Papp Laci most már státusában is megérkezett a mesehősök közé. Ott a helye a Fanyűvő, a Fehérlófia, a Toldi, a János vitéz sorában. Háromszor lett olimpiai bajnok ökölvívásban. De mikor! A negyvenes évek végén, aztán az ötvenes években kétszer. Akkor, amikor ebben az országban alig lehetett élni. Neki is köszönhettük, hogy mégis lehetett. Esténként, a népi kollégium vaságyain meséket költöttünk róla. Elhittük, hogy cséphadaróként pörgő ökleivel le tudná győzni a kopasz gonoszt és kékparolis hadseregét. A „papplaciság” éltetett bennünket. Dunaújvárosban, 1952-ben egy építőtáborban órákig álltunk sorban, hogy kezet foghassunk vele. Szakvezetőként napokat ült a szakmunkásképzősök országos versenyén. Utódját kereste a tanoncok között, nem találta. Gyakran mondta boszszúsan: nézd azt a hosszú hajút, ha háttal állna, nem tudnád, fiú vagy lány! A henteseket figyelte különösen, akik fél marhát cipelnek a hátukon. Ők voltak a kedvencei.
Aztán a vége… Öt évig küzdött azzal az ellenféllel, amelyet még senkinek nem sikerült legyőznie. Most még nagyon fáj az elvesztése, de ha tompul a fájdalom, egyszer belőle is legenda lesz. Papp Laci, az ember meghalt, de egy mesehős született.
origo.hu
„Kamu!” – Kálmán Olga kommentálta Ukrajna EU-s csatlakozását – videó
