időjárás 3°C Virgil 2022. november 27.
logo

Visszavásárolhatják üzletrészeiket a téeszek

Munkatársunktól
2003.07.24. 22:00

Megkezdődött a téeszek számára átalakulási kényszert előíró, 2000-ben életbe lépett, jelenleg hatályos szövetkezeti törvény visszamódosítása. Már novemberben tárgyalja a kormány az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) által kifogásolt pontokat, a választási ciklus végéig pedig teljes körűen felülvizsgálják a jogszabályt. Ez utóbbit Kiss Péter kancelláriaminiszter jelentette be az OSZT nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából szervezett közelmúltbeli ünnepségén. Az előző kormány által felvásárolt üzletrészvagyont is hamarosan visszavásárolhatják az érintett termelőszövetkezetek.
A miniszteri bejelentéssel – melyet levélben Medgyessy Péter kormányfő is megerősített – lényegében meghallgatásra találtak az OSZT követelései. Az újonnan alakult gazdaösszefogásokat előtérbe helyező mostani szövetkezeti törvény leginkább a termelőszövetkezetek számára hátrányos rendelkezéseinek törlését már közvetlenül a tavalyi kormányváltás után sürgette a tanács. A kérdés annak ellenére előtérben maradt, hogy a rendszerváltás óta több mint négyezer szövetkezet szűnt meg, vagy alakult át gazdasági társasággá az országban, és a tagok száma is közel másfélmillió fővel csökkent. A statisztika tavaly év végén 1632 mezőgazdasági szövetkezetet tartott nyilván, mely adat az újonnan alapított beszerző-értékesítő szervezeteket és a termelő tevékenységet is végző, átalakult korábbi téeszeket egyaránt tartalmazza.
A polgári kormány által közel 62 milliárd forintért felvásárolt üzletrészeket a mostani kabinet vissza akarja adni a termelőszövetkezeteknek – erősítette meg az ünnepségen Németh Imre agrárminiszter a korábban már közzétett szándékot. A tárcavezető azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a vagyonrészek kedvezményes visszavásárlásakor nyílt piaci értékesítésről szó sem lehet. Az ügyletben csak maga az érintett szövetkezet, tagjai, alkalmazottai, valamint integrációban résztvevő partnerei vehetnek részt.
Jakab István, a gazdakörök szövetségének országos vezetője ez utóbbival kapcsolatban arra hívta fel lapunk figyelmét, hogy a kormány ezzel a lépéssel lényegében bezárja a termelőszövetkezeteket a helybéli gazdák előtt. Németh Imre újfent kilátásba helyezte a felszámolt szövetkezetek volt tagjainak kárpótlását, valamint azt, hogy a kormány minden szövetkezeti üzletrészére vételi ajánlatot tesz, ám az utóbbi intézkedéseket, konkrét időpont közlése nélkül a választási ciklus végéig tartotta megoldhatónak. A fokozódó bizonytalanság fő oka az lehet, hogy a fenti tervek végrehajtása az ország költségvetéséből szintén mintegy hatvanmilliárd forintot venne igénybe.
Egy tavalyi miniszteri rendelet teszi lehetővé a termelői csoportok létrehozását, melyekben magántermelő, gazdasági társaság, szövetkezet egyaránt és akár együttesen is részt vehet. Eddig száz ilyen szervezet kért a szaktárcánál elismerést, közülük ötven már meg is kapta ezt. A kertészeti ágazatokban alakítható, ugyanilyen felépítésű TÉSZ-ekből harminc kapta meg a működéshez szükséges hivatalos jóváhagyást, az alapításra adható állami támogatás igénylésének határidejét szeptember végéig meghosszabbították.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.