Így hisztizett az ukránpárti Von der Leyen az EU-csúcs után

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Európai Bizottság elnöke nem volt elégedett a tegnapi tanácskozás után. Ursula von der Leyen szerint a kilencvenmilliárd eurós hitel továbbra is blokkolva van, azonban az Ukrajnának tett ígéretüket teljesíteni fogják, így vagy úgy.

2026. 03. 20. 6:30
Fotó: DURSUN AYDEMIR Forrás: ANADOLU

Costa hangsúlyozta továbbá: – Minden vezetőnek tartania kell a szavát, és senki sem zsarolhatja az Európai Tanácsot, senki sem zsarolhatja az Európai Unió intézményeit.

– Teljesen elfogadhatatlan, amit Magyarország tesz – fogalmazott, hozzátéve: az ilyen viselkedés nem elfogadható a tagállami vezetőktől. Mint mondta, az uniós vezetők a tanács ülésén egyértelműen elítélték Magyarország eljárását az ügyben.

Az Európai Tanács elnöke üdvözölte Ukrajna erőfeszítéseit a Oroszország által megrongált Barátság kőolajvezeték helyreállítására, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilvános kötelezettségvállalását, hogy a vezetéket a következő hat hétben megjavítják.

 Azaz a magyar választások után.

Kiemelte: az Európai Bizottság technikai és pénzügyi támogatást ajánlott fel annak érdekében, hogy a vezeték helyreállítása megvalósuljon. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem tekinthető jóhiszemű eljárásnak olyan feltételek szabása, amelyeket sem az Európai Unió, sem a tagállamok nem tudnak garantálni, mivel kizárólag Oroszország dönthet arról, hogy ismét támadást indít-e az infrastruktúra ellen.

Costa rámutatott: Oroszország eddig 23 alkalommal támadta a vezetéket, és Ukrajna minden alkalommal helyreállította azt. Hozzátette: a helyzet nem Ukrajna, nem az Európai Unió és nem az uniós intézmények felelőssége.

Emmanuel Macron francia elnök a tanácskozás kapcsán kiemelte: az Európai Tanács hitelessége forog kockán az Ukrajnának szánt, kilencvenmilliárd eurós hitel ügyében. Macron hangsúlyozta: az Európai Uniónak nem szabad B tervvel megelégednie a kialakult helyzetben, hanem ragaszkodnia kell az eredeti megállapodáshoz. A francia államfő nem zárta ki, hogy az Európai Bizottság rövid távú technikai megoldásokon dolgozik Ukrajna támogatására, ugyanakkor hangsúlyozta: az uniós vezetőknek nem szabad lemondaniuk a hitel megvalósításáról.

Robert Fico szlovák miniszterelnök az X-en közzétett videóüzenetében közölte: nem támogatta a csúcstalálkozó Ukrajnára vonatkozó következtetéseit. – Az Ukrajnának szánt hitel továbbra is blokkolva van, és nem tűztek ki időpontot az orosz olajszállítások újraindítására a Barátság vezetéken keresztül – mondta.

Elmondása szerint tájékoztatta uniós partnereit a Szlovákiában kihirdetett üzemanyag-vészhelyzetről és az olajtranzit leállása okozta problémákról. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az uniós intézmények döntései alapján Szlovákia és Magyarország jogosult orosz olajat importálni 2027 végéig.

Mint mondta, a helyzetet jelentősen bonyolítja a közel-keleti katonai konfliktus is, amely korlátozza a hozzáférést az olajhoz és jelentősen megemeli az árakat. A szlovák miniszterelnök csalódottságának adott hangot amiatt, hogy az EU nem tudta rávenni vagy rákényszeríteni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arra, hogy haladéktalanul engedélyezze az állítólagosan megrongálódott vezeték ellenőrzését, annak kijavítását és a működés mielőbbi helyreállítását.

A szlovák kormányfő azzal is megvádolta Zelenszkijt, hogy jogtalanul beavatkozik a magyarországi választási kampányba azzal a céllal, hogy lecseréljék Orbán Viktor miniszterelnök jelenlegi kormányát. 

Fico megismételte: Szlovákia kész további intézkedéseket hozni Ukrajnával szemben, ha annak politikai vezetése továbbra is szándékosan árt Szlovákia gazdaságának, hozzátéve, hogy Pozsony már leállította a Kijevnek nyújtott sürgősségi villamosenergia-szállításokat.

A magyar miniszterelnök a csúcs után elmondta, az Európai Tanács ülésén, Brüsszelben nem voltak boldogok, hogy egy decemberben meghozott döntést az ukránok olajblokádja miatt megváltoztattunk. De miután a jogi helyzet teljesen világos, ehhez van jogunk, hiszen nem zárult le a döntési folyamat, ezért egyetlen dolgot tehettek, hogy kicsit fenyegetőztek, és utána belátták, hogy ez meg fog történni – fogalmazott a miniszterelnök. Mint mondta:

Nem volt olyan érvük, amelynél ne lett volna erősebb érvünk.

Orbán Viktor hozzátette, ő megmondta, hogy Magyarország tartja a decemberi döntést. 

Ha decemberben olajblokád alá vették volna Magyarországot, akkor se járultunk volna hozzá ehhez a kilencvenmilliárdos hitelhez. De miután megvárták ezt a pozitív döntést, és utána vettek bennünket olajblokád alá, nem kérhetik tőlem, hogy tegyek úgy, mintha mi sem történt volna. Tehát erre kénytelenek vagyunk

– fogalmazott a miniszterelnök. 

 

Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és António Costa, az Európai Tanács elnöke (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.