„Hazudni nem szabad”

Liska Dénes munkáját a könnyű szórakozásra vágyók is élvezettel forgathatják. Észre sem veszik közben, hogy sokkal inkább megragadnak bennünk még az adatok is egy anekdotáskötet olvasása közben, mint sok-sok „túdós” történelemkönyv biflázásakor. Ha végigolvassuk a művet, emberközelbe kerül mindőnkhöz Deák Ferenc, a haza bölcse, kinek idén ünnepeljük centenáriumát.

A Medicina Könyvkiadó Panoráma sorozatában jelent meg Liska Dénes könyve, sokat igérő fő- és alcímmel, archaizáló, tizenkielencedik századias bőrkötésben, a reformkor, a szabadságharc, az önkényuralom, a Bach korszak, a kiegyezés korát megidéző, korhű metszetek reprodukcióival.

A főcím – Deák Ferencz az anekdoták tükrében – azért ébreszt nyomban érdeklődést minden történelem- és irodalomkedvelő emberben, mert eszébe juttatja, hogy Deák Ferenc a huszonegyedik század művelt olvasója számára is afféle ismeretlen ismerős. Akiről mindent tudni vélünk, ám ha jobban belegondolunk, ráébredünk, hogy szinte csak az epitethon ornansát (eposzi állanó jelzőjét) ismerjük: a haza bölcse.

A középiskolai történelemtanulmányok nyomán minden érettségizett ember számára nyilvánvaló, hogy ezt a nevet nevet joggal vívta ki a XIX. század sorsfordulókban igencsak bővelkedő époszában. Deák Ferenc a kiegyezés eszmei szülőatyja, az elnyomó hatalommal, a Habsburg-dinasztiával folytatott tárgyalások és a kivitelezés kulcsembere volt, korának Kossuth és Széchenyi mellett harmadik legjelentősebb politikusa. Neki köszönhetjük a XIX. század végének millenniumi fölvirágzását. Arról ő tehet legkevésbé, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia prosperitását erőszakkal halasztotta hamvába az első világháború, a vörös puccs, majd a trianoni tragédia.

Viszont azt már jóval kevesebben tudják, hogy a „Hazudni nem szabad”, Liska Dénes könyvének alcíme nem csupán egy evidenciamagyarázó maxima, ambitusról, úri tajtékpipából előpöfögött bölcsesség. Deák Ferenc ezt a mondást kora újságíróihoz intézte, kijelentvén, hogy a zsurnaliszta számára a tehetségnél, a jólértesültségnél is fontosabb az igazmondás. Bizony, a haza bölcse abban a korban, amikor először a reformkor dicső alakjai, majd a márciusi ifjak, később a passzív rezisztenciába menekülő hazai gondolkodók, végül a kiegyezés létrejöttéért bábáskodók még a sajtószabadságért harcoltak, Deák Ferenc ráébredt, hogy a sajtószabadság korlátozásánál is nagyobb veszélyeket hordoz az, hogy az újsígírók jelentős része gyarló ember. Először sejtette, aztán meg is tapasztalta, hogy egyesek a hirtelen támadt szabadságot a szenzációhajhászás szolgálatába állítják, s mindennél fontosabbnak tartják az olvasótábor növelését. Nem kevésbé félt a haza bölcse attól, hogy a hazugság zamatát, a nyilvánosság hatalmát megízlelő sajtó alantas politikai csatározások eszközévé fajulhat. Deák Ferenc megérezhette, mi következik abban az évszázadban, a huszadikban (netántán a huszonegyedikben), hiszen a tizenkilencedik század legszemérmetlenebb sajtóbetyárjai is ártatlan, gimnazista leánykák egy mai bulvárújságíróhoz, vagy kereskedelmi televíziós médiasztárhoz képest.

Mindeme gondolatokat szellemesen tárja elénk a könyv írója, Liska Dénes, aki könyve legfőbb forrásaként a legendás Tóth Béla, az 1907-től 1957-ig élt jeles művelődéstörténész öt kötetes Magyar Anekdotakincs című könyvét jelölte meg, amelynek ritka, ötödik könyvét Szuhay Balázstól, a 2001-ben elhunyt jeles színművész-írótól kapta ajándékul. Az író kommentárjaiban jelzi, hogy az anekdoták segítenek megrajzolni egy rokonszenves történelmi személyiség különös arculatát, elmondják mindazt, ami a históriás könyvekből, a parlamenti jegyzőkönyvekből, a kiemelkedő személyiség emlékirataiból is hiányzik. Ugyanakkor arra is utal, hogy a jóízű történeteket nem szabad száz százalékig készpénznek venni. Deák Ferenc szavaival inti olvasóit szkepiticizmusra: „Sok anekdotát tulajdonítanak nekem – mondta egyszer Deák Ferencz –, csakhogy úgy vagyok velök, mint a budai keserűvízzel, amelyet Deák Ferencz víznek hívnak: se nem enyim, se nem élek vele.”

Az ízes és szellemes történetektől szinte hemzseg a kötet, s jellemző pillanatokban örökíti meg Deák Ferenc életének főszereplőit. Liska Dénes munkáját a könnyű szórakozásra vágyók is élvezettel forgathatják. Észre sem veszik közben, hogy sokkal inkább megragadnak bennünk még az adatok is egy anekdotáskötet olvasása közben, mint sok-sok „túdós” történelemkönyv biflázásakor. Ha végigolvassuk a művet, emberközelbe kerül mindőnkhöz Deák Ferenc, a haza bölcse, kinek idén ünnepeljük centenáriumát. És elénk tárul egy olyan korszak hangulata is, amelynek legtragikusabb pillanatai is biztatóbb kisugárzásúak, mint a huszadik század második felének palaszürke és vérvörös órái. (Medicina Könyvkiadó, Panoráma, Budapest 2003.)