A távközlési cégek sorban jelentik be, hogy eredményeik rosszabbak a vártaktól, sőt több esetben a gazdálkodási adatok átcsúsznak a negatív tartományba. Bell és Puskás után új távközlési boom keletkezett a nyolcvanas évek végén és ez még nem csengett le. A telekom szektor felívelő fejlődése mellett, talán egy igazán kézenfekvő magyarázata van az eseményeknek, ami úgy hívunk, hogy globalizáció, de erre az egy kifejezésre nem lehet „ráhúzni” mindent. A globalizáció okozta kiélezett versenyhelyzetet úgy próbálják a menedzserek megoldani, hogy cégük könyvelését meghamisítják, mely mögött valójában a saját kapzsiságuk áll. A vállalatok egymással versengve próbálják behálózni a világot, de ezt csak hitelek felvételével tudják elérni, így a felhalmozott hitelek lassan elfedik a társaságokat.
Talán az égész azzal kezdődött, hogy a távközlési piacot Európában liberalizálták, tehát akinek volt annyi pénze, hogy beszálljon az akkor évszázad bizniszének nevezett üzletbe az belefogott és távközlési szolgáltatást nyújtott a lakosság, és az egyre nagyobb igényeket támasztó vállalati felhasználóknak. A verseny elindult, a telekommunikációs cégek sorban jöttek létre. Az új szolgáltatók szembeszálltak azokkal is akik a korábbi monopólium révén a legnagyobb szelettel rendelkeztek a távközlési tortából. Az árak egyre lentebb, és lentebb csúsztak, erre a kilencvenes évek Németországa volt a legjobb példa, ahol a Deutsche Telekom kizárólagosságát oldották fel, ezzel a kisebb szolgáltatók teret nyerhettek a piacon. Egyre olcsóbb és olcsóbb szolgáltatások lassan a minőség rovására mentek, így a telefonálók nagyobb része rájött, hogy csak a legjobbakkal érdemes szerződni. Mivel csupán a minőséggel és a pontossággal lehetett versenyben maradni a labilis, pontatlan, rossz minőségű szolgáltatatókat vagy felvásárolták, vagy hagyták csődbe menni.
A kilencvenes évek végére naggyából letisztult a nyugat-európai távközlési szektor, a nagyon férgese kihullott, a fonnyadtat megették a nagyok. Mivel a piacot telítette a vonalas szolgáltatás és az akvirálandó cégek száma is elfogyott, ezért nem volt más lehetőség, mint az éppen béklyójukból szabaduló volt kommunista országokban privatizációrévén megjelenni, valamint az egyre nagyobb teret nyerő mobil távközlési üzletben résztvenni. Először a pénzt kellett a kisebb ellenségek felvásárlásához, majd újból tőkére volt szükség a privatizációs lehetőségek kiaknázására, illetve az kelet-európai régió távközlési fejlesztéséhez. Hasonlóan tőkére volt szükség az egyre nagyobb térthódító mobil távközléshez. Sajnos minden ennél a tőkebevonási pontnál csúszott el, a szolgáltatatók tovább nyújtózkodtak mint a takaró ért, ezt azért tették, mert a kapzsi piaci szemlélet nem engedte meg, hogy le maradjanak.
A tartozások egyre nőttek, már dollár milliárdokkal tartoztak a cégek a bankoknak és lassan képesek is voltak fizetni, de a technika fejlődése ezt nem vette figyelembe. A technika sokkal gyorsabban fejlődött, mint azt a távközlési vállalat gazdasági szakemberi bekalkulálták. Emlékezzünk csak vissza, hogy mennyire örültünk amikor megkaptuk ez első vonalas telefonunkat otthon, majd örültünk amikor egy kisebb válltáska méretű eszközzel tágabb térbeli korlátok mellett bárhonnan fogadhattunk és kezdeményezhettünk hívást. Nem elégedtünk meg az alacsonyabb minőséggel és máris jött a határok nélküli mobil távközlés, immáron gyufás skatulya méretű készülékkel. Majd a kietlen sivatagból telefonáltunk, később a számítógépünk és a telefonunk segítségével az interneten böngészhettünk, képes üzeneteket küldhettünk, és olvashattuk a kapott leveleinket. A távközlési technika forradalma talán nem csak Bell-től és Puskástól datálódik, hanem a Motorola, Ericsson, Nokia idejéből is.
Túlköltekezés fogságában
Sorozatos hitelfelvételek kezdődtek annak érdekében, hogy versenyben maradhassanak a cégek. Az eladósodottság teljesen lefedte a távközlést, önerőből már egy vállalat sem volt képes a piacon megmaradni. A hitelfelvételek mellett egy másik tőkebevonási módszer a részvénykibocsátás, valamint a szolgáltatások leányvállalatokba történő kiszervezése volt a sláger. – Egy cégnek minél több kapcsolt vállalkozása van annál több részvényt képes kibocsátani, melynek bevételét újabb befektetésekbe invesztálhatja. – A csupán haszonnal kecsegtető távközlést persze megrohanták a befektetők, a bankok örömmel adtak kölcsönt, sőt több esetben befektetési részlegük részvényesi jogokat is szerzett. Sajnos nincs annyi pénz ami elég lenne az egyre nagyobb igényeket támasztó felhasználók kielégítésére. A felhalmozott tartozások igazából a harmadik generációs (3G) távközlési tendereket követve borították ki a bilit. Mivel már csak kevés olyan ország van a világonm, ahol a vonalas beszélgetésre használt távközlés nem telítődött, ezért a mobiltelefon technikai eszközei kezdtek jobban fejlődni. Kialakult a szolgáltató és az eszközgyártó (telefont és távközlési berendezést előállító) piac. Az alacsonyabb színvonalú 450 MHz-es szolgáltatást rövid időn belül felváltotta a 900 MHz, majd az 1800 MHz-es és végül a 3G. A harmadik generációs tendereken már csak néhány igazán nagy cég tudott versenyre kelni, és a nyertesek mögött a hitelezők sora állt. A túlköltekezés végül a hitelezők fogságába kergette a vállalatokat. A pénzügyi befektetőket csupán a nyereség nagysága érdekli, sem erkölcsi, sem moráliskérdés, nem vetődhet fel, a befektetést fialtatni kell akármi áron. Beszélhetünk távközlési vagy más igen erősen fejlődő iparágról a tény az, hogy „fel kellett venni a kesztyűt”, és tovább kell fejleszteni a szolgáltatásokat, bővíteni kell a hálózatot és erre egyre több, és több pénzre van szükség. A cégek szoros versenye nem enged pihenőt, az a nyertes, aki a legtöbb, legjobb és legnagyobb lefedettséget nyújtja. Az alagút még hosszú, a végét még nem látni, de már eddig is sokan kidőltek.
Folytonos technikai fejlődést, folytonos hitelfelvételt követett a telekom szektorban. A menedzsment a cégről a lehető legjobb képet próbálta festeni, miközben az akvizíciók tovább folytak a túlzott eladósodottság ellenére. Mivel nincs más megoldás ezért a cégvezetők saját fizetésük növelése, állásuk megtartása és nem utolsósorban részvényesek és a hitelezők megnyugtatása érdekében nem mindig a törvényes utakat választják. Az egyik forma a cég adójának csökkentése, ezt offshore cégek bevonásával lehet elérni (lásd Tyco International), amikor már az egyszerűbb variáció sem segít akkor a könyvelés meghamisításához és némi munkaerő elbocsátáshoz folyamodnak a menedzserek. Erre, mint a napokban tapasztalni lehetett volt partner is (Arthur Andersen), aki a kreatív-könyvelést auditálta. Az első lavina tavaly télen indult el, akkor az amerikai Enron multinacionális energiaszolgáltató vállalatról derült ki, hogy könyvviteli adatait szándékosan meghamisították, ezt csak tetézte, hogy a rossz adatokat az auditor ellenőrizte és megfelelőnek minősítette. A könyvvizsgálók akkor kijelentették, hogy ők csak hozott anyagból dolgoznak.
Pont egy hete újabb „bomba robbant”, a WorldCom amerikai vonalas távközlési cégnél újabb szándékos könyvelési hibát fedeztek fel és ekkor is az Arthur Andersen tartotta a „spanyol falat”. Majd egy nappal követte a Xerox másolástechnikai cég hasonló esete. Nem is sejthetjük, hogy a globalizáció és a kiélezett verseny miatt hány, és hány cég lehet a világban olyan, mely a könyveléséről nap, mint, nap fals adatokat közöl, erre csak egy apró bakit követő hónapokig tartó botrány után eszmélünk rá.
