A Teremtő naponta hívja meg asztalához

Orvos édesapja, röntgenasszisztens édesanyja és elméleti matematikus bátyja hiába terelgette Semjén Zsoltot a jogi pálya felé, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának alelnöke már akkor letette voksát a teológia és a szociológia mellett.

A vágyott egyház- és társadalom-filozófiáért az lett a „büntetésem”, hogy politikusként reggeltől estig jogászkodom.
– Pedig egyetemi tudományos munkára készültem mindig. Mikor az alakuló Kereszténydemokrata Néppárt felkért, hogy az alapelvek és a program megfogalmazásában vállaljak szerepet, máris benne találtam magam a politikában. Önkormányzati képviselőként a választók közvetlen közelében kezdtem. Ez már csak azért is jó iskola, mert ha rosszul dönt az ember, másnap a háza előtt kérdőre vonja a szomszéd. Az Országgyűlés jegyzőjeként a parlamenti munka csínját-bínját elsajátíthattam, az előző ciklusban egyházügyi államtitkárként pedig a polgári kormány működéséhez járulhattam hozzá.
– Sokan megkérdőjelezik, szabad-e keresztény embernek szerepet vállalnia a politikában.
– Keresztény körökben gyakorta a politikát zavaros dolognak tartják, amibe tisztességes ember jobb, ha nem bonyolódik bele. Holott éppen a keresztségben kapott küldetésünk az, hogy – a pápa szavaival élve – a halál civilizációja helyett az élet és a szeretet civilizációját építsük. Mindannyiunknak van közéleti felelőssége, legalább annyit mindenképpen felelősséggel fontoljunk meg, hogy kire adjuk le a szavazatunkat.
– A keresztény politikussal szemben mintha nagyobb lenne az elvárás.
– Egyszerre kell tisztességesnek maradni, és hatékonyan dolgozni. A keresztény politikusok erkölcsi svindlijei azért megbocsáthatatlanabbak, mert nemcsak a személyét és pártját járatja le, hanem a keresztény szónak és az evangelizációnak is árt.
– Vallásos emberként hogyan éli meg a napi konfliktusokat?
– Engem nem zavarnak a támadások, sőt bizonyos értelemben segítenek az eligazodásban. Egyes balliberális képviselőtársaim kritikája úgy kell, mint egy falat kenyér, az ô támadásaik erősítenek meg abban, hogy jó úton járok.
– Ez még kevés ahhoz, hogy az ember ne veszítse el a morális és politikai realitásérzékét.
– A Horn-kormány idején egyszer a politikai életben aktívan részt vevő keresztényként meghívást kaptam Amerikába egy úgynevezett imareggelire. Ezekre a tanúságtételekre valóban odafigyelt a világ, ugyanis Clinton elnök és befolyásos szenátorok társaságában esett szó például az egyes országokban folyó keresztényüldözésről. Nagyon büszke voltam, és vártam a találkozást. Aztán a ferencesek reggeli miséjén lényem mélyéig átjárt az a felismerés, hogy engem naponta a Teremtő Isten hív meg asztalához, s nem egy lekváros szendvicset ad, hanem saját magát.
– Egyházpolitikai tevékenysége mellett jut ideje vallásgyakorlásra?
– Mint katolikus ember az egyház tanítása szerint a családommal vasárnaponként elmegyünk a szentmisére. Ez jó alkalom arra, hogy az örökkévalóság fényében gondoljam át az addigi történéseket, s egész hétre való szellemi-lelki erőt merítsek.
– Olvasásra is jut ideje?
– Emellett eredendô érdeklôdésemnek megfelelôen filozófiai és teológiai témájú könyveket olvasok. Az igazi feltöltődést évente egyszer a többnapos lelkigyakorlat jelenti számomra, ez a „pusztába vonulás” szembeállítja az embert önmagával. Egyfajta iránytűként csöndben végiggondolom Isten segítségével és Isten színe elôtt, hogy mi a helyes és mi nem.
– Önnek vitathatatlanok az érdemei abban, hogy a mi István királyunk lett a keleti és nyugati egyház első közös szentje.
– Őszentsége I. Bartholomaios konstantinápolyi egyetemes pátriárkától az ortodoxia legmagasabb kitüntetését kaptam azért a munkámért, aminek része volt abban, hogy 2000. augusztus 20-án a görögkeleti egyház, a történelemben először, szentnek ismert el egy, a nyugati egyház által kanonizált szentet, jelesül a mi Szent István királyunkat. II. János Pál pápától két magas elismerést érdemeltem ki a világméretekben is példaadó magyar egyházpolitikai koncepciónk megalkotásáért és megvalósításáért.
– Nagy kihívást jelent a Szuverén Máltai Lovagrend nagykeresztes lovagja cím is.
– A máltai lovagok egy szerzetesrend világi tagjai, akik ugyan nem tesznek szerzetesi fogadalmat, de e lelki közösség kilencszáz éves tradíciója és liturgiás sajátosságai szerint élnek. Évente lelkigyakorlatokon, havonta pedig rekollekción és előadásokon veszünk részt, bekapcsolódunk a karitatív munkába. A máltai lovagok minden esztendőben elzarándokolnak Lourdes-ba úgy, hogy magukkal visznek egy súlyos (mozgássérült vagy rákos) beteget, akit napokon át nekik kell ellátniuk: etetni, mosdatni, kísérni és főként lelkileg mellette állni. Nem kerültem még hasonló helyzetbe, így bizonytalan voltam magamban, hogy alkalmas vagyok-e rá. A végén elmondhatom, hogy valójában én többet kaptam a lelkileg rám bízott betegtôl, mint ô fizikailag tôlem.
– Családja hogyan tolerálja az elfoglaltságait?
– Feleségem már majdnem politikai özveggyé nyilvánította magát. Minden csodálatom az övé, amiért három zeneakadémiai diplomával a karrier helyett úgy döntött, hogy inkább a három gyermekünket neveli, és kiegyensúlyozott hátteret biztosít nekem. A családom kritikai attitűdje is megóv attól, hogy túlértékeljem önmagam. Pár éve egy többhetes felkészülést igénylő és szerencsére jól sikerült vezérszónoklat után sokan gratuláltak, így hát boldogan és kellő öntudattal siettem haza. Édesanyám első szava az volt, hogy majd elsüllyedt miattam, mikor látott a tévében, mert a zakómat nem gomboltam be. Feleségem azért kritizált, mert szerinte borostás és fésületlen voltam. Az akkor ötéves Emese Borbála pedig reklamált, hogy a sok butaság mellett, amit összebeszéltem, meg sem említettem, milyen tündéri kislányom van.
– Mások számára mérce lehet, milyen iskolába járatja gyermekeit egy egyházpolitikus.
– Ellenfeleim kedvenc érve volt, hogy azért támogatom lelkesen az egyházi iskolákat, mert jómagam soha nem jártam oda. Az Ady Endre utcai iskolában az én időmben az igazgató szobájában Lenin-kép volt a falon, de Margit és Márta tanító nénim kötődött a korábbi tulajdonos orsolyita apácarendhez. Később önkormányzati képviselőként segédkezhettem abban, hogy a katolikus egyház visszakapta ezt az iskoláját. Így a sors fintora, pontosabban a Gondviselés jele, hogy hatodikos lányom és a másodikos Botond Benedek fiam ugyanott tanulhat, ahol egykor én is – öt percre az otthonunktól. Álmos Ágoston még nagycsoportos.
– Hogyan töltik a karácsonyt?
– Aki az adventet, az ünnepvárást nem tudja megélni, az a karácsony misztériumát sem. Jómagam ilyenkor újraolvasom a ferences Barsi Balázs írásait. Mélyen érintenek a gondolatai. A lányom már segít a fa díszítésében, a fiúk meg várják az angyal hívó csengettyűjét. Szenteste öten vagyunk, másnap látogatjuk meg a tágabb családunkat. Tavaly az ajándékbontás után a gyerekekkel teljesen belefeledkeztem a villanyvasútba, a versenyautóba, a legóba… Ha velük vagyok, intenzitásban pótolom azt, amit egész évben a politikusi lét miatt elveszek tőlük időben.