időjárás 17°C Paszkál 2022. május 17.
logo

Bűnösök és ártatlanok

Majoros Sándor
2002.06.28. 06:00

Nem mindig a külsejéről ismerszik meg az ember. A leghíresebb házasságszédelgők például egyáltalán nem voltak szebbek az ördögnél, ám ezek a fickók valamilyen isteni huncutság következtében mindannyian tudták a titkok titkát: a női lélek rejtelmeit.

T. Sándor, akinek tevékenységéről az alábbiakban szó lesz, sok mindenben különbözött kor- és sorstársaitól. Majd kétméteres termettel, s olyan ábrázattal rendelkezett, hogy aki nem ismerte, egyetemi tanárnak is gondolhatta. Neki azonban semmi köze nem volt a katedrához. Nyolc elemit végzett, s utána mindenfélével próbálkozott, de hamar rájött, hogy aprópénzes munkák helyett a hölgyek kegyeit érdemes keresnie. Ez a cseppet sem pallérozott fickó ösztönösen érezte meg, hogy a témát intellektuális „vonalon” kell megközelíteni. Módszere végtelenül egyszerű volt: általában strandon ismerkedett, mégpedig úgy, hogy egy vaskos könyvet cipelve a hóna alatt fel alá sétálgatott. Valamelyik napozó, unatkozó, magányos hölgynek előbb-utóbb szemet szúrt a magas, jóvágású férfi. T. Sándor is észrevette a feléje irányuló pillantásokat: odament, megszólította a hölgyet, aztán törülközőjét is mellé terítette. Ilyenképpen megismert partnereitől rövid időn belül pénzt kért kölcsön, s mielőtt még a határidő lejárt volna, valamilyen ürüggyel mindig szakított velük.
Abban a kisvárosban, ahol T. Sándor, mint szélhámos kiérdemelte a „hatemeletes” jelzőt, éppen elég magányos nő akadt ahhoz, hogy ez a taktika hatékonyan működjön. Langaléta hősünk hol az egyik, hol a másik strandon bukkant föl vaskos kötetével a hóna alatt. És hol egy elvált tanárnőt, hol egy irodalomkedvelő boltoskisasszonyt, hol pedig egy ezoterikus érdeklődésű fodrászhölgyet vett le a lábáról.
Az ilyesfajta tevékenységekért azonban ritkán zárnak börtönbe bárkit is. T. Sándor sem került volna rács mögé, ha megelégszik az udvarlás eme sajátos – és mindenképpen elítélendő – formájával, ám egy idő után már annyira kiismerték, hogy csak lecsúszott, kevéspénzű hölgyemények akartak szóba állni vele. Ez a széltoló azonban gondolt egy nagyot és merészet: más városokba, falvakba „tette át székhelyét”. Felbukkant mindenütt, ahol strand működött, pillanatok alatt magára vonta a magányos, középkorú hölgyek figyelmét.
Az új terepen felcsípett nőkkel azonban már nem volt türelme napokig, hetekig foglalkozni. Az első adódó alkalommal belenyúlt a táskájukba, kivette a pénzüket, és sebbel-lobbal távozott.
Ez a módszer tisztes hasznot hozott a konyhára – egy alkalommal több mint százezer forinttal lett gazdagabb –, ám egyre távolabbra kellett utaznia, s ez fölöttébb kifárasztotta. Kapkodott, ideges lett, egyre kevésbé lelte örömét a „munkában”.
Egy fülledt augusztusi napon T. Sándor megismerkedett végzetével, egy feltűnően csinos, kisportolt hölggyel, akit nem érdekelt az irodalom. Rövid beszélgetés után sörözni indultak, s amikor a hölgy nem nézett oda, T. Sándor elcsente a pénztárcáját. Mint máskor, most is azt hebegte, vécére kell mennie, és faképnél hagyta újdonsült ismerősét. Már a strand kijáratánál járt, amikor két rendőr megállította. Igazoltatták, s míg ő a papírjait keresgélte, a károsult is odaérkezett. T. Sándor azt sem tudta, sírjon-e vagy nevessen, a hölgyről ugyanis kiderült, hogy rendőr főhadnagy.
A csúfosan lebukott strandszarkára huszonkét lopást sikerült rábizonyítani. Ezekért összesen három és fél évet kapott. Most tehát kedvére hűsölhet, bár úgy hírlik, régi ismerősei közül néhányan ott sem hagynak neki nyugtot.