„Jó szellemeket” a Nemzetibe!

Ettől az évadtól újra társulati tag. Igaz, „fő” munkahelye mellett még játszik a Vígszínházban, a Budapesti Kamaraszínházban és az Erkel Színházban. "A meglevő munkáimat, természetesen nem adom fel. Amit az ember szeret, ahhoz ragaszkodik" - állítja Kaszás Attila, a Nemzeti Színház művésze.

Öt évig volt szabadúszó. Tavaly szeptemberben mégis úgy döntött, társulati tagként folytatja...

A szabadúszás mellet nagyon sok minden szólt. Szabad lelkű ember vagyok, szeretem azt csinálni, amihez kedvem van. Az, hogy mégis leszerződtem, egyrészt annak köszönhető, hogy nagyon fontosnak tartom, hogy legyen egy színvonalas nemzeti színházunk. Hiszek abban, hogy a hely szellemét az adott közösség fogja meghatározni. Szeretnék tevékenyen részt venni abban, hogy ezek közé a falak közé „jó szellemek költözzenek”, és ne maradjon a Nemzeti Színház „elátkozott hely”. Jó lenne, ha végre mindenki a feladatával törődne, nem pedig aktuálpolitikai harcokban őrlődne fel...
A társulati tagság mellett szólt még természetesen, az anyagi biztonság is. Az ember akkor dolgozik nyugodtan, kiegyensúlyozottan, ha meg tud élni a fizetéséből. Ebből a szempontból a Nemzeti Színház példaértékűen bánik a színészeivel.

Egy színvonalas nemzeti színház létrejötte az egész ország szívügye. Az eddigiek alapján hogy látja, sikerül megfelelni az elvárásoknak?

Még nem telt el annyi idő a színház megalakulása óta, hogy messzemenő következetéseket lehessen levonni a jövőt illetően. Azt tudomásul kell venni, hogy ennek az intézménynek még nincs kialakult művészeti vezetése. Van egy nagyon erős társulat, és vannak rendezők, akik el merték vállalni, hogy velünk dolgozzanak, mert éppen a már említett politikai csatározások miatt sokan a mai napig nem teszik be a lábukat az épületbe. Ám biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb megtörik a jég…

Többen bírálták a színház vezetését azért, mert meghirdették a „magyar évadot”, vagyis: szeptemberig csak hazai szerzők műveit viszik színpadra.

Ez a döntés gesztus értékű. Egyébként pedig van jó előadás és rossz előadás. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy magyar vagy külhoni szerző művét játsszuk. Hogy egy magyar évad eleve kudarcra lenne ítélve? Meg kell nézni az előadásokat! Megvárni az évad végét, utána értékelni. Már született mintaszerű produkció, Weöres Holdbeli csónakosa. Összekovácsolja a társulatot, boldogan nézi felnőtt és gyerek, mi pedig boldogan játsszuk.

Wöres Sándor színművének címszerepe mellett Biberachot, a lézengő rittert alakítja a Bánk bánban. A komédiák, musicalek korszakában hogyan fogadja a közönség a klasszikus színdarabokat?

A mai nézők füle nagyon elszokott a „veretes” szövegek hallgatásától. Elfáradnak tőle. Ha esetleg nem elég érdekes az előadás, ha nem „fogják kézen”, nem vezetik végig a történeten, fel is adják. Megszokták, hogy ha a televízióban valami öt másodpercig nem köti le a figyelmüket, elkapcsolnak. Ma már nagyon nehéz az embereket koncentrációra bírni. Nem véletlen, hogy a gyerekek nem olvasnak. Nem azért, mert nem érdekli őket a történet, hanem, mert egy összetett mondatban már nem tudják, mi az állítmány, ha az alany a mondat végén van.
A színész csak annyit tehet, hogy megpróbál még intenzívebben jelen lenni, közölni.

Manapság sok színházi szakember úgy gondolja, a nehezen érthető szöveget a zene segítségével lehet könnyebben befogadhatóvá tenni a nézők számára.

Sok mindent „musicalesítenek”. Van olyan anyag, ami tűri, esetleg jól is áll neki. De egy remekmű esetén!? Prágában megláttam, hogy Hamlet-musical… Itthon, hogy Rómeó és Júlia-musical… Ez rettenetes!… Ellenkezik az ízlésemmel.

Kaszás Attila milyen jellegű zenés szerepekben érzi jól magát?

Például, amelyikben éppen játszom: a János vitéz főszerepében az Erkel Színházban. Petőfi elbeszélő költeményéhez Kacsóh Pongrác igazi slágereket, Heltai Jenő nagyon szép dalszövegeket írt. Varázslatos dolog született belőle. A János vitéz számunkra klasszikus értékűvé vált. Oly' mértékig szívódott föl a köztudatba, mint egy népmese vagy egy népdal. Nagyszerű egy hagyomány részévé válni. Az Erkelben dolgozni pedig, egy életre szóló élmény.

Olykor látni filmekben is, de azért Kaszás Attilát (sok kollégájával együtt) nem kényezteti el a filmszakma.

Évente körülbelül két napot forgatok… Ily' módon a magyar filmgyártásnak nem vagyok a részese. Sajnos, a színésztársaim közül is csak alig néhányan. Pedig érdekelne. Régen egy kicsit fájt is, hogy kimaradok a szakmának ebből a részéből. De mára be kellett lássam, hogy ez a mellőzés nem csupán a személyemnek szól. A mai filmalkotóknak más típusú hősökre van szükségük.

És szappanoperákba nem hívták?

Nem. Oda nem. De nem is hiányzik. Az viszont nagyon bánt, hogy azt a közszerepet, amit régen komoly múlttal és tudással rendelkező művészek- itt nem csak színészekre gondolok- tölthettek be a médiában, ma „napi hírlovagok”, „köztörvényesek” és „aszfaltbetyárok” bitorolják. Hogy lehetne ezen változtatni? Talán törvénykezni kellene, és létrehozni egy olyan színvonalas közszolgálati televíziót, amelyben mindenkinek van bizodalma, és aki „épeszű”, mind odakapcsol.

Milyen új szerepek várnak Kaszás Attilára ebben az évadban?

A Nemzeti Színházban éppen a Czillei és a Hunyadiakat próbáljuk, utána valószínűleg Bíró Lajos Sárga liliom című darabjában szerepelek. Az évad végén pedig a Budapesti Kamaraszínházban Füst Milán IV. Henrikjét kezdem próbálni, amelyet Tordy Géza rendez.

Zenés szerepben nem láthatjuk a közeljövőben?

Nem. Esetleg nyáron. De hol van az még! Persze, akkor is csak olyat, ami -tudja-, „nem ellenkezik” az ízlésemmel. Különben is nyárra rengeteg a bepótolnivalóm. Megfogadtam, hogy megtanulok lovasíjászkodni, meg vár a tenger, a búvárkodás. De miről beszélünk, hiszen olyan hideg van még?