Halvány reménysugár

Ha áttekintjük a Központi Statisztikai Hivatal mintegy 130 évet átfogó, hazánk népesség-számát és korösszetételét tükrözô adatsorát, láthatjuk, hogy a lakosság számának növekedésében, illetve állandó-sulásában nem a születésszám növekedése, hanem az életkor kitolódása játssza a fô szerepet.

Ugyanakkor az elmúlt két évtized népességcsökkenésében – a termékenység visszaesése mellett – már a halandóság mutatóinak romlása is közrejátszott. Az utóbbi ötven évben csak kétszer „ugrott meg” a születésszám, elôször a Ratkó-korszak abortusztilalmát követô 1954-es esztendôben, és jó húsz évre rá, 1974–76 között, amikor a Ratkó-nemzedék szülôképes korba lépett. Ez valamelyest javított a helyzeten, de a negatív tendenciát nem változtatta meg, és amikor az 1974-ben születettek szülôképes korba léptek – az 1990-es évek közepén –, a remélt harmadik születésszámugrás elmaradt.
Ahhoz, hogy mai viszonyaink között hazánk népességében szaporulat keletkezzen, tíz családban 21 gyermeknek kellene születnie – tudtuk meg Kamarás Ferenctôl, a KSH főtanácsadójától. Ezzel szemben ma tíz családban mindössze 13 gyermek születik. Mindez azt jelenti, hogy még két gyermek sem érkezik családonként. Pedig ennyi is kevés lenne, hiszen egyrészt létezik csecsemôhalandóság, másrészt olyan egyének is vannak, akiknek nem lehet gyerekük, így az ebbôl származó hiányt is pótolni kellene. Ha területi eloszlásban vizsgáljuk a születésszám alakulását, megállapíthatjuk, hogy e téren Budapesten a legrosszabb a helyzet: tíz nônek 11 gyermeke születik. (Itt egyébként száz gyermekkorúra 0–14 év közötti fiatalra – száznál több 65 éves, illetve ennél idôsebb lakos jut, ami az elöregedés kétségtelen jele.) Hasonlóan kedvezôtlen a helyzet Vas, Zala, Nógrád és Heves megyében is. A legmagasabb termékenységi szint Pest megyében, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplénben és Szabolcs-Szatmár-Beregben mérhetô, ahol tíz nônek 16-17 gyermeke születik.
Az okok vizsgálata külön tanulmány tárgyát képezhetné. Kamarás Ferenc az értékrend, a családkép megváltozásában látja a bajok fô okát, s hogy az önmegvalósítás (a karrier) és a kényelem kap nagyobb teret a gyermekvállalás rovására. De az egykori családi gazdaságok teljes fölbomlásának is fontos szerepe van ebben (mert azok fenntartásához kellett a munkáskéz), nem beszélve a házasságkötési kedv drasztikus visszaesésérôl és a szülési idôszak kitolódásáról, amely biológiailag nehezíti meg és teszi kockázatossá a több gyermek vállalását.
E lehangoló adatok és tények sorában némi reménysugárt jelenthet a 2000. esztendô, amikor hosszú idô után végre megállt a csökkenés, sôt az irány megfordult: a születésszám három százalékkal emelkedett. A következô évben ugyan nem ismétlôdött meg ez a jelenség – ötszázzal kevesebb gyermek született –, ám így is remélhetô, hogy a 2000. esztendôvel elkezdôdött a csendes fordulat.