A róka meg a farkas a lakodalomban

Egyszer lakodalom volt a faluban. A róka megérezte a szagot, s gondolta, jó volna belopózni oda. Rábeszélte a farkast, hogy menjenek el ők is a lakodalomba.
– Menjünk – azt mondta a farkas –, de attól félek, hogy megbánjuk.
– Ne félj semmit, csak gyere velem.
Bementek az udvarba. A vendégek mind bent ültek a szobában. Azt mondja a róka:
– Te csak húzódj meg itt, farkas koma, s szimatold ki, hogy hova menjünk.
A róka bement a tornácra. Gondolja magában: „Előbb bemegyek a kamrába.” Megnyitja a kamraajtót, hát látja, hogy nincs ott senki, s ott a sok bor meg a sok pálinka, a sok sütemény. Volt ott sok kürtőskalács, pánkó (fánk), minden.
Gondolja a róka: „Ide jó lesz behúzódni.”
Hívja a farkas komáját is. Akkor veszi észre a róka, hogy van egy jó fazék töltött káposzta is. Gondolja magában:
„Ezt lesz jó megkóstolni legelőbb.” Nekiestek a káposztának, s eszik. Aztán ették a kalácsot, a kürtőst, a pánkót. Azt mondja a farkas:
– Hallod-e, róka koma, jó lenne valamit inni is.
Csapra ütöttek egy nagy hordót, s nekifogtak az ivásnak. Hát mikor már sokat ittak, berúgtak, nekikezdtek dudorászni. Egyik jobban ordított, mint a másik. De a rókának mégis volt annyi esze, ha be volt is rúgva, hogy a küszöb alatt vájjon egy lyukat, hogy ott ki tudjon bújni, ha veszedelembe jut.
Benn a vendégek a levest megették. Megy a szakácsné, hogy tálalja a káposztát. Szinte meghalt ijedtében, mikor benyit a kamrába. Szalad be a vendégekhez, hogy milyen nagy baj van. Azok nem akarnak neki hinni, de mégis egypáran kimentek.
Mire kimentek, a róka már kibújt a lyukon, s elfutott, de a farkast úgy elverték, hogy csak úgy zörgött a csontja. Alig tudott kivánszorogni a kamrából.
A róka szaladt, szaladt, éppen a faluvégre, lefeküdt egy csomó pozdorjára, s elaludt. Egyszer arra ébred, hogy nagyon lökdösi valami.
Felnyitja a szemét nagy álmosan, nézi, hogy ki az. Hát a komája volt. De alig tudott menni, úgy helybenhagyták.
Könyörög a farkas a rókának, hogy vegye fel a hátára.
– Hogy vegyelek fel, mikor az én csontom, ládd, kívül lóg a bőrömön – azzal rámutatott a pozdorjára –, vegyél inkább te fel és vigyél.
A bolond farkasnak csak ennyi esze volt, hogy felvegye. Elindult, s vitte a hátán. A róka csak vigyorgott magában. Elkezdte mondogatni:
– Vert viszen veretlent, vert viszen veretlent.
Azt mondja a farkas:
– Mit pusmogsz, te róka koma?
– Jaj, kedves komám, azt mondom, hogy veretlen viszen vertet, veretlen viszen vertet.
– Na, jól van, azt hittem, hogy egyebet beszélsz.
A róka megint csak elkezdi:
– Vert viszen veretlent, vert viszen veretlent.
A farkas most már megértette, hogy mit mond a róka, de már akkor jó meszszire elvitte. Nagyon megharagudott, ledobta a hátáról. A róka meg nekiiramodott, s hazaszaladt. Ha a róka el nem szaladt volna, az én mesém is tovább tartott volna.
(Magyar népmese)