A pekingi játékok műsorából az öttusa, valamint a baseball, a softball kivételét, illetve a golf és a hétfős rögbi felvételét javasolja az illetékes testület. Emellett több sportággal – az ökölvívással, a vitorlázással és a sportlövészettel – kapcsolatban verseny-, illetve versenyzői létszámcsökkentést indítványoz, továbbá kihagyná az atlétikából a gyaloglást, a birkózásból a kötöttfogást, a kajak-kenuból a szlalom szakágat, az evezésből a könnyűsúlyú számokat, a tollaslabdából a vegyes párost, a lovassportból a háromnapos versenyt (lovastusa).
Ami a magyar sikersportágnak számító öttusát illeti, a nemzetközi szövetség (UIPM) elöljárói – Klaus Schormann elnök, Albert monacói herceg tiszteletbeli elnök, Juan Antonio Samaranch jr. első alelnök és Joel Bouzou főtitkár – október elején Lausanne-ban tételesen cáfolták azokat a „vádakat”, melyeket az illetékesek a programból való törlés gondolatának alátámasztására fogalmaztak meg.
Arra a felvetésre, hogy a sportágat kevés országban űzik, a küldöttség közölte: az UIPM-nek öt kontinensen 95 tagszövetsége van. A magas költségekkel kapcsolatban a hivatalos jelentésekre hivatkozva emlékeztetett arra: a legutóbbi két olimpia során bebizonyosodott, hogy nincs szükség extra létesítményekkel kapcsolatos beruházásokra, hiszen a többi sportág számára kialakított helyszíneken megrendezhető az öttusázók versenye. A lóállomány biztosítását illetően pedig jelezte: az UIPM mindig segítséget nyújt az esetleges gondok megoldásához.
A programbizottság azt is nehezményezte, hogy az öttusa nem vonzó a média számára, erre az UIPM vezetői azzal válaszoltak, hogy az elmúlt tíz év világ-, illetve kontinensbajnokságait közvetítette valamelyik helyi televízió, illetve az Eurosport is rendszeresen beszámolt róla, az egynapos lebonyolítás bevezetése óta pedig ugrásszerűen megnőtt a versenyek iránti érdeklődés.
Jacques Rogge NOB-elnök az egyeztetés során ígéretet tett arra, hogy az elhangzott érvekről tájékoztatja a végrehajtó bizottság tagjait. A NOB következő ülésszakára november 28-29-én kerül sor Mexikóvárosban, amelyen várhatóan döntés születik a legtöbb vitás kérdésről.
Az öttusára vonatkozó állásfoglalást talán pozitívan befolyásolja, hogy Pierre de Coubertin unokaöccse, Geoffroy de Navacelle de Coubertin is kiállt mellette. Levelében jelezte, hogy a sportolói eszményképet illetően ez a legszimbolikusabb sportág, ráadásul éppen a báró kezdeményezésére, illetve kitartó munkájának eredményeként öltött ma is érvényes formát 1912-ben, és 1948-ig – nemzetközi szövetség hiányában – a NOB fennhatósága alá tartozott.

Magyar Péter visszalépése után közleményt adott ki a Női Sikernap szervezője