többnyire angol nyelvű feliratokkal, amiből a tájékozatlanabb látogató esetleg arra következtethetne, hogy a szürkmének mindannyian legalábbis társalgási szinten beszélik az angolt, s ez az oka, hogy az üzletek üvegfalán oly gyakoriak a céget részletesebben reklámozó idegen nyelvű feliratok. Pedig dehogy: a szürkmének európai viszonylatban igen kis részarányban beszélnek idegen nyelveket, ez tehát csakis páratlan vendégszeretetük megnyilvánulása lehet.

Az ide látogatókat nem zavarják ünnepek, szertartások, megemlékezések sem, melyek minden más országban előfordulhatnak. A neofrappanista párt hatalomra jutása óta minimálisra szorították a nemzeti ünnepek ceremóniájának kööltségét. A neofrappanisták szerint ugyanis ez csak felesleges pénzherdálás. Szürkmenisztán a közelmúltig díszes külsőségek közepette ünnepelte meg tekintélyes történelmi múltjának jeles napjait. Nos, a frappanisták, nevükhöz illően, frappánsabb megoldást találtak: a tűzijátékok, koncertek költségeit szétosztják a nyugdíjasok és a hajléktalanok között. Az országban marginálisan jelen levő, jobboldali radikális médiatermékek hírverése szerint az igazán rászorulók közül ez alkalommal is kihagyták a sokgyermekes családokat és a fiatal házasokat, s visszakövetelik a nemzeti ünnepek méltóságát, ezzel is aláhúzva e marginális szélsőségek szűkkeblűségét, önzését.

Egyébként is, a neofrappanisták hatalomra jutása óta a gyermekvállalás legfeljebb egy szűk, forrófejűsködő szélsőséges ellenzéki réteg s némely leszakadt társadalmi szegmensek ’’kiváltsága’’, hiszen az új hatalom egyik legelső intézkedéseként kötelezővé tették az abortuszt. Ez első hallásra tán meghökkentő intézkedés, ám csak egy gondolattal előzi meg a fejlett ipari országokban kialakult szemléletmódot. Természetesen az abortusz nem kötelező a kormány által preferált rétegek: a nyugdíjasoknak és hajléktalanok számára, s türelmesen viszonyulnak egyes hátrányos helyzetű rétegek értetlenkedő, gyakran gyermeteg módon ellenkező magatartása irányában is. Ezt az inkább elvi szempontot az eszetlenül, kormányellenes módon egynél is több gyermeket vállaló családok esetében érvényesítik szelíd, ám határozott kormányzati nyomásgyakorlásként. Így például a kormány első intézkedései között megvonta a szociális ellátmányok egy jelentős részét, természetesen ismét a nyugdíjasok és a hajléktalanok támogatásának javára. Ennél is hatásosabbnak bizonyult az a – már az előző, nacionalista, mi több: gyermekpárti kormányzat idején megkezdődött – sikeres ideológiai kampány, melynek keretében nagy sikerrel tudták lejáratni a gyermekek vállalására oktalanul buzdító, hamis jövőképet festő kleriko-nacionalista körök mesterkedéseit.

A szürkmén társadalomszemlélettel ugyanis összeegyeztethetetlen holmi elvont jövő képe: ők kizárólag a mának élnek. Feszélyezi és bosszantja őket bármi, ami nem az adott napról, óráról szól. Nemhogy a gyermek, de még a házasság intézménye is terhes e társadalom számára: ilyen jellegű kapcsolataikat előszeretettel bontják fel, helyesebbnek találják például – mint ezt egy nemrég kirobbant botrány is aláhúzza – az egy gyermek, több apa modellt. A társadalom jó része Szürkmenisztánban idős és beteg emberekből áll: miért ne állhatna, hirdetik a frappanisták, még több idős és beteg emberből? A túl sok gyermek vállalása megbontaná ezt a képet, zsivajgásuk zavarja a nyugdíjasokat, jelenlétük egyenesen irritálja az alterált emberekkel, lecsúszott rétegekkel foglalkozó szakemberek, s lelkes aktivisták végeláthatatlan hadát.

Zseniálisan ügyel a frappanista vezetés arra is, hogy holmi zászlórángatással, dalénekléssel ne keltsenek rossz hangulatot, félelmet azokban, akiket esetleg irritál a szürkmén nemzeti színek használata. A nacionalista kitörésekre is lehetőséget adó tavaszi nemzeti ünnepen így évek óta kínosan vigyáznak arra, hogy a fővárosi hidakat legalább háromféle zászló díszítse: egy szürkmén, egy városi és egy olyan zászló, mely a közelgő kulturális fesztiválra hívja fel a figyelmet. A frappanista kormány nem tiltotta be a nacionalista megemlékezéseket, a ’’bűnös, utolsó csőscelék vagyunk’’ felirat elhelyezése és e szöveg folyamatos ismételgetése is csak az állami és iskolai ünnepek alkalmával kötelező. A közhangulatot illetően egyértelműnek tűnik, hogy a szürkméneknek jótt tett a nemrég bekövetkezett ’’demokratikus fordulat’’, ahogy a frappán kormány emlegeti: az újságokból azonnal eltűntek a félelemről, gyűlöletről és uszító légkörről szóló beszámolók.

Nemcsak üdülési, de befektetési szempontból is hízelgő terep Szürkmenisztán: a frappanisták rendkívül jó tárgyalópartnerek, jellemző szokásukként előnyös szabású öltönyeik felső részét a pénzes tárgyalófél lába elé terítik saras idő esetén, így adva alaphangot a kedvező üzleti megállapodásoknak. Nem kellemetlenkednek partnereiknek holmi kicsinyes nemzeti érdekekkel, s a nekik jutattandó százalékocskák elenyészőek a velük megköthető, más nemzetállamokban elképzelhetetlen feltételek mellett megkötött üzletek hatalmas nyeresége mellett.

Nehéz lenne megmondani egyébként, hogy külföldiként üzletembernek vagy újságírónak jobb lenni Szürkmenisztánban: a ’’külföldi újságíró’’ presztizse talán a más egzotikus vidékeken ismerős szent állatok kultuszával vetekszik, a szürkmének szent és sérthetetlen lényekként kezelik őket. Kormánypárti szürkmén újságírót nem egyszer látni forgalmasabb kereszteződésekben, ahogy egy külföldi tudósító lábával a fején vonaglik: méég több negatívumot írj rólunk, vonaglanak, mééééég több rosszat! A sajtóban tabutémát jelent a külföldi újságíró személye, akiket leggyakrabban a Bűnös nemzet feliratú riksákon közlekedve lehet látni, ahogy a jármű ponyvája alól szórakozott mosollyal szemlélgetik a várost. Természetesen a frappanista párt hatalomra jutása óta okafogyottá váltake kritikák, melyekkel jobb híján az ellenzék kis példányszámú, gyűlölködő és xenofób sajtóját illetik. Ezek a sajtótermékek még olyan csip-csup ügyeket is a frappanista párt szemére hánytorgatnak, mint az egyes nem-EU tagállammal közös határokon kiadott azonnali tűzparancs, vagy a párt egy vezető politikus asszonyának kijelentése a barna szemű és képű hagymaszedőkről.

Mind a turisták, mind a befektetők figyelmét felhívjuk, hogy lehetőleg kerüljék el a nagyobb börtönök, fogházak környékét: itt mindenki számára kötelező, szigorú rendszabályokat léptettek életbe. Ezekben az épületekben őrzik az előző vezetés egyes tagjait, akik most szigorú elszámoltatás alatt állnak. Természetesen nem igaz a gyűlöletkeltő szélsőjobbos sajtó hírverése, miszerint egyfajta hatalomátvétel történt volna a legutóbbi választások után, s ők egy politikai leszámolás áldozatai: csupán olyan ésszerű rutinkérdésekre kell válaszolniuk, miszerint mit csináltak 1989. október 23-át követően, illetve hogy részt vettek-e nem frappanista érdekeltségű cégek gazdasági tevékenységében. Mindez nem zavarja Szürkmenisztán dolgos hétköznapjait: az újabb kormányintézkedés szerint ugyanis az országban kizárólag hétköznapok léteznek. Munkás, egyforma, termelékeny időszakok. Így aztán mindenkinek joga van dolgozni, egészen addig, míg ismét vissza nem állítják a teljes foglalkoztatottságot.