A mostani rakétakísérlet az Ázsiai–Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozójának közeledtével történt, amelyet október 31-én és november 1-jén tartanak a dél-koreai Kjondzsu városában, és amelyen Donald Trump amerikai elnök is részt vesz. Az amerikai elnök korábban kijelentette, reméli, hogy találkozhat Észak-Korea vezetőjével, Kim Dzsong Unnal, esetleg még ebben az évben, miután első hivatali ideje alatt három csúcstalálkozót is tartottak: 2018 júniusában Szingapúrban, 2019 februárjában Vietnámban, majd ugyanazon év júniusában a két Korea közötti határon.

A tárgyalások azonban kudarcba fulladtak, mivel az Egyesült Államok nem tudta rávenni Észak-Koreát, hogy bármilyen engedményt tegyen nukleáris fegyvereinek felszámolása terén.
Szeptember végén Kim Dzsong Un mindazonáltal kijelentette, hogy kész újra felvenni a kapcsolatot Washingtonnal, sőt, azt is állította, hogy „jó emlékei vannak” az amerikai elnökről. De csak akkor találkoznának, ha Washington feladja azt az elképzelést, hogy megfosztja országát az atomfegyvertől.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!