Mezőkövesd a nagy szerelemre vár

Matyóföldön szeretik a sportot. Nem ôrjöngve, nem pusztító hévvel, de kitartóan és immár több mint nyolcvan éve ôrizgetve a siker legapróbb morzsáit is. A „hímes város” nevétôl nem volt hangos az ország, világsztárok sem indultak innen csillagporos röppályán, leghíresebb szülöttje az olimpiai ezüstérmes súlyemelô, Jacsó József, aki azonban már a Diósgyôri VTK színeiben állt a dobogó második fokán Szöulban. De azért pályára lépett a városban hírverô mérkôzésen 1925-ben a Ferencváros, tartott vívóbemutatót Gerevich Aladár és Petschauer Attila, játszott sakkszimultánt Kövesden Averbach és Botvinnik.

Ami pedig a jelent illeti, Mezőkövesdnek női csapata van a röplabda NB II-ben, focistái az NB III-ban szerepelnek, és ez szép sikernek számít, erre utoljára a Trencsényi SE katonagárdája volt képes. Oszlánczi Ferenc az egyesület ügyvezetô elnöke, a társadalmi elnök Tállai András pénzügyminisztériumi államtitkár. Oszlánczi valamikor a Miskolci Vasutas nagy hírű együttesében rúgta a labdát. A MÁV fénykorában a miskolci „kubikban” ünnep volt egy-egy bajnoki meccs, aki tehát itt szívta magába, a közeli Tiszai pályaudvar füstös levegôjével, a foci imádatát, az magasra teszi a mércét. Mezôkövesden, bátran borítékolhatjuk, a jövô a futballé. Ehhez partner a közönség is, hiszen 1996- ban, amikor a hazai, Nyírbátor elleni mecscsen, az NB II-be jutás volt a tét, nem kevesebb mint három és fél ezer ember buzdította a kedvenceket. Az eredmény 2:2 lett, a feljutás nem sikerült, de azt a meccset máig emlegetik. Már csak azért is, mert nem akármilyen „protokoll” volt jelen: ott ült a nézôtéren Czékus Lajos, Mezey György. Nagypál Csaba játékvezetô így is bátran továbbot intett, amikor a kövesdiek egyik csatárát a vendég együttes söprögetôje felvágta a tizenhatoson belül a 89. percben. Ezen a döntésen múlt az NB II. Érthetô, hogy az esetet napjainkig vitatják. Oszlánczi becsületére legyen mondva, ô máig nem vitatkozik a bíróval, csak éppen elmeditálgat azon, milyen forgandó a futballszerencse.
Hogy mi ad okot a bizakodásra napjainkban? Mezôkövesden is – miként, örvendetesen, az ország mind több egyesületénél – körültekintôen építik fel a futball piramisát. A város lesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik focialközpontja, érthetô, hogy már elkezdték szervezni a korosztályos csapatokat hétéves kortól fölfelé. A labdarúgó-palánták fejlôdésén Fügedi István, Nyikes István, Gánóczy Zoltán, Nyikes Mátyás, Kubinyi József és Kovács György munkálkodik. Valamennyien rendelkeznek sportolói múlttal és megfelelô szakvizsgával. Máris formálódnak a tervek: a sporttelep székházára emeletet húznak, itt vendégeskedhetnek majd azok az egyesületek, melyek a Zsóri fürdô szolgáltatásait kívánják igénybe venni a felkészülésük során. A gyógyvíz adott, a műfüves pályára, a villanyvilágításra pályázni szándékoznak a kövesdiek, s van a városnak egy komfortos sportcsarnoka – szóval nem kell túl nagy merészség ahhoz, hogy az NB II-be jutásról ábrándozzanak a vezetôk.
Az elsô csapat edzôje az a László István, akit ismerhetnek a Honvéd-szurkolók, meg az egriek is, mivel ott is eltöltött jó néhány esztendôt futballistaként. Elsô mérkôzésüket a mezôkövesdiek Vásárosnaményban játsszák (mire e cikk megjelenik, már túl is lesznek rajta), „repülôrajtban” bizakodnak, talán a sereghajtó Tisza partiak nem jelentenek ebben akadályt.
Hogy milyen a matyó virtus, azt egy 1947-ben játszott mérkôzés után kapta tollvégre a korabeli krónikás. A Baglyasalja elleni meccs végeztével Antal I. így sóhajtott fel: „Majd összeestem a pályán, hiába, éhesen nem lehet futballozni. Kevés a napi egyszeri étkezés… ” Mezôkövesd egyébként 4:0-ra gyôzött és Antal I. kétszer zörgette meg a hálót. Farkaséhesen.
Ha a mai fiatalokban munkál még ez az elszánás, akkor a várost látjuk még eksztázisban, fellobogózva, úgy, mint Körmendet egy-egy kosárlabda meccsen, Veszprémet a kézilabdázók fellépésekor vagy a közeli Diósgyôrt, amikor húszezren tomboltak a vasgyári stadionban.