Kárpátaljai fiatalok Budapesten

Az utóbbi években egyfajta tendencia észlelhető abban, hogy a kárpátaljai magyar iskolák, gimnáziumok végzősei Magyarországon próbálnak szerencsét. Azonban nem mindenki az alaposabb tudás megszerzése miatt választja valamelyik anyaországi egyetemet, főiskolát. Sokan egyéb okok miatt döntenek a magyarországi tanulmányok mellett - olvasható a Kárpáti Igaz Szóban.

Van olyan fiatal, aki az ukrán nyelvtudás hiánya miatt hagyja el szülőföldjét, de van olyan is, aki anyagilag nem tudná finanszírozni tanulmányait Kárpátalján és ezért indul útnak. – Tanulmányaimat önerőből szeretném elvégezni. Elsősorban ez motivált, amikor a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetemre jelentkeztem – emlékszik vissza Mészár János, aki immáron másodéves hallgató az egyetem informatika szakán. A beregrákosi fiatalember Ungváron szeretett volna diplomát szerezni, ám ha önköltséges alapon nyert volna felvételt, nem tudta volna azt fizetni, szüleire pedig nem akart támaszkodni. – Itt azért az ösztöndíjból, bár szerény keretek között, de meg lehet élni. Ráadásul még egy kis pluszpénzt jelent a diákmunka is -folytatja.

- Megmondom őszintén, én elsősorban a katonai behívás elkerülése miatt kezdtem meg Budapesten a tanulmányaimat – szögezi le a Macsoláról érkezett Horváth István, az ELTE szociolingvisztika tanszékének hallgatója.

Mindketten egyetértettek abban, hogy az első néhány hét volt a legnehezebb Budapesten. Ők is, akárcsak a határon túli magyar diákok túlnyomó többsége, a Márton Áron Szakkollégiumban laknak. Nehéz volt kiszakadni egy megszokott közösségből, környezetből. Egy olyan nagyvárosba kerültek, ahol senkit sem ismertek. Nem volt, aki utasításokat osztogasson, vagy esetleg reggelivel várja az asztalhoz. Önállóan kellett felfedezni a „nagyvárost”, a kollégiumban volt rá példa, hogy valaki napokig nem mert onnan kimenni, nehogy eltévedjen. Jánost és Istvánt néhány ismerős, volt iskolatárs segítette abban, hogy ők is felvegyék a „pesti ritmust”.

- Sokan azt hiszik, hogy valamiféle kiváltság Magyarországon tanulni. Pedig nem az. Csak itt több a lehetőség, egyszóval jobbak a megélhetési körülmények, de nem olyan rózsás a helyzet, ahogyan azt sokan gondolják. Annak ellenére, hogy Budapesten vagyunk, nem bulizzuk magunkat agyon. És ha jól spórolunk, még haza is tudok adni némi pénzt – mondja János. Ám vannak olyan diákok is, akik ösztöndíj nélkül kénytelenek tanulni. Ők alapítványi támogatásra, egyéb fellelhető forrásra támaszkodnak, munkákat vállalnak, mert a tandíjra, kollégiumi szállásra szükséges pénzt elő kell teremteni, s ez sokszor a tanulmányok rovására megy.

A diploma megszerzése után aztán sokakban felmerül a költői kérdés: menni vagy maradni? Magyarországi felsőfokú végzettség, egy jól fizető munkahely sokakat arra késztet, hogy maradjanak. Ők a szerencsésebbek. Ám a jól fizető munkahely nem mindenkinek adatik meg. Néhányan diplomával a kezükben tengődnek, munkahely után kilincselve, várnak egy lehetőségre, ami talán egyszer eljön. – Bár lehet, hogy furán hangzik, de Kárpátalján szeretném az életemet felépíteni. A Magyarországon megszerzett diplomával, remélem, Isten segítségével tudok majd érvényesülni, bár nem fogok százezres nagyságú fizetést kapni, de hiszem és tudom, hogy van mit kezdeni odahaza is – vélekedik János és Sándor egyaránt.

Nehéz eldönteni, hogy hol is lenne jobb. Hisz mindenki jól szeretne élni, jó munkahelyen dolgozni, szép autóval járni. De mi van akkor, ha ez az álom diplomával a zsebben sem teljesül, még Magyarországon sem...