Magad polgár, ha rendőröd nincsen!

Anyagi támogatást nem, vagy alig kapnak, de nem is a markukat tartva igyekeznek vigyázni a helyi békességet, nyugalmat a polgárőrök. Fegyverük nincs, egyikük-másikuk már-már aggastyán, mégis, ahol ott vannak, jobban alszanak az emberek, és lapítanak a bűnözők.

Tizenkét éves múlt, nem töretlen, de nmindenképpen felfelé ívelő történnet. A közbiztonság sarzsi és fizetnség nélküli civil védelmezői ma 52 ezren vannak az ország 1350 egyesületében. Számuk évről évre gyarapszik, mind több közöttük a fiatal és a gyengébbik nem képviselője: a 25 évesnél ifjabbak száma meghaladja a tízezret, a hölgyeké háromezer körüli. Kiemelésre méltó, hogy legutóbb a főváros XI. kerületének képrabló bandáját is egy fiatal polgárőrlány csapata csípte fülön.
A bűnmegelőzést, rendfenntartást, katasztrófavédelmet szabad idejükben vállaló polgárőrök civil szervezetei ma már jelen vannak minden magyar városban és számos vidéki településen. Egyedüli fegyverük az elszántságuk, sok helyen még irodájuk, telefonjuk, gépkocsijuk sincs. Iskolázatlanok és diplomások egyaránt vannak közöttük. Papok, lelkészek, tanárok, ügyvédek, segédmunkások, híres művészek és sportolók. Puszta kézzel, a testi épségük veszélyeztetésével monori polgárőrök fogták el a fegyveres benzinkútrablót, győriek egy gyilkosság gyanúsítottját, Algyő környékén az olajvezeték fosztogatóit – és sorolhatnánk tovább érdemeiket, hiszen a statisztika szerint évente legalább tízezer bűncselekmény felderítésében segítik a rendőrség munkáját.
„Polgárőrség nélkül a rendőrség félkarú óriás lenne! Polgárőrnek lenni hivatástudat, rendszereteten alapuló életforma, amely az uniós országokban ismeretlen tevékenység.
Mi , magyarok tehát egyfajta nemzeti példával is szolgálhatunk arra, hogy igenis lehet mozgósítani a lakosságot! Mostanában amerikaiak és franciák tanulmányozzák a sajátosan magyar civil bűnmegelőzési szervezeteket, és a legnagyobb elismeréssel szólnak rólunk.”
Az Országos Polgárőrszövetség elnökének (civilben a MÁV biztonsági igazgatójának), dr. Túrós Andrásnak a véleményét idézzük, aki a hazai polgárőrség fellegvárának számító Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, majd az országos rendőr-főkapitányság vezetője és a belügyi tárca miniszterhelyettese is volt annak idején. Az elnök szerint a polgárőrséget a szűkebb lakókörnyezet közbiztonságának védelme hívta életre, mára azonban a bűnözés elleni önkéntes társadalmi összefogás fegyvertelen, mégis majdhogynem profi alakulatává nőtte ki magát. A 19 megyei, majd a fővárosi szövetség 1991-es hivatalos létrejöttében elévülhetetlen érdeme volt az 1956-os forradalom hősének, a rendszerváltás után Kanadából hazatelepült Kopátsy Sándornak, Budapest egykori rendőrfőkapitányának, aki évekig elnöke is volt a fővárosi szervezetnek. A „hőskorszak” után – a tagok számszerű gyarapodása ellenére – jó ideig válság, pénztelenség, tétova útkeresés jellemezte a polgárőrséget, egészen az 1997-es tisztújító közgyűlésig. Akkor már 28 ezer tagja volt az egyesületeknek, és a ma is érvényes koncepció ezen a közgyűlésen fogalmazódott meg világosan: a polgárőrség nem riválisa, helyettesítője akar lenni a rendőrségnek, határőrségnek, hanem a hatóságokkal együttműködő civil szervezet kíván maradni.
Talán nem véletlen, hogy a polgárőrség akkor lelte meg igazi helyét a társadalomban, amikor a fővárosban egymást érték a gyilkos bandaháborúk, vidéken pedig a gazdák, a kisemberek terményét, raktárait, pincéit, kertjeit fosztogató, „Kuncze-nyelven” megélhetési bűnözőknek nevezett alakok tobzódtak. Az elmúlt két évben pedig a korábbi semmihez képest jelentős állami és önkormányzati támogatást kaptak az önkéntes szervezetek, s az egyesületek tagjait hivatalosan is „fokozott büntetőjogi védelem alatt álló, közfeladatot ellátó személyekké” nyilvánították. Tavaly és tavalyelőtt még a Magyar Posta és a Szerencsejáték Rt. is a „zsebébe nyúlt”, hogy a polgárőrök tárgyi-technikai felszereltsége javulhasson.
Túrós András szerint ezzel együtt változatlanul szűkösek a körülmények, kevés a pénzben mérhető hála, jóllehet tavaly – óriási szám, pláne, ha órabérrel szoroznánk be – nem kevesebb, mint negyvenmillió szolgálati órát teljesítettek az országban a polgárőrök. Megismételjük: ingyen! A további fejlődéshez azonban évi másfél-két milliárd forintos állami és önkormányzati segítségre lenne szükség, amire jelenleg kilátásuk sincs, csupán „a korábbi évek gyakorlatának megfelelő” támogatásra kaptak ígéretet.