A Magyar Katolikus Püspöki Kar tavaszi ülésén a háborús készülődés ellen, illetve hazánk EU-s csatlakozása mellett szóló nyilatkozatot bocsátott ki.
Előbbi közlemény szerint II. János Pál pápát „hónapok óta aggodalom tölti el a növekvő háborús előkészületek miatt, a maga részéről mindent megtett azért, hogy ez a készülődés ne torkolljon újabb háborúba. Bíborosokat küldött az érintett országok vezetőihez, hogy tárgyaljanak a béke megőrzése érdekében”.
A püspökök szerint „hazánkban is sokszor megtapasztaltuk a háború szörnyűségeit, az ártatlan emberek és értékeik pusztulását, a hajlék nélkül maradt családok kétségbeesését, és a harcok után megszaporodó igazságtalanságot, erkölcsi romlást. Az MKPK ezért csatlakozik azokhoz, akik elkötelezték magukat a béke mellett”.
Az MKPK ezen kívül az EU-s népszavazás kapcsán is kifejtette állásfoglalását. Eszerint „bátorít bennünket II. János Pál pápa sürgetése a közös európai ház építésére, amelyben kelet és nyugat értékeiből kölcsönösen merítve, emberhez méltó jövő épülhet minden Európában élő nép számára. Tudjuk, hogy a csatlakozás nehézségekkel és áldozatokkal is jár, de hiszünk a minden emberről gondoskodó Istenben és bízunk abban, hogy Európa nagyobb közösségében a mainál igazságosabb és testvériesebb világ alakulhat ki”.
A főpapok szerint „a XX. század viszontagságai igazolták, hogy kis nemzetek és népek önmagukban csak a nagyhatalmak játékszerei, ezért ha nem leszünk az egységes Európának alkotó tagjai, akkor könnyen más erők hatalma alá kerülhetünk”.
Az MKPK ezért arra kéri a híveket, hogy saját lelkiismerük döntése alapján az áprilisi népszavazáson támogassák Magyarország EU-s csatlakozását.
Veres András püspök, az MKPK titkára a főpapi testület konferenciáját követő csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a főpapok kérése nem kötelező jellegű a katolikus hívek számára.
Bejelentette: a szociális törvény módosítása miatt az MKPK a mai nap során az Alkotmánybírósághoz fordult, mert azt az egyházra nézve súlyosan diszkriminatívnak tartja.
Hozzátette: erre a rendszerváltás óta még nem akadt példa.
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
