Veszteséges juhászattal az unióba?

Kétegyháza határában a Hoffmann fivérek több mint tíz esztendeje foglalkoznak juhászattal. Bár a költségek csökkentése érdekében mindent megtettek, mégsem jutnak tisztességes jövedelemhez.

A juhászat jövedelmezőségét a legjobban talán az állatlétszám érzékelteti: míg húsz éve 3,2 millió juhról beszéltünk, 1996-ban már csak 872 ezret tartottak nyilván. Miután bevezették az állami támogatást, mára egymillió-százötvenezerre növekedett az állomány, ebből több mint kilencszázezer az anyajuh.
– Jelenleg normatív támogatás jár a juhokra – mondta Turbucz Péter, a Magyar Juhtenyésztők Szövetségének szakembere. – Minden esztendőben május 31-ig a hat hónapos kort betöltő nőivarú egyedek után darabonként ezerötszáz forintot fizetünk. Ez az összeg három éve változatlan. Az idén annyi a módosítás, hogy – az uniós gyakorlathoz igazodva – ezt az összeget már csak a tíz juhnál többet tartó gazdák kaphatják meg. A támogatást feltételekhez kötik, például az állatokat nyilvántartásba kell venni. Anyagilag megterhelő, hogy ötven anyánként egy törzskönyvezett kost kell tartaniuk a gazdáknak. Egy-egy apaállat négy hónapos korában is legalább ötvenezer forintba kerül, ha már egyéves, akkor hetven-kilencvenezer forintot is elkérnek érte.
Az árbevétel kilencvenhét százaléka a bárány értékesítéséből származik, a gyapjút majdnem ingyen viszik el. A báránypiacon három szezon van: a karácsony, a húsvét és augusztus 15, egy olasz ünnep. Legbizonytalanabb a tavaszi értékesítés, mert ekkor egész Európában nagy a kínálat, de az év közepétől általában emelkedik az ár. Ma már az olasz piac a meghatározó, ezt a monopolhelyzetet az olasz kereskedők néha ki is használják.
Turbucz Péter szerint a hazai juhászat legnagyobb veszélye, hogy a román bárányok előtt megnyílt az uniós piac, ez évtől jóval több mehet belőlük, mint korábban. Romániában tízszer akkora a juhállomány, mint nálunk, bár az ottani hús minősége nem hasonlítható a miénkéhez. De az alacsony költségek miatt akár fele árért tudják adni a bárányt.
Hoffmann László feleségével és nemrégen született gyermekével él a tanyán. A két Hoffmann testvér közös tulajdona a háromszázhatvan juh. A helyi Béke Termelőszövetkezetben juhászként dolgoztak, amikor a téesz 1992-ben felszámolta az ágazatot. Akkor szülői segítséggel vették meg a száznyolcvanas állományt, és telepet is vásároltak hozzá.
– Nem volt más lehetőségünk – jelenti ki az idősebbik fivér, Ádám. – Úgy döntöttünk, nem kérünk munkanélküli segélyt, inkább megpróbálunk a saját lábunkra állni. Akkor nagyon alacsony volt az ár, előfordult, hogy háromezer-négyezer forintot adtak egy bárányért.
A telep körül hatvanhektáros legelőt bérelnek. Az augusztusi aszály kivételével az állomány nagy részének elég a legelő, csak a vemhes állatoknak adnak abrakot. A téli takarmányt saját maguk termelik meg. Majdnem negyven hektáron gazdálkodnak, lucernát és kukoricát termesztenek.
– A költségekről részletes kimutatást nem készítünk – veszi át a szót László. – Télen egy-egy reggeli és esti etetésre három mázsa széna fogy el. Ha ezt a takarmányt meg kellene vennünk, majdnem egy millió forintba kerülne. Kukoricából csak a vemhes állatok kapnak minden nap, így is négyszázötven mázsa fogy belőle egész télen, s az is egymillióba kerülne. További költséget jelent a legelő- és földbérlet.
Évente az állomány mintegy háromszáz báránnyal bővül. Ebből hatvanat-hetvenet meghagynak fiatalításra, a többit eladják, és kapnak érte közel hárommillió forintot. Ez az éves bevételük.
– Éppen csak a létfenntartásra elég, fejleszteni nem tudunk belőle – állapítja meg László. – Ez a juhászat két családot tart el. A bátyámnak kettő, nekem egy gyermekem van. Az elmúlt tíz esztendőben a költségek minimálisra csökkentése ellenére sem hozott annyi jövedelmet a juhászat, hogy a faluban házat vegyünk.
A Juh Terméktanács 2001-es adatai szerint, ha a költségek közé a béreket és azok járulékait is beszámítjuk, akkor – az állami támogatás ellenére is – egy anyára több mint ezer forint veszteség jut. Mivel a Hoffmann fivérek minden munkát maguk végeznek el, és alkalmazottat sem tartanak, így keletkezhet náluk egy kis jövedelem.
A hodályon látszik, hogy régen épült, tavaly nyáron újították fel a tetejét. Az egyik ketrecben a tavaly ősszel született jerkéket találjuk, jó állapotban vannak. Sűrítve elletnek, húsvétra csak húsz bárányt szeretnének leadni, augusztusra ennél is többet, hiszen akkor általában jobb árat lehet elérni. Saját maguk nyírják a birkákat, mert ha mással végeztetnék el, a gyapjú ára alig fedezné a nyírás költségét. Egy-egy birkáról négy-négy és fél kiló gyapjú jön le, és általában nyolcvan-száz forintot adnak kilójáért.
Ezek után arról faggatom Turbucz Pétert, hogy vajon a juhászoknak, mit hozhat az uniós csatlakozás?
A koppenhágai megállapodás szerint egymillió-száznegyvenhatezer egy év fölötti nőivarú juhra kapjuk a megígért huszonöt százalékos támogatást, legalábbis a csatlakozás első évében. Ezt a mennyiséget osztják szét a termelők között, ez lesz számukra a támogatás felső határa. Ennél több állatot tartani nem lesz célszerű, mert az e fölötti mennyiségre nem kapnak majd segítséget. Az unió most huszonegy euró támogatást ad nőivarú juhonként, ennek huszonöt százalékát kapják meg a magyar termelők, ami megközelítően ezerkétszáz forintot jelent. Ehhez jön még hét euró az elmaradott térségekben élő gazdáknak. Ma még kérdés, hogy a huszonöt százalékos uniós és az azt harminc százalékkal kiegészítő magyar állami támogatással a magyar juhtartók meg tudják-e őrizni versenyképességüket az olasz piacon? Mint a többi agrárágazatnak, a juhászatnak is nagyon nagy szüksége lett volna a százszázalékos uniós támogatásra ahhoz, hogy végre fejlesztésre is jusson. Sok telepen még ma is hiányoznak az alapvető feltételek, nem épült meg a szilárd bekötőút és nincs villany.