Zugló és Szugló

Megkapóan kedves levelet kaptam a közelmúltban Vida Zoltán budapesti olvasónktól, s benne egy olyan ötletes kérdést, amely alighanem másokat is érdekel, nem csupán budapestieket. Idézem: „A második elemi után a Krisztinavárosból átköltöztünk Zuglóba, és onnan jártam be a budapesti piarista gimnáziumba. Naponta fél-fél órát kellett gyalogolnom a Szugló utcában, egészen a Bosnyák téri villamosvégállomásig. Azóta sem jöttem rá – pedig már 81 éves vagyok – , miért lakom Zuglóban, és miért járok a Szugló utcában. Örülnék, ha végre megvilágosodna előttem e rejtély.”

Jó kis kérdés, ugye? Köszönöm is a levél írójának, hogy hozzám fordult vele. De lel-kendezés helyett máris válaszolok. Noha a napjainkbeli értelmező szótárakban szug címszó nem is található, csak zug, mégis az sz-es kezdetű szug szó az eredeti, a korábbi. A zug ma elég ismert szó. Használjuk önmagában is, „sarok, szöglet, félreeső helyi-ség, szűk kis szoba” és más ezekhez hasonló értelemben, meg összetett szavak egyik elemeként is: zugárus, zugkiadó, zugügyvéd stb. Ám egészen a 18. századig ez a szó csak sz-es változatban élt. Ezt látszólag nehéz bebizonyítani, mivel a régi nyelvben a z betű hangértéke egyaránt lehetett z is meg sz is, számos közszói és tulajdonnévi példa azonban meggyőzően bizonyítja a nyelvészeti megállapítások helyességét. Hogy például a Zala vagy a Zamárdi tulajdonnév régen szala, illetve szamárdi ejtésformában élt, azt kétségtelenné teszi egyrészt a sok Szalai családnév, másrészt hogy a Zamárdi névben bebizonyíthatóan a szamár közszavunk rejtőzik. Az pedig, hogy a 18. századig jobbára mai közismert közszavaink sz hangjait is z betűvel jelölték, például haragzyk, zaz forint, zolgálatomra (= haragszik, száz forint, szolgálatomra), ugyancsak meggyőzően bizonyítja, hogy a ma sz-szel ejtett és írt szavak, nevek túlnyomó része akkor is sz hangértékű volt, amikor még z-vel jelölték az sz hangot.
És most térjünk vissza zugló és szugló szavunk közös alapszavához, a szug szóhoz, amely ősi, ugorkori eleme nyelvünknek. Jelentése: ’sarok, zug’. Hasonló jelentésű képzős származékai is kifejlődtek: zugoly – szugoly, zuglya – szuglya, zugolya – szugolya stb. A korábbi adatok nagyobbrészt z-vel írva, a mai korhoz közelebb esők már inkább sz-szel. Báró Orczy Lőrincnek egy 1789-ben megjelent versében például ezt olvashatjuk:

„Keress fel engemet kertem
szuglyájában,
megtalálsz terepély vén fa árnyékában.”

Nos, a szóban forgó kerület a 19. század közepén vált Budapest részévé, még Kis-Szugló és Nagy-Szugló néven. Azért ezen a néven, mert akkor ez a terület még félreeső helynek számított Budapest többi részéhez képest. A Szugló utca 1885-ben kapta a nevét; akkor, amikor még élt az sz-es kiejtésű változat. Mivel azonban ekkortájt, a 19. század végén s a 20. század kezdetén mindjobban általánossá vált a zug szónak és származékainak z-vel való ejtése, az egyesített kerületnév már a Zugló nevet kapta, a részei pedig Kiszugló-vá és Nagyzugló-vá módosultak. A Szugló utca azonban mindmáig őrzi eredetileg kapott nevét.
Úgy érzem, nem baj, hogy így van. Nem árt ez a kis kettősség, sőt így van ez rendjén. A Szugló utca a maga sz-szel írt s így is ejtett nevével a múlt emlékét őrzi. Egy kis történelem Zugló szívében…