Végy egy kis csapatot, és...

Tiboldi Tibor, testnevelő tanár szerel tette fel, 1942-ben az első kosárlabdapalánkot Szolnokon, a Verseghy gimnázium tornatermében. Azóta mind a férfiaknak, mind pedig a nőknek első osztályú együttesük van a megyeszékhelyen. A könnyebb utat a férfiak járták be: mint támogató ott tornyosult mögöttük a Mol, és amikor a Tiszaligeti sportcsarnok is megépült, csak elhatározás kérdése volt, hogy Acsay, Pálszabó, Kékesi és Tóth mellé mikor szerződtetnek olyan klasszisokat, akikkel a cél akár a csillagos ég is lehet. És mivel mindez végül is megtörtént, 1993-ban Szolnokra került a bajnoki cím. Ezután az aranyérem lett az etalon.
A nők a Közgazdasági Technikum tornatermében kezdték, ahová alig pár tucat néző látogatott el. Amikor az újonnan épült körcsarnokba „lakókat” kerestek, Lőrincz Andor és neje, a Horváth házaspár, a Suba család és még néhány megszállott azonnal lobbizni kezdett a sportág mellett. Elindították a Tisza Kupát, s attól fogva egyik évben a legjobb európai férfi, a másikban a legkiválóbb női válogatottak adtak egymásnak randevút Szolnokon. Volt idő, amikor Kiss Lenke, Boksai, Vertetics, a kecses Beloberk a város kedvencei voltak. Aztán amikor némi pénz is összegyűlt, a nosztalgia életre kelt.
A Szolnoki MÁV Coop az Európa-kupában Szolnokon megverte a Moszkvai Dinamót, és odakint is csak hat ponttal kaptak ki. Az ilyen eredményre már felkapja fejét a kosárlabda világ. Ezután szinte kötelező volt húsz ponttal verni a kassai lányokat. Papp Lajos, a szolnoki női kosárlabdaklub kft. ügyvezetője szerint induláskor szerény költségvetést igénylő csapatot kerestek. A szolnoki lányok az NB II-ben a feljutásért küzdöttek, hát mögéjük álltak. Nem sokkal ezután Nagykanizsán drámai csatában kivívták maguknak az NB I-es szereplés jogát.
Első évben a bennmaradás volt a cél. Palkovics Tamás lett az edző, aztán két- három játékost is igazoltak. A második évben már hetedikek lettek. Jött két center, egyikük, Gina Farmer már nemzetközi klasszisnak számított. Ismét hetedik hely – és némi csalódás. Az idei év Tapodi Péter edzővel a „nagy ugrás” éve lesz, remélik.
Szolnok publikuma hozzá van szoktatva a jó kosárlabdához. Az Olaj férfi meccsén nem ritka az ezerötszáz szurkoló, de már a női mérkőzésen is volt ezer drukker. (Néhány NB I-es futballcsapat örülne ennyi nézőnek.) A szponzori csoport vezetője Gazdag Sándor. Tőle azt szerettem volna megtudni, mi az, amire ma pénzt adnak a támogatók? A válasz egyetlen szó: az eredmény. A női kosárlabda támogatói között a Coop hátországa is ott van, így a Gyermely Rt., a piszkei Papír Rt. a gyulai húskombinát a MÁV.
A szakemberekkel még sokáig beszélgettünk a sportról, az anyagiakról, a megtérülésről. Valamennyien egyetértettek abban, hogy a közönséghez a futball révén lenne a legkönnyebb eljutni. Csak hát az eredmény, melyet az „aranylábúink” felmutatnak, közel sem olyan jelentős, mint amennyi elvárható lenne tőlük. A sportág számára valahonnan mégiscsak összejön a rávaló. A támogatók a legtöbb sportágban sikert várnak a pénzükért. Talán egyszer a labdarúgásban is ez lesz majd a mérce...