Az éltető víz minden cseppjét meg kell őrizni

Sokat töri azon a fejét a homokon gazndálkodó alföldi ember, hogyan lehetne megőrizni a kevés csapadékot. Rónyai Ernő cserkeszőlői gazda szabadalmi értékű újdonsággal jelentkezett.
Bár ma még nem létezik olyan kísérleti ültetvény, ahol az eljárást kipróbálták, mégis érdemes a bejegyzett szabadalommal bíró elgondolást nagyító alá venni, hiszen az idei aszály is megmutatta, hogy az éltető víz minden cseppje kincs. A sívó homokon könnyen szomjan halnak a növények, még a mélyebben gyökerező szőlő és gyümölcs is sínylődik, nem is beszélve a zöldségfélékről.
Rónyai Ernő nem új öntözési eljárást dolgozott ki, hanem arra keresett választ, hogyan tarthatjuk meg a lehullott csapadékot, hogyan terelhetjük a víz minden egyes cseppjét a gyökérzónába. A választ abban találta meg, hogy a szőlő- és gyümölcsültetvények sorközeire bakhátas kialakítást javasolt, amelyre fekete fóliatakarást kell tenni. Az eljárás előnye egyrészt az, hogy a bakhátakról a gravitáció segítségével a sorokba áramlik a lehullott csapadék, tehát a gyökérzóna felé összpontosul. Másrészt a fekete fólia alatt nem növekszik gyom, így nem szívja el a nedvességet a kultúrnövényektől. Az alapötletet Rónyai Ernő számára az adta, hogy a hegyes vidékeken is mindig a csúcsok a legszárazabbak, míg a völgyekben dús a növényzet. Ha tehát a szőlő- és a gyümölcsfasorok a kicsiny völgyekbe kerülnek, akkor több vízhez jutnak.
A javasolt eljárás szerint a talaj vízszintezése és a gépi talajforgatás után az ültetvények sortávolságának közepére szőlőnél 120 centiméter, gyümölcsösnél 200 centiméter széles és 30 centiméter magasra tömörített domborzatot alakítunk ki. A „dombot” legalább három év tartósságú fekete fóliával borítjuk. Szélét beássuk úgy, hogy az a szőlőtő soraitól hatvan, a gyümölcsfákétól száz centiméter távolságra legyen. A cserkeszőlői gazda számításai szerint a fólia ára közel megegyezik az öntözés költségeivel. Rónyai Ernő eljárását azzal is kiegészítette, hogy a növénysorok gyökérzónájába – hatvan-hetven centiméter mélyen – speciális vízmegtartó anyag kijuttatását javasolja. Erre szolgálhat az érett szervestrágyaréteg, műtrágya, tőzeg, vagy olyan víztároló anyag – például a perlit –, amely felszívja a nedvességet, és utána azt fokozatosan adja le. Helvécián, a fajtakísérleti állomáson szamócán próbáltak ki például ilyen anyagot.
Az eljárás feltalálója a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vette, amikor a fekete fólia kiváltásáról gondolkodott, hiszen a tűző napon a legjobb műanyagok is tönkremennek előbb-utóbb. A szabadalmi leírás szerint a talajt havonta tömöríthetjük homorúan kiképzett, nehéz hengerekkel, így is segítjük a víz útját a „völgyekbe” telepített növénysorok felé. A tömörítés hatékonysága ugyanakkor elmarad a fóliás változat mögött. A szabadalmi leírásból az is természetszerűen következik, hogy az így kialakított ültetvényekben csak olyan erőgépek használhatók, melyek jobb és bal oldali kerekei között szőlőnél legalább százhúsz, gyümölcsösnél kétszáz centiméter a távolság.
Tapasztalati tény – például a csepegtető öntözés révén is –, hogy rengeteg vizet takaríthatunk meg, ha okosan öntözünk, tehát nem kell a teljes ültetvényt esőztetően öntözni. A másik út pedig, hogy az égi áldást megőrizzük. Az idei aszály, amely az elmúlt száz év egyik legnagyobb szárazsága, arra figyelmeztet, hogy az ésszerű vízgazdálkodás kulcskérdés lesz a jövőben. A XXI. században a legnagyobb harc nem a kőolajért, hanem a vízért és az ivóvízért folyik majd. Miként Balogh János ökológus professzor fogalmazott: megoldásokat kell találnunk, mielőtt ránk tör az éghajlatváltozás, a szárazság, az elsivatagosodás. A fentebb ismertetett szabadalom is egy lépcsőfok lehet a megoldás felé vezető hosszú úton.